Nahalka István: a magyar iskolarendszer nem tud egyenlő feltételeket biztosítani a gyerekeknek

– Szombaton 73 ezer 14 éves gyerek ír középiskolai felvételit matematikából és magyarból. Egyáltalán miért van erre szükség?

– Azért, mert a magyar szelektív oktatási rendszer, amelyben 4., 6., és 8. osztály után lényegesen eltérő iskolatípusokban tanulhatnak tovább a gyerekek. Ez egy Európában is párját ritkító szisztéma – nincs egyedül teljesen, de nagyon kevés hasonló van –, ennek az összes negatívumával együtt. Vagyis már nagyon korán elválasztjuk egymástól a gyerekeket, és tudjuk jól, az, hogy hová kerül be a gyerek, nem pusztán az addig elért iskolai, vagy a felvételi eredményeken múlik. A bekerülés ugyanis mindig erős összefüggést mutat a szociális háttérrel, tehát, hogy milyen családból származik. Ez a hazai szelektív iskolarendszer egyik jelensége.

– Ez is a magyar oktatás végtelenül elavult rendszerének a bizonyítéka, amire az elmúlt 12 év csak rátesz egy lapáttal?

– Ez a szisztéma már korábban is létezett, az elmúlt 12 évben nem nagyon változott meg a beiskolázás módszere. Előtte is ilyen volt. Ugyanakkor maga a szelekció – mint általános probléma – valóban súlyosbodott az elmúlt 12 év alatt. Kimutatható, hogy ma az intézmények nagyobb mértékben különböznek egymástól, mint amennyire a 2010/2011-es tanévben különböztek. Nő a szakadék a jobbnak és a gyengébbnek mondott intézmények között. A rosszabbnak mondott intézményekbe inkább a hátrányosabb helyzetű szülők gyerekei járnak, és ez fordítva is igaz. Tehát van rosszabbodás, de a szisztéma már korábban is létezett.

– Igen, de maga a szisztéma is elavult már, nem?

– Igen. Méghozzá mérési szempontból is. Egész egyszerűen, föl kell tenni azt a kérdést, szakmailag mennyire állja meg a helyét, hogy ilyen módon döntessék el, melyik gyerek milyen iskolába kerül. Elvileg ez az írásbeli felvételi vizsga a gyerekek tudásszintjének mérését szolgálja, és ennek megfelelően jutnak be a megfelelő középiskolákba. Igen ám, csakhogy ezek a mérések rendkívül bizonytalanok. Az a nagy össztársadalmi felhorgadás, ami ilyenkor a felvételik előtt jellemzi a magyar társadalmat, részben azért van, merthogy ezek a gyerekek igen nagy stressznek vannak kitéve. Ők nagyon különböző szinten stressztűrők. Vannak, akik számára ez nem jelent akkora gondot, a szüleik is jól kezelik a helyzetet, és nem megoldhatatlan feladatként elé állítják a gyerek elé a felvételin való jó szereplést. Ehelyett azt mondják, „hát próbáld ki fiam, legfeljebb nem sikerül, mindegy. Akkor is vannak további más tanulási lehetőségeid, mi természetesen akkor is ugyanúgy szeretünk, és segítünk tovább”. Persze vannak olyan szülők is, akik még tovább stresszelik a gyereküket, nem elég önmagában a felvételi stressze, még ők is rátesznek egy lapáttal. Emiatt a stressz, és más tényezők miatt nagyon, nagyon bizonytalan a mérés. Az eredménye szinte nem használható semmire. Ráadásul nagyon jól tudjuk, hogy az ilyenfajta mérések nem a legmodernebb tesztekkel történnek. A modern tesztelméletet ilyen helyzetekben nem lehet használni, nem működik. Itt csak a hagyományos tesztek lennének használhatók, ám a mérés alapjai hiányoznak ahhoz, hogy ez korrekt legyen, így lehetetlen ebben a szituációban. Óriási a hibájuk az ilyen típusú méréseknek, hogy az, amit éppen az alatt a másfél óra produkál a gyerek, jószerivel semmit nem mond arról, milyen tudással rendelkezik. Egyes gyerekeknél persze eltalálja ez a mérés,  felvételi vizsga, hogy milyen szintű a tudásuk, más gyerekeknél pedig igen távol áll attól, amit valójában tudnak. Így igazságtalan is ez a felvételi, nem igazából jó. Azok a gyerekek, akik jobb családból származnak, akiknek olyanok a körülményeik, akiknek a szülei is egy kicsit jobban tudnak foglalkozni velük, normálisabban foglalkoztak velük, nem stresszelték őket különösebben, azok jobban tudnak szerepelni ezen a vizsgán. Ők azok, akik elsősorban bekerülnek a jobbnak mondott iskolákba, vagyis egy elég erős társadalmi kiválasztódási folyamatról van szó. Ez a felvételi vizsga ezt a funkciót betölti.

– Tulajdonképpen a jobb iskola fogalma csak egyfajta státuszszimbólum, ami a gyakorlatban a társadalom segítségével elfedi azt, hogy a magyar állam és az oktatási rendszere képtelen egyenlő feltételeket biztosítani a magyar gyerekeknek az oktatásban?

– Ez utóbbi mindenképp megállja a helyét, nem tudunk egyenlő feltételeket biztosítani. Ez így van. Ennek története van, és ezek a történetek azok, amelyek érdekesek. Ha egy iskola elindul az „elitizálódás” útján, akkor egyre inkább tudja vonzani a korábbi iskolafokokban már jól szereplő gyerekeket. Egyre jobb tanulók kerülnek oda be. Ettől ennek az iskolának jobbak lesznek az eredményei, tehát még jobban fogja vonzani a jól tanuló gyerekeket. Ez egy pozitív visszacsatolási folyamat. Tulajdonképpen kialakulnak azok a jó iskolák, amelyeket a köznyelv elitiskoláknak tart, ahol nagyon magas továbbtanulási arányokat tudnak elérni, sok a versenygyőztes, magas szintű eredményeket érnek el. Ezeket mindenki jól ismeri az országban. Ráadásul az ilyen iskolák sokkal jobban vonzzák a jobban működni tudó, hozzáértőbb pedagógusokat, tehát még tovább növekszik az előnyük. Az természetesen nem baj, hogy vannak olyan iskolák, ahol működik egy magasabb pedagógiai színvonal, és ott jól foglalkoznak a gyerekekkel, csak az lenne a feladatunk, hogy ez a fajta pedagógiai kultúra, színvonal általánosan jellemző legyen az iskolákra az egész országban. Ma nem az.

– Vagyis nem tudjuk biztosítani az egyenlő feltételeket. A felvételiről meg ne is beszéljünk, mert mint napjaink történései bizonyítják, csak egy jó ismerős kell, és máris el van intézve. Gondolok itt a bukott fideszes államtitkár, Völner Pál megvesztegetőjére, Schadl Györgyre, aki kész vizsgagyárat üzemeltetett. Kapcsolatai révén végrehajtóknak, azok rokonainak, kormányzati fejeseknek és hozzátartozóiknak is segített letenni egyetemi vizsgákat…

– Ez a „felhőrégiókban” van. A középiskolai felvételnél – bár 100 százalékosan biztosra nem merem kijelenteni, de azt hiszem – jóval, de jóval kisebb szerepük van az ilyen mutyiknak. A működésével, a szabályokkal maga a rendszer is nehézzé teszi. Nem állítom, hogy nincs, de nekem nincs tudásom ilyesmiről.

– Mit jelent a gyerek és a szülő számára, ha nem veszik föl?

– Egyetlen szóval azt lehetne mondani, hogy semmit. Persze ez nyilván túlzás, mert ha nem is törés feltétlenül – bár sok gyereknél pszichikailag akár törés is lehet, nyomasztóan tud hatni –, ha normálisan tudja a család venni ezt az egészet, akkor nincsenek olyan súlyos következményei. Lesz majd még lehetőség, egyáltalán nem baj, ha a gyerek a 8. osztályig eljut az általános iskolában, főleg, ha az nem egy rossz általános iskola, majd elmegy egy négy évfolyamos gimnáziumba, technikumba vagy szakgimnáziumba, bárhová, ahová szeretne. Az a fontos, hogy közben formálódjék a gyerek jövőképe. Az a fontos, hogy gondolkozzon arról, mit szeretne csinálni, mi az, amihez igazából fűlik a foga, próbálgasson sok mindent, és ebben segítse őt a szülő. Ezt egy nyitott dolognak kell tekinteni a családban, normálisan kell közelíteni hozzá. Semmiképp nem szabad valami óriási kudarcként elkönyvelni, hogy egy egyszeri másfél órás megméretésen a gyerek nem tudott produkálni. Én borzasztónak tartom, ha ilyen következményei vannak ennek a dolognak. Sokkal normálisabban, sokkal emberibben kellene kezelni ezt. Számos lehetőség van még, és nagyon sok minden múlik majd magán a gyereken is. Azon, hogy ő mennyire szeretne tanulni, mennyire lesz motivált, lesznek-e olyan területek, amik különösen érdekli őt, amikbe szívesen beleássa magát. Ezek a fontosabb kérdések, és nem feltétlenül az, hogy milyen iskolában tanul.

– Vagyis nem kell feltétlenül elitiskolába menni?

– Azért persze van ennek is jelentősége, mert vannak kiváló pedagógiai színvonalat produkáló iskolák. Egyébként nem minden elitiskola ilyen, azok is sokfélék. Van ilyen is, van olyan is. Mégis az a fontosabb, hogy a gyerek maga mit tud kihozni magából az életben, és ebben kellene őt maximálisan segítenie a szülőnek is, nem pedig azon keseregni, hogy „úristen, nem sikerült bekerülni az XY iskolába, ez borzasztó, ezzel kettétört a gyerek élete”. Egy frászt tört ketté!

– A Facebookon mégis a végtelenségig sok kétségbeesett szülői beírás van, még azon is problémáznak, hogy miben menjen a gyerek megírni a felmérőt, ünneplő ruhában, vagy abban, ami a legkényelmesebb a számára. Vagyis nekik igenis presztízskérdés, hogy hova veszik fel a gyereket. Ezért gondoltam, hogy végül is az a szülő számára státusz szimbólum, hogy „az én gyerekem egy jobb iskolába jár”, és ami esetleg neki nem sikerült, azt akarja a gyereken „leverni”.

– Így van, és ez nagy probléma. Miközben persze, a szülő is megérthető, hiszen a legjobbat akarja a gyerekének. Csakhogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve, tehát lehet ezt nagyon rosszul is csinálni. Az rendben van, hogy a legjobbat akarja ő a gyerekének, és ettől ne tántorítsa el soha senki. De próbálja ezt úgy csinálni, hogy a gyerek közben ne sérüljön, ne legyenek problémák ebből. Itt kiskamaszokról van szó, azért ilyenkor meglehetősen sérülékenyek a gyerekek. Nagyon vigyáznunk kellene rájuk!