A kormány tudatosan nem szociális, hanem identitásalapú politikát épít

„A kormányzati kommunikációban a családbarát politika elsősorban demográfiai és középosztályt támogató irány. Ez nem azonos a klasszikus szociálpolitikával, amely a legelesettebbek, a nyomorgók, a gyermekvédelmi rendszerben lévők, a fogyatékkal élők védelmét célozza. A szegénységről nem beszélni politikai szempontból hasznosabb, mint elismerni, hogy létezik” – fejtette ki a Hírklikknek Zsolt Péter szociálpszichológus, majd azzal folytatta, hogy a Fidesz kormány szóhasználatában a családbarátság fogalma a lojalitáshoz vagy a személyes kapcsolatokhoz kötődő preferenciák révén, ironikus módon a politikai családra, a rokonokra és a barátok előnyben részesítésére korlátozódik, ami mára a magyar társadalomban a „haveri kapitalizmus” fogalmaként vált ismerté.

Ezt a helyzetet a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatási igazgatója egyben a nemzeti tőkésosztály ideológiájának kritikájaként is látja, mert a gazdasági elit kialakításakor láthatóvá vált, hogy az állam szinte kizárólag önmagához, illetve a politikai vezetők szűk köréhez kötött vagyonfelhalmozásra ösztönöz, s a válsághelyzetekben sem a társadalom egészét, hanem saját köreit támogatja. Ezzel szemben Nyugat-Európában a gazdasági elitnek gyakran van „visszaadó” társadalmi funkciója is, míg Magyarországon főként az állam játssza el a szerepet a saját klientúráján keresztül. 

„A közösségtől való ilyenfajta elidegenedés tovább mélyíti a szegények és a gazdagok, illetve a támogatott és támogatásból kizárt rétegek közti szakadékot, oligarchikus rendszerbe tolva a magyar társadalmat” – vélte Zsolt Péter. Ez a jelenség szerinte a társadalom kettészakadásáról, a perverz újraelosztás modelljéről szól. A szegények támogatása helyett tőlük vesznek el forrásokat, és azokhoz juttatják, akik eleve jobb helyzetben vannak. 

Ezt a közgazdasági modellt korábban Ferge Zsuzsa is elemezte, leírta, hogy a szegénység csökkentése helyett az állam lehetőséget biztosít a középosztály megerősítésére és a társadalmi elit gazdagodására, miközben a legelesettebbek helyzete stagnál, sőt, akár romlik. Ez pszichológiai dilemmát is rejt. Magyarországon az alsóbb társadalmi rétegek – paradox módon – gyakran támogatják azt a rendszert, amely hosszabb távon épp az ő esélyeiket csökkenti. Szociálpszichológiai szempontból ez az „azonosulás az agresszorral” vagy a hatalomtól való függés klasszikus esete – mondta a kutató. 

A Fidesz-éra másfél évtizedében a kormányzati szociálpolitika, különösen a családpolitikai kommunikáció egyre hiteltelenebbé vált a társadalomban. Mind többen vették észre, hogy szaporodnak a mellőzött csoportok, a romák, a mozgáskorlátozottak, az ápolásra szorulók, akik szisztematikusan kimaradnak minden szociális támogatásból, miközben a központi propaganda továbbra is a családbarátságot hangsúlyozza. „Számos példát lehetne találni arra, miként vált a „gyengeséggel való szembenézés” képtelensége a mind jobban a szélsőjobboldal felé tolódó kormányzat sajátosságává” – emlékeztetett Zsolt. A rendszerben csak az erő, a siker és az „alkalmasság” értékei kapnak kiemelt helyet, míg az elesettek problémája, az áldozatok, vagy a strukturális hátrányban lévő társadalmi csoportok ignorálása jellemző. Ez is azt mutatja, hogy a kormányzati cselekvés hajtóereje nem etikai vagy keresztényi elvekben, hanem rövid távú politikai haszonszerzésben és hatalomtechnikában keresendő.

A szociálpszichológus szerint Magyarországon a szegénységgel, a hátránnyal szembeni közöny oka részben szociológiai, részben szociálpszichológiai gyökerű. A társadalmi bizalom alacsony, az etikai háttér gyenge, az egyéni egzisztencia féltése erősebb a közösségi szolidaritásnál. A Fidesz családpolitikája működőképes kommunikációs program ugyan, de strukturális problémát nem old meg. A legszegényebbek vagy a legsebezhetőbbek helyzete érdemben nem javul, sőt, a támogatási logika inkább konzerválja a már meglévő társadalmi különbségeket, miközben a rendszer mentalitása a lojalitás, a megfelelés és az erő értékeit helyezi előtérbe az igazságosság, szolidaritás, méltányosság értékeivel szemben. Míg egy klasszikus szélsőjobboldali pártnál tudjuk a pszichológiai magyarázatot, nevezetesen, hogy a gyengeség megvetése, a vezérszerepet vállaló projekciói a ludasak, addig a Fidesznél hatalomtechnikát és a közép- és alsóközép osztályra kacsintó közönyt látunk, ami az oka annak, hogy a „családbarátság” nem terjed ki az elesettek családjára. Csakhogy az utóbbi is rossz irány, mert minden társadalomnak felelősséget kell vállalnia az elesettjeiért, ami általában független szokott lenni attól, hogy ki jobb- és ki baloldali szavazó.  

„A társadalomban tapasztalható mély bizalomhiány az egyik legfőbb strukturális akadálya bármilyen hosszú távú, hatékony szociálpolitikai fejlesztésnek” – fogalmazta meg alapvető ellenérzéseit a Fidesz „családbarátságával” szemben Horgas Péter, a Civil Bázis elnöke is. Mint mondta, Magyarországon ma rendkívül széttöredezett a társadalom, alacsony az emberek egymás, az intézmények és az állam iránti alapvető bizalma. A rendszerben uralkodó kölcsönös gyanakvás ellehetetleníti az érdemi együttműködést és a társadalmi szolidaritás kialakulását. A jelenlegi intézményi háttér szándékosan úgy működik, hogy fenntartsa a Nemzeti Együttműködés Rendszere által kiépített érdekhálózatokat, miközben a társadalmi szakmaiság és együttműködési szándék háttérbe szorul. A civil szférával együttműködő, igazságos társadalommal ellentétben a NER-ben a fő szempont a hatalom birtoklása és az anyagi források kontrollja, ezért minden közösségi vagy szakmai szerveződés csak korlátozottan tud fejlődni.

A rendszer szereplői, akár még a vezetők is, félelemben élnek, tartanak a pozíció-, egzisztencia- vagy akár szabadság elvesztésétől is, ezért nem vállalják a szociális problémákkal való szembenézést. „A kormányzat elitesedő és zártkörű rendszere így önmagát is bezárja egy félelemből motivált, konzervatív döntési spirálba, amely tovább mélyíti a társadalmi egyenlőtlenségeket” – magyarázta Horgas Péter. Bár a hatalom gyakran családbarátnak deklarálja önmagát, a valóságban strukturális kirekesztés zajlik. 

A Civil Bázis elnökeként egyetért Zsolt Péterrel, amikor arról beszél, hogy a rendszer a szociálisan leginkább rászorulókat egyszerűen kirekeszti a támogatásokból, ezek a rétegek – az idősek, a fogyatékkal élők, a tartósan rászorulók – helyett a gazdagokat és a középosztályt részesíti előnyben. Mindez olyan körülmények között történik, mint amikről napjainkban egyre több szó esik: az állami kezelésben lévő gyermekvédelmi intézményekben dickensi viszonyok uralkodnak. Maga is részt vesz az Országos Közös Akarat (OKA) nevű társadalmi szervezet munkájában, amely már számos javaslatot dolgozott ki a hazai gyermekvédelmi intézményekben tapasztalható szörnyű állapotok felszámolására, de mindezek a kormányzatnál süket fülekre találtak. 

„A rendszer egyre inkább a magánjótékonyságra, alapítványi támogatásokra és egyházi szereplőkre tolja át a körülmények javításának felelősségét, miközben egy igazságosabb, mindenki számára hozzáférhető szociális állam kiépítése olcsóbb és hatékonyabb lenne. Az adományozások „hősiesre hangolt” diskurzusa azonban gyorsan hamis illúzióba torkollik, hiszen a társadalmi problémák gyökerei rendszerszintűek maradnak. Megjelent a horthysta mentalitás: vannak emberek, akik adakoznak, ezzel megélik, hogy jó emberek. Elmennek a templomba és meggyőzik magukat, hogy jó keresztények módján megtették a kötelességüket. Gyorsan alakul ki a hamis illúzió, hogy ez egy segítőkész ország, miközben mesterségesen fenntartott, gyalázatos szociális, oktatási, politikai rendszer működik.” 

A társadalom alsó rétegeiben egyre nagyobb az egzisztenciális kockázatvállalás félelme. Tartós eredmény csak tudatos, hosszú távú társadalmi gesztusok, gesztusrendszerek, valamint intézményi-közhangulati változások révén érhető el. „Ehhez azonban nélkülözhetetlen a széles körű társadalmi szolidaritás és alapvető bizalom visszaépítése, különösen a politika és a szakmaiság integrálásával. Minden tartós javulás záloga az, hogy az emberek intézményi és társadalmi szinten is együtt tudjanak működni az elesettekért és a társadalom egészéért” – összegezte Horgas Péter.