Nahalka István: egy szó nem igaz abból, amit Rétvári írt a státusztörvény kapcsán

Rétvári azt írja Facebook-posztjában, hogy az ellenzéki politikai erők semmilyen megoldási javaslattal nem álltak elő azokra a problémákra, amelyek általában jelentkeznek az európai és a magyar iskolarendszerben. Helyette kivonultak az egyeztetésről, álhíreket terjesztettek a törvényjavaslatról és erőszakos akciókat szerveztek. A törvényjavaslat maratoni parlamenti vitájában azonban többen is szorult helyzetükből azzal próbáltak kimenekülni, hogy a választás előtti 100 pontjukra hivatkoztak, amelyet az ELEGY Oktatáspolitikai Szakbizottság készített a baloldali pártok számára. Rétvári szerint a baloldal ott folytatná, ahol 2010-ben abbahagyta. Semmit nem csinálnának másként, mint ahogy korábban tették. A baloldal jövőképe a bukott múlt az oktatás területén. Mit szól mindehhez oktatáskutatóként?

Ilyen nagy szavakat természetesen lehet mondani, de semmi értelmük nincs. Amikor a mostani minisztert, Pintér Sándort megbízták az oktatásügy felügyeletével, akkor neki is az volt az egyik első megnyilvánulása, hogy nagyon szeretné látni, nem csak tiltakozni tudnak a pedagógusok és a szakértőik, hanem vannak javaslataik is. Persze, ő is hozzátette, hogy nincsen semmi javaslatuk. Erre a Civil Közoktatási Platform (CKP) a honlapján összegyűjtötte az elmúlt pár évből azokat a dolgokat, amelyeket a civil és más szakmai szervezetek letettek az asztalra az oktatás megújítása érdekében. Ezek között egyébként valóban ott van a 100 pont is, amely az ELEGY Oktatáspolitikai Szakbizottságának az anyaga. Ez a 40 oldal tele van nagyon konkrét és jól felépített javaslatokkal, de van benne sok minden más is. Én magam szintén szerzője vagyok egy-két ilyen dokumentumnak. Ezeket az anyagokat a Civil Közoktatási Platform el is küldte a miniszternek, vagy linkekkel hivatkozott arra, hogy hol lehet ezeket elolvasni. A miniszter persze az égvilágon semmit nem reagált rá. Most, ha valaki ugyanezt pontosan előhozza, hát… Ilyen alapon azt is lehet mondani, hogy erről az oldalról én, vagy akárki anyagyilkosok vagyunk. Miért ne lehetne mondani? Úgysem lehet sehol sem cáfolni, úgysem olvassa el senki a cáfolatot, tehát bármit lehet mondani. Teljesen mindegy! Le is szokunk már arról, hogy bármire is válaszoljunk, nincs értelme, mert tényleg mindig azt mondanak, amit akarnak. Egy büdös szó nem igaz az egészből, egy büdös szó nem igaz abból, amit Rétvári írt. 

Ugyanakkor a 100 pontból ki is emel néhányat, például, hogy szerinte a baloldal újból piacosítaná a tankönyvellátást (49. pont), ahogy korábbi kormányzásuk idején is privatizálták a tankönyvkiadót, és 71 százalékkal emelték a tankönyvcsomagok árát. Vessük már össze a mostani tankönyvellátással…

Először is, a pont nem így szól. A Tankönyvesek Országos Szövetsége nem pontosan azzal ért egyet, hogy teljes mértékben privatizálni kell a tankönyvkiadást, hanem rendezni kell ezt az ügyet, és persze, a piacosítás felé kell eltolni, de nem teljes mértékben. Én egyébként a teljes piacosítással is egyetértenék, de ez ebből a szempontból most nem érdekes. Maga a 49. pont nem így szól, tehát hazudik az úriember. Azt, hogy most olcsóbbak a tankönyvek, abból az óriási támogatásból lehet megfizetni, amit az állam a Tankönyvkiadónak nyújt, A tankönyvek természetesen most is annyiba kerülnek, mint régebben, csak most van egy óriási támogatás az egész mögött. Közgazdasági alaptényekről van szó, de, őszintén szólva, az ember már unja, fölöslegesnek érzi, hogy ezeket újra és újra elmondja. Az a fajta támogatás, amit a kormány jelenleg csinál, tehát, hogy mindenkinek ingyenessé teszi a tankönyvet, az a szokásos perverz támogatási rendszer, amivel a demokratikus ellenzék általában nem ért egyet. A demokratikus ellenzék azt szeretné, hogy szociális alapon történjen a támogatás. 

És az jó, hogy mindenkinek odaadják ingyen a tankönyvet, csak a tanárok meg a diákok nem tudják használni? 

Ez megmutatja, mit jelent, hogy nincs igazából verseny ezen a területen. Nemhogy egyre jobb tankönyvek születnének, hanem úgy tűnik, hogy egyre rosszabbak. Miért is kellene jobbakat írni? Nem is kérik fel tankönyvírásra azokat, akik tudnának jó tankönyveket írni. Csak a saját berkeikből kérik fel a másod- és harmadrangú szerzőket erre, és olyan tankönyvek születnek, amilyenek. Kivéve talán egyet-kettőt. Tisztelet a kivételnek. 

A következő elrémisztőnek szánt Rétvári kiemelés az LMBT érzékenyítő programok bevezetése az iskolákban (54. pont)…

Igen. Mi ezt szeretnénk, természetesen vállaljuk. Ez a mai világban szükséges, a gyerekeknek meg kell ismerniük azt, hogy sokfélék vagyunk, érteniük kell ezeket a dolgokat. Egyébként is találkoznak ezekkel a fogalmakkal, és ha így van, akkor történjék értelmes, tanító módon, tehát úgy, hogy tiszta forrásból legyenek nekik megmagyarázva ezek a dolgok. Ez abszolút vállalható. A kormányoldaliak nyilván nem szeretik ezt, és természetesen hivatkoznak rá, mert akkor megint tömegek fogják harsogni, hogy „le a buzikkal”. Természetesen lehet ilyeneket csinálni, de megint arról van szó, hogy unja már az ember, hogy ezekre válaszolgasson. 

Ráadásul Rétvári kiemeli a genderszemléletű kötelező etikai kódex bevezetését (55. pont), és megjegyzi, hogy „ahogy korábbi kormányzásuk idején is az óvodai nevelés programjukba már beleírták a genderideológiát, megpróbálták kivezetni, hogy a kisfiúk fiús, a kislányok lányos játékkal játszanak”. Miért ennyire „tyúkszem” a Fidesz-KDNP számára ez a kérdés? Mit próbálnak elrejteni vele?

Semmit nem próbálnak elrejteni, egész egyszerűen csak arról van szó, hogy a magyar választópolgárok többsége a Fidesz szempontjából jól reagál ezekre a dolgokra. „Igen, ezek ezt akarják, tényleg?! Át akarják operáltatni az unokámat?! Jaj, de borzasztó!” Ez nagyon egyszerű módszer, el kell kezdeni migránsokról beszélni, elsősorban azoknak, akik még életükben nem láttak migránst. Rémtörténeteket lehet hallani arról, hogy ki mindenki ordít a migránsok ellen, és amikor megkérdezik egyiküktől, hogy „itt a faluban látott-e migránst”, akkor azt válaszolja: „hát én nem láttam, de azt mondják, hogy megerőszakolják az asszonyt.” Annyira alpári, övön aluli, kulturálatlan és számító ez az egész, hogy az már undorító. 

Rétvári nem hagyta ki azt a ziccert sem: „a kisiskolák bezárása, az ottani tanárok szélnek eresztése (7. pont), ahogy korábbi kormányzásuk idején 3811 helyen zártak be iskolát és 1️5 ezer tanárt bocsájtottak el a felzárkózási célból bevezetett 3 éves kortól kötelező óvodáztatás eltörlése (5. pont), ahogy korábbi kormányzásuk idején is sokszor a költségvetési spórolás áldozatai lettek az óvodák." De mi az igazság a kisiskolák bezárását illetően?

Nem erről szól az 5. pont, hanem pont arról, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozni kell. Nem szabad hűbelebalázs módjára megoldani a dolgokat, nem szabad mindenféle meggondolás nélkül, és központból vezérelve megszüntetni a kisiskolákat, hanem helyi problémaként kell kezelni. A helyiekkel együttműködve, a lehetőségeket megvizsgálva kell megoldásokat találni. De kell, ha ugyanis pénzt akarunk felszabadítani az oktatás számára, akkor a kisiskola tényleg probléma. Nem csak úgy, hogy fajlagosan nagyon drágák ezek a kisiskolák, hanem probléma a pedagógusellátottság szempontjából is. Csökkenne ez a probléma, ha egy integráltabb oktatási rendszert lehetne kialakítani, illetve a gyerekek sok szempontból jobb körülmények közé kerülnének, hogyha nagyobb településen járhatnának iskolába. De még egyszer mondom, ezt nem kötelező jelleggel, valamiféle fűnyíró elv alapján kellene megcsinálni, a pont sem erről szól, hanem valóban megbeszélve, közösen eldöntve, helyi problémaként kezelve kellene megtalálni a lehető legjobb megoldást. Rétvári Bence szörnyű dolgokat állít, de nem csodálkozom rajta, hogy ilyeneket mond. Ki lehet pécézni olyan pontokat, amik nekik nem tetszenek, és mindenféle hazugságot lehet ezekkel kapcsolatban mondani, de egész egyszerűen nem tényszerűek, amiket állít. Ezek a pontok nem így szólnak.

Még egy dolgot azért kiemelnék Rétvári posztjából: „az egyházi iskolák felvételi rendszerébe való beavatkozás (8. pont), az egyházi iskolák növekvő számának kritikája, ahogy korábbi kormányzásuk idején is kisebb támogatást nyújtottak az egyházi iskolákban tanuló diákok után.” Ez igaz? Tudtommal háromszor akkora támogatást kaptak az egyházi iskolák, mint az államiak…

A 2010-et megelőző időszakban az egyházi iskolák megkapták ugyanazt a támogatást, mint az önkormányzati iskolák. Ez kvótákkal volt meghatározva. A központi költségvetés megadja, méghozzá nagyon részletesen – ez mindig nagy részét teszi ki a központi költségvetésnek –, hogy egy tanulóra mennyi támogatást fizet az állam. Ez akkor volt jellemző, amikor még az önkormányzatok voltak a fenntartói az állami iskoláknak, és ugyanezt a támogatást az egyházi iskolák is megkapták. Más támogatást nem kaptak, mert a más támogatást az egyházaktól kapták. Ha az egyház a fenntartó, akkor az egyház maga is ad az iskoláinak pénzt. Ezen kívül részt vehettek mindenféle pályázatokon, ahol további támogatásokat szerezhettek. Ebből a szempontból ugyanolyan súlyt képviseltek, mint bármelyik másik iskola. Így én azt nem állítanám, és Rétvári nevében sem tenném, hogy az egyházi iskolák elnyomottak voltak 2010 előtt. Ez egész egyszerűen nem igaz. De tény, nem voltak kiemeltek, 2010 után azonban azzá váltak, miután az állam félig-meddig bújtatottan juttatott támogatást az egyházi iskoláknak. Az általa preferált egyházak kaptak támogatást, amelyeket oktatási célokra is felhasználhattak. Igaz, csak dologi kiadásokra. Ebből következik az, hogy az egyházi iskolákban a pedagógusok nagyjából ugyanolyan rosszul keresnek, mint az állami iskolákban tanítók. Bérben nincs nagyon nagy különbség az egyházi és az állami iskolákban dolgozó pedagógusok között. Ellenben fejlesztésben, felújításban, dologi eszközök, nagy eszközök vásárlása esetében viszont van, ott kimutatható a háromszoros arány. Dologi kiadásokra egy preferált egyházi iskolának háromszor akkora költsége van, háromszor annyi támogatást kap, mint egy állami iskola. 

Végül is ezek után kellene-e Rétvári Bencének oktatással foglalkoznia?

Hogyan szokták mondani, Magyarország a tízmillió fociedző országa? Ugyanúgy Magyarország a tízmillió pedagógus országa, itt mindenki ért a pedagógiához, mindenki azt beszél, amit akar ezen a területen. Természetesen senkinek nem tiltható meg, hogy beszéljen az oktatásról, ráadásul ő a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, még a területéhez is tartozik, de hát nem ért hozzá, szegénykém. Vagy, azt kell mondanom, nagyon is ért hozzá, tudja, hogy mit érdemes hazudni. Ezek hazugságok. Ezek a dolgok egész egyszerűen nem úgy vannak, ahogy ő állítja. 

Igaz, hogy a baloldal az új pedagógus életpálya törvény kapcsán csak azt mondta el, hogy mit nem akar, azt viszont nem, hogy mit akar?

Dehogyis! Ott van a kilenc pont, amiben világosan benne van, hogy mit akarnak a tiltakozók. Milyen baloldalról beszél? 

Az is igen érdekes, hogy Rétvári „szösszenetében” összevissza emlegeti a baloldalt és az ellenzéket, mikor épp melyik válik a hasznára…

Hogyne, hisz érdeke a Fidesznek, hogy a Mi Hazánkat is baloldalnak tekintse, pedig aztán annak igazán semmi köze a baloldalhoz. De ez még a Jobbik esetében is így van, az szintén egy jobboldali párt. Tudomásul kell venni, hogy az. A Fidesznek érdeke baloldalinak minősíteni egyrészt azért, mert a baloldalt így globálisan lehet elparentálni, másrészt azért, mert vannak olyan szavazók, akik egyáltalán nem látnak bele ezekbe az ügyekbe, és ha azt hallják a Fidesztől, hogy ez baloldali, akkor menekülnek majd tőle.