Nahalka István: újból van jelentősége annak, mit mondanak a politikai erők az oktatásról – 1. rész

Az ELEGY Oktatáspolitikai Szakbizottsága 2021-22-ben azon dolgozott, hogy létrejöjjön egy szakmailag és politikailag is elfogadható oktatási koncepció, amire 100 pontként szoktak hivatkozni. Most megjelenik könyvformában is „Szükséges és lehetséges – egy közösen megalkotott oktatáspolitikai koncepció” címen. Ezt miért tartják fontosnak?

Mert amikor először elkészült, nem nagyon tudott elterjedni. Történelmi tény, hogy a demokratikus ellenzéki pártok számára készítettük, egyébként az ő részvételükkel, hiszen a megbeszéléseken ők is részt vettek. Csakhogy akkor belefutottak egy választási vereségbe, és ez tulajdonképpen mindent megakasztott. Sok mindenre gondolt akkor mindenki, de arra nem, hogy most kellene előlépni ennek az írásműnek a kinyomtatásával, a megjelentetésével, a hirdetésével, úgyhogy ez el is maradt. Most tudtuk elővenni, amikor újból van jelentősége annak, hogy a politikai erők mit mondanak az oktatásról. Most talán újból lehet kezdeni valamit azzal, hogy a tartalomra irányítsuk a figyelmet: azokra a súlyos belső, strukturális és tartalmi problémákra, amelyek szétfeszítik a hazai oktatást. 

Mi a mostani hazai oktatást szétfeszítő legsúlyosabb probléma? 

Több is van. Én személyesen mindig az esélyegyenlőtlenség problémáját szoktam kiemelni, de abszolút racionális az is, ha más mást emel ki. Hiszen itt nagyon azonos súlyú problémák vannak egymás mellett. Ilyen nagyjából az irányítás, a fenntartás kérdésköre, az az iszonytató centralizáltság, ami a magyar oktatási rendszerben működik. Ugyanilyen súlyú a tartalmi szabályozás problémája, a pedagógusokat megbénító, az önállóságukat szinte teljesen elvevő tantervi szisztéma. A szakképzés területén ugyan egy kicsit csökkentek a problémák, de azért még ott is lehet kérdéseket felvetni ezzel kapcsolatban. Vagyis több ilyen problémás terület van, és ezek különböző jelleggel súlyosak. Például a szelekció, vagy a szegregáció kérdése –  ki hogyan nevezi, bár a kettő között azért van némi különbség –  azért nagyon súlyos probléma, mert nem látszik, hogy hamar tudnánk megoldást találni rá. Óriási társadalmi érdekek vannak a szelekció fenntartása mellett, és ez nagyon nehézzé teszi ezt a problémát.

Kinek szánják ezt a kiadványt, hiszen az ellenzéki pártok már nem olyan egységesek, mint voltak mondjuk két-három éve, ugyanakkor megjelent Magyar Péter, aki az oktatásról ugyanazt mondja, mint például önök?

Mindenkinek szánjuk, aki túllát a jelenlegi oktatáspolitikán, aki elégedetlen a jelenlegi oktatáspolitikának vagy az egészével, vagy valamelyik nagyon fontos részével. Őket érdekelheti, hogy mi van ebben a kiadványban leírva. Természetesen nyilván jobban fognak érdeklődni iránta az oktatási szakemberek, politikusok, elsősorban persze oktatáspolitikával foglalkozók, de szerintem más területek politikusainak is érdekes lehet ez a kiadvány. No meg annak a szakértőgárdának is, amely a pártok körül működik. A pedagógusokra is nagyon számítunk, jó lenne, ha ők bizonyos értelemben már tanulási céllal is forgatnák ezt az írást. Ez a 100 pont nagyon nagy muníció, borzasztóan sok minden van benne, ami a napi életükkel összefüggésben is egy kicsit mélyebb megközelítést nyújt. És persze, lehetőséget nyújt arra is, hogy egy teljesen más politikai konstellációban lehessen változtatni a dolgokon. 

A könyvet bemutató konferencián ön is előadást tartott és épp arról, hogy hol áll a 100 pont jelenleg.   

Én azt mondtam el, hogy három nagy pedagógiai paradigma van a fejekben, és ez a három jellemzően valamennyire jelen van a tudományban is, nevezetesen a konzervatív pedagógia, a reform alapokon álló pedagógia, és a posztmodern pedagógia. Ami ma Magyarországon érvényesül, az egyértelműen egy konzervatív pedagógia. Részben a politika is nagyjából ezt követi, még, ha fel is merülnek gondok azzal kapcsolatban, hogy van-e egyáltalán bármiféle megalapozottsága annak, amit képvisel. Erős kétségek vannak ezzel kapcsolatban, bennem is vannak ilyenek. De ha már muszáj kötni valamihez, az, amihez a legközelebb áll, mindenképpen egy konzervatív pedagógia. A reformpedagógiák ugyan jelen vannak a gyakorlatunkban, de erős kisebbségben. És egyáltalán nincs jelen, vagy csak nyomokban van jelen a posztmodern, mindezeken jelentős mértékben túllépő pedagógia. Én a konferencián arról beszéltem, hogy a politikai erőknek ma tulajdonképpen azt kell megfontolniuk: milyen pedagógiai hátteret képzelnek el saját oktatáspolitikai törekvések mögé. Ugyanis azért annak is konzekvensnek és egyöntetűnek kell lennie. Nem lehet szemezgetni, nem lehet kicsit konzervatívnak, kicsit reformpedagógiásnak, kicsit posztmodernnek lenni. Egyértelműen meg kell gondolni, és dönteni kell arról, hogy hová álljanak. Én nem mondom azt, hogy ezek közül a pedagógiák közül bármelyiknek kell meghatároznia, hogy mi történjen a politikában, természetesen erről szó sincs. Az nem lenne jó, ha tudósok kezdenék irányítani az oktatáspolitikát, az lenne a legszörnyűbb, amit csak el tudok képzelni. Az első kérdésem az lenne, mégis melyik pedagógiai paradigma képviselői irányítanák az oktatást. Ezt nem szabad. A politika is meg a pedagógia is egy szakma. Ebből a szempontból különállók, még, ha nem is teljesen külön szférák. Bármilyen döntést hoz az oktatáspolitika, annak mindig van valamilyen szakmai háttere, az mindig valamihez közel áll, mindig dönt arról, hogy mihez kapcsolódik, és akkor természetesen más paradigmákat háttérbe helyez. Ezt alaposan végig kell gondolni. Én azt gondolom, hogy ma Magyarországon egy következetes ellenzéki pedagógiának csakis a legprogresszívebb pedagógiát szabad elfogadnia saját szakmai hátterének. Vagyis a posztmodern, konstruktivista – sokféle jelzőt szoktak erre mondani – pedagógiát, ami ma a gyakorlatban sajnos a legkevésbé elterjedt. De erre szokták azt mondani a politikusok, hogy ezzel választást lehet veszíteni. Egyébként pedig nem veszítik el a választásokat? Ha 2010 óta kiépült volna egy nagyon progresszív oktatáspolitizálás, amelyik egy nagyon progresszív pedagógiát tud a háta mögött, akkor lehet, hogy ma már nem itt tartanánk. 

(Folytatjuk)