Nahalka István: a korai szelekció már a középiskolában elülteti a rasszizmus magvait

Ma tartják meg a középiskolai felvételit, több mint 71 ezer általános iskolás diák vizsgázik majd magyarból és matematikából, 56 ezer nyolcadikos, 9100 hatodikos és több mint 6 ezer negyedikes, akik olyan intézménybe mennek, ahol figyelembe veszik az írásbeli felvételi eredményét. Szükség van egyáltalán középiskolai felvételire?

A jelenlegi helyzetben abban az értelemben szükség van rá, mert Magyarországon a gyerekek szabadon jelentkezhetnek a középiskolákba. Ezért valamilyen módon el kell dönteni, hogy ki melyik iskolába kerüljön. Lehet ugyan gondolkodni más módszereken, talán olyanokon is, amelyek kevésbé megterhelőek a gyerekek, sőt, a szülők, és a pedagógusok számára is, de azért itt valamilyen fajta teljesítménymérésnek alapvetően léteznie kell. A baj nem is ez, hanem, hogy kell-e nekünk egyáltalán egy olyan szisztéma, amelyben szükség van az ilyen jellegű megméretésekre.

És mi az ön válasza erre a kérdésre?

Az, hogy nagyon nem kell. A szakma régóta tudja, hogy Magyarország iskolarendszere túlzottan szelektív. Sokszor megfogalmaztuk már, ha mi valamilyen problémát tapasztalunk az oktatásban, akkor az első gondolatunk az, hogyan lehetne szelekcióval megoldani. Az első gondolat az, hogy válasszuk külön a gyerekeket. Ha baj van a hátrányos helyzetű gyerekekkel, ha túl sokan vannak egy osztályban, a pedagógus pedig már nem bír velük, akkor válasszuk külön őket. Ha bárkinek a cigánygyerekekkel van gondja, akkor válasszuk külön a cigánygyerekeket. Ez egy borzasztóan rossz reflex, és szembemegy mindazzal, amit a modern pedagógia vall. A modern pedagógia a minél hosszabb ideig tartó együttnevelés elvét vallja. Optimálisan így kellene nevelni a gyerekeket 18 éves korukig. Annak, hogy nem így teszünk, és 3-4 ezer gyerek már ötödik osztályban sem jár együtt a többiekkel, hanem kiválogatott kis szigeteket alkot az elit iskolákban, és a későbbiekben csak fokozódik ez a szelekció, annak egyik következménye például, hogy a különböző társadalmi csoporthoz tartozó gyerekek nem tanulnak meg együttműködni egymással. Nem tanulják meg egymás „nyelvét”, egymás reakcióit sem. Tulajdonképpen a későbbi rasszizmusnak és a későbbi előítéletességnek a magvait ültetjük el.

Mindenki tudja azt is, hogy maga a felvételi sem igazságos, hiszen a gyerekek különböző iskolákban tanulnak, így az sem biztos, hogy azonos feltételekkel indulnak. Van szabálya annak, hogy egyáltalán minek kell megfelelniük?

A gyerekeknek egy dolgozatot kell megírniuk, amellyel megfelelő pontszámokat kell elérniük. Technikailag nagyon precízen kialakított szisztéma működik arra, hogy az elért eredménnyel melyik iskolába tudnak majd menni. Több intézményt is meg lehet jelölni, ahová a gyerek igyekszik. Van egy pontja ennek az egész folyamatnak, ahol sorrendet lehet közöttük felállítani, és ezt a gyerekek által elért pontszámok ismeretében teszik. Vannak ebben a módszerben olyan momentumok, amelyek „emberiesebbek”, csak az egész úgy, ahogy van, embertelen.

Ez a legnagyobb baj vele?

Ez is nagyon nagy baj, de a fő baj az vele, hogy ez egy végtelenül negatív, és az egész rendszert romboló tulajdonsága az oktatási rendszerünknek. 

Az mitől függ, hogy a gyerekekre milyen hatással van?

Ez egy érdekes kérdés. Nagyon kemény elméleti kérdés is. Nekem az a meggyőződésem, hogy ebben az iskolai felkészítésnek van alapvető szerepe. Az ilyen kihegyezett szituációkban még az is szerepet játszik az eredményekben, hogy a szülők pontosan erre az alkalomra hogyan tudnak külön tanulási lehetőségeket biztosítani a gyerekeiknek, tanárt fogadnak melléjük, külön órákra járatják őket, de azért az eredményt alapvetően az határozza meg, hogy az iskola hogyan készíti fel a gyerekeket. Azt tudjuk, hogy az iskoláink közepes, OECD-átlag szinten tudják felkészíteni az eleve jól tanuló – értsük alatta a jobb szociális helyzetben levő – gyerekeket, és bőven az OECD-átlag alatt tudják felkészíteni a hátrányos helyzetben levőket. Ez valójában az iskolában dől el, mert az nem olyan egyszerű, hogy a gyerek a hátrányos helyzetét magával viszi az iskolába. Valójában az iskola közvetíti ezt a hátrányos helyzetet. Tudna tenni a hátrányos helyzettel szemben, ha olyan pedagógiát alkalmazna, ami erre alkalmas. Azonban nem ezt teszi, hanem egy egyoldalú, szelektív, sőt, sokszor szegregatív, kirekesztő jellegű pedagógiát alkalmaz. Neve is van, deficit modellnek hívják a pedagógiában, amivel tulajdonképpen hátrányba szorítja az egyébként is hátrányos helyzetben levő gyerekeket, és előnyben részesíti a közép-, és felső középosztály gyerekeit.

Viszont nagyon beleillik a mai, most már csak romjaiban létező oktatási rendszerbe. Ahhoz, hogy ez változzon, az egész rendszert meg kellene változtatni?

Igen. Az biztos, hogy egy elemet kiragadva nem lehet ezt megtenni. Ha például valamilyen hatalom – teljesen mindegy, hogy a Fidesz, vagy bármilyen más hatalom – célul tűzné ki azt, hogy megszünteti a hat- és nyolcosztályos gimnáziumot, mondván, ezek a szelekció melegágyai, akkor nagy valószínűséggel politikailag belebukna ebbe. A társadalmi elit ugyanis oda járatja a gyerekeit. Ha lenne egy oktatási reform – ami a jelenlegi hatalom alatt nem lehetséges, de egy másik hatalom alatt igen –, akkor is nehéz feladat lenne a szelekció megszüntetése. A világban deszegregációs folyamatoknak hívják az ilyeneket. Hozzá kellene látni egy deszegregációs program kialakításának, de vért izzadnánk. Borzasztó nehéz lenne. Mit csinálunk például a vidéki kisiskolákkal? Évtizedek óta nem tudjuk eldönteni. Mit csinálunk az elit iskolarendszerrel? És így tovább…

Ráadásul mindezt már a pedagógusképzésnél el kellene kezdeni?

A pedagógusjelöltek még megkapják azt az ismeretet, ami ezzel kapcsolatos. Aztán kikerülnek az „életbe”, és más lesz az adaptív a számukra. Ha bekerülnek mondjuk egy elit iskolába, akkor annak a szellemiségét fogják átvenni, és még örülnek is neki, hogy nem egy eldugott, vidéki iskolába kerültek, ahol csak hátrányos helyzetű, vagy sok cigánygyerek van. Az élet nyilvánvalóan felülírja azt, amit elviekben az egyetemen, a főiskolán megtanulnak ezek a hallgatók.

Mi lesz ennek a vége? Akkor tovább szelektálódik a magyar oktatási rendszer?

Sajnos, ez egy makacs probléma marad. Előbb fogunk eredményt elérni az esélyegyenlőtlenségek csökkentésében abban, hogy ne függjön össze egymással olyan szorosan a szociális helyzet és a tanulási eredmény, de ehhez a pedagógiai kultúrát kell változtatni. Vagyis azon múlik, hogy amikor bemegy a pedagógus az órára, akkor ott hogyan foglalkozik a gyerekekkel, tudja-e egyenrangúként kezelni a hátrányos helyzetű gyerekeket, tud-e olyan feladatokat adni, ami nekik is optimális a fejlesztésre, tud-e differenciálni. Ez sem könnyű, hanem nagyon komoly feladat, de nem annyira nehéz változás, mint hogy ezeket a szelekcióval kapcsolatos, mély társadalmi érdekeket érintő viszonyokat megváltoztassa. A pedagógusoknak megtanítani valamit, átalakítani a pedagógiával kapcsolatos elképzeléseiket egy kicsit több reménnyel kecsegtet, mint azt mondani, hogy holnaptól megszüntetjük a nyolc évfolyamos gimnáziumokat.