Nahalka István: a pénz nem játszik szerepet a középiskola kiválasztásánál

A középiskolában továbbtanulni szándékozóknak fontos dátum közeleg, a központi írásbeli felvételi vizsgára november 30-ig kell jelentkezniük abban a vizsgát szervező intézményben, ahol szeretnék azt megírni. A központi írásbeli vizsgára jelentkezés nem „váltja ki” a középiskolákba történő jelentkezést, arra külön kell majd jelentkezni legkésőbb 2024. február 21-ig.

Ami közül választhatnak: a hagyományos állami középiskola, és vannak az állami középiskolák különböző – például idegen nyelv, matematika, sport, művészet – tagozatokkal. Ezekben az intézményekben főként egy-egy területre helyezik a hangsúlyt, a diákok emelt óraszámban tanulják az adott tagozat tantárgyait. Vannak egyházi iskolák, amelyek többnyire az állami tantervet követik, de emellett vallásos nevelés folyik, és a hittanóra mellett többnyire kötelező az egyházi eseményeken való részvétel. Magyarországon a hagyományostól eltérő pedagógiai módszerekkel az alternatív iskolákban találkozhatnak a diákok. Ezek közé tartozik például a Waldorf, a Montessori, Rogers vagy a Freinet irányelveket követő iskola, ahol a tanterv nagyban különbözik az államitól. Ezen kívül vannak a magániskolák és a nemzetközi iskolák, ezek a legdrágább, elit intézmények. Van köztük olyan, amely teljes egészében idegen nyelvű oktatást biztosít nemzetközi érettségivel, és külföldi továbbtanulási lehetőségekkel.

Természetesen a nyolcadik osztály elvégzése után nem mindenki választ olyan középiskolát, amelynek elvégzését érettségivel zárják le. Ezek a szakképző iskolák, ahol a diákok három év alatt szakmai képesítést szereznek, érettségi bizonyítványt azonban nem. Ők hamarabb munkába állhatnak. Sőt, a szakképzésben tanulók ösztöndíjra is jogosultak lehetnek. A szakképző iskolák többsége egyébként nem kéri a központi írásbeli felvételi megírását, ezekbe az intézményekbe be lehet kerülni az általános iskolai bizonyítvány bemutatásával.

A szülőknek és a diákoknak nyilván nem kis fejtörést okoz, hol is folytassa a gyerek a tanulmányait. Nahalka Istvántól meg is kérdeztük, hová érdemes beíratni a gyereket. Az oktatáskutató azt mondja, ezt mindig megszokták tőle kérdezni, ő pedig igyekszik elhárítani a választ, mert minden attól függ, mit is akar az ember. Ő az oktatási szemléletéből adódóan nem híve az elitoktatásnak, ami persze nem jelenti azt, hogy az elit intézmények, a magán, vagy alapítványi iskolák rosszak lennének, vagy rosszat tennénk egy gyerekkel, ha ilyenekbe íratjuk be. Bizonyos értelemben persze igen, mert egy kiválogatott társaságba kerül, és nem az átlagos társadalmi közeget tapasztalja meg, úgyhogy szocializációs problémák azért adódnak belőle. De megvallhatjuk azt is, hogy ezekben az iskolákban általában magasabb színvonalú az oktatás, a diákokat jobban meg tudják fogni, rendezettebbek a viszonyok. Úgyhogy meg lehet érteni azokat a szülőket, akik ilyen - bár a kifejezés köznyelvi, és nem szakmai, de mindenki érti, hogy miről is van szó - elitiskolákba adják a gyerekeiket. 

Az, hogy ezek között is melyik a jó, az egyházi, az állami fenntartású, vagy magánintézmény, esetleg egy „hiper-szuper”, más ország által fenntartott, nemzetközi intézményről van szó, az majdnem mindegy. Az, hogy az egyházi, vagy nem egyházi intézmény legyen, az a család vallási elkötelezettségétől is függ, és emiatt abszolút egyéni döntések lehetnek. Természetesen az amúgy teljesen egytípusú intézmények – például az ország egyetemi gyakorlói iskolái - között is vannak bizonyos különbségek. Vannak olyanok, amelyek abban az értelemben jobb hírű iskolák, hogy szabadabb a légkör, a gyerekek szívesebben járnak oda, jobb a pedagógus-diák kapcsolat, és vannak olyanok, amelyek ridegebbek, bár egyébként nagyon jó eredményeket érnek el, de igazából nem nagyon szeretnek odajárni a gyerekek. Ezek ettől függetlenül elitiskolák, mert a legjobbakat tudják kiválogatni, és a legjobbakból legjobbakat csinálni nem olyan nehéz dolog. 

Nahalka István szerint maga a kérdés, hogy hová vigye valaki a gyerekét, az a felső középosztályt foglalkoztatja. A kérdésfelvetésből úgy tűnik, mintha ez lenne a társdalom legnagyobb problémája. Pedig egész egyszerűen csak mértéktévesztésről van szó, pusztán egy-két tízezer szülő, nagyszülő rágja a körmét egy-két hónapon keresztül emiatt. De a többség – mintegy 80 százalék - nem ilyen iskolákba jut be, és elszenvedi a magyar oktatás legkülönbözőbb őrültségeit.

Az oktatáskutatótól megkérdeztük azt is, hogy melyik iskolatípusban számolhatnak a legkisebb pedagógushiánnyal a gyerekek, illetve a szülők? Úgy véli, természetesen az elitiskolákban, mert ha a pályán maradt pedagógusok választhatnak – márpedig, ha pedagógushiány van, akkor választhatnak -, akkor elsősorban odamennek, ahol nekik jobb. Ma a pedagógusok többsége egy elitiskolában érzi jobban magát, és ha valakinek, aki egy másod-, harmadosztályú gimnáziumban tanított, felajánlanak egy elitgimnáziumban állást, akkor azonnal odamegy, mert ez neki presztízsemelkedést jelent. 

Nahalka István szerint abban, hogy végül a szülő hová íratja be a gyerekét a pénz csak szélsőséges esetekben számít. Egy normál, az állam vagy egyház által fenntartott elitiskolában nem kerül többe az oktatás, mint bárhol máshol. A pénznek nincs különösebb jelentősége. Az más kérdés, hogy mit, milyen „pótoktatást” vásárol meg a szülő külön, de ez teljesen önkéntes dolog. 

Egyébként a magán, vagy alapítványi iskolákban kemény tandíjak vannak, amelyeknek az összege folyamatosan növekszik, de ennek ellenére ezeket a helyeket is betöltik a jelentkezők. Van, ahol négy-hatszoros a túljelentkezés, pedig sokszor havi 100 ezer forintos tandíjról beszélünk. Persze, ez a világon mindenütt így van.

Az is kérdés, megéri-e a drága magániskolákba beíratni a gyerekeket? Nahalka István úgy tudja, a középiskolai rangsorok élén nem szoktak lenni magániskolák. A lista elején a régi, tradicionális állami, vagy egyházi fenntartású 4, 6, vagy 8 évfolyamos gimnáziumok vannak. Ezek a jól ismert, nagyon híres iskolák, ahol nincs tandíj, máshonnan nem szereznek plusz pénzeket, de a nimbuszuk, a hírük egyszerűen elég ahhoz, hogy a legjobb tanulók jelentkezzenek oda, s közülük még válogatni is tudnak. A magyar pedagógusok krémje erre van szocializálódva. Magyarországon jó pedagógusnak lenni nagyjából egyet jelent azzal, hogy nagyon jó tanulókkal nagyon jó eredményeket tud valaki elérni. 

Szerencsére, azért ma már nem nagyon cáfolná senki, hogy jó pedagógus az is, aki nehéz körülmények között hátrányos helyzetű gyerekekkel jó eredményeket tud elérni. Hogy melyikük a jobb tanár, azt nehéz eldönteni.

Az oktatáskutató szerint a társadalomnak szüksége van mindenféle emberre, és kellenek azok is, akik az elit-, vagy a magán, alapítványi iskolákból kerülnek ki. A baj inkább az, hogy az utóbbiakba csak viszonylag kevesen juthatnak be, és társadalmilag elég meghatározott, hogy kik. A szegényebb, hátrányosabb helyzetű rétegek gyerekei ezt a magasszintű oktatást jóval kisebb arányban kapják meg, pedig tehetségessé válni képes gyerek ugyanolyan arányban van közöttük is, mint bármilyen más társadalmi csoportban. Magyarul, ezzel mi veszítünk a tehetségpotenciálunkból, ezért nem jó ez a helyzet. 

A hátrányosabb helyzetűeknek marad négyfajta középfokú oktatást biztosító intézménytípus - szakiskola, szakgimnázium, technikum és szakképző iskola -, amelyek szakmát is adnak. Nahalka István szerint a technikumok között is van jó pár, amely már szinte elitnek tekinthető, a túljelentkezések miatt nehéz azokba is bejutni.