Navracsics Tibor: vannak települések, amelyek úgy érzik, a nagy számban beköltözők „elsöprik" a falu- vagy városképet
A kormány azoknak az önkormányzatoknak kíván segíteni az úgynevezett identitásvédelmi intézkedésekkel, amelyek szeretnék mederben tartani a beköltözéseket – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) vezetője kedden Veresegyházon.
Navracsics Tibor a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) ülésén kifejtette: vannak települések, amelyek úgy érzik, bajban vannak, úgy érzik, hogy a nagy számban beköltözők „elsöprik" a falu- vagy városképet, a település hagyományos szerkezetét.
A miniszter előadásában arról beszélt, hogy zajlik a minisztériuma által elindított úgynevezett identitásvédelmi intézkedések törvénybe foglalásának előkészítése.
Hangsúlyozta, mindez nem arról szól, hogy egy település „kiírja magát Magyarország térképéről, kiírja magát Magyarország történelméből és bezárkózik".
Mindez arról szól, egy közösség dönthet úgy, hogy feltételekhez köti a beköltözést és az ingatlanszerzést a területén, mert nincs már elég ingatlana és nem bírja a kommunális infrastruktúrája, vagy éppen csak a hagyományait szeretné megőrizni.
Hozzátette, ha egy önkormányzat mindezt nem érzi problémának, akkor nem kell ez ügyben döntést hoznia a jövőben sem.
A tárcavezető elmondta, hogy Magyarországon a mintegy 3100 településből 2000-nek csökken a népessége. Ezeknek nem az a problémája, hogy túl sokan költöznek be, a kérdés számukra az, hogyan tudnának visszacsábítani embereket, illetve letelepíteni fiatalokat, visszaadni az „életerőt" a településnek.
Hozzátette, hogy a maradék 1100 településnek növekszik a népessége. Ezek közül is megközelítőleg 600-700 olyan település van, amely örömmel fogadja a népességnövekedést, nem érzi azt problémának.
De van 300-400 olyan is – a budapesti agglomeráció, a Velencei-tó környéke, a Balaton környéke, egyes nagyvárosok környéke –, ahol úgy érzik, hogy ez veszélyként jelenik meg.
„Mindeddig a változtatási tilalom volt az egyetlen eszköz, ami időlegesen és meglehetősen esetlen módon valamilyen védelmet adhatott" – tette hozzá Navracsics Tibor.
A miniszter elmondta, hogy jelenleg öt olyan opciót találtak, amelyekkel a települések élhetnének, ha az önkormányzatuk szükségesnek látja a használatukat.
A KTM vezetője szerint ilyen, hogy korlátozhatnák az ingatlan adásvételét a nem helyben élők számára, vagy, hogy kiterjeszthetnék az elővásárlási jogot. Másik eszköz a miniszter szerint, ha feltételekhez kötik az ingatlanvásárlást és a lakcímbejelentést, vagy ha helyi adózási kötelezettségeket állapítanak meg.
Navracsics Tibor azt mondta, hogy mind az öt esetben léteznek úgynevezett mentességi esetek, azaz olyan okok, amikor nem zárható ki valaki az ingatlanszerzésből.
Hozzátette, ilyen például, ha valaki az adott településen született, ott nevelkedett és később elköltözött, de szeretne visszaköltözni, vagy olyan állami közszolgáltatást lát el, amelyből adódóan az adott településen szeretne letelepedni: ha rendőr, orvos, katona, tanár, vagy a közigazgatás más területén dolgozik.
Az olyan fiatal, aki az adott településen felsőfokú tanulmányokat folytat, ezért akar ott lakást venni, szintén nem lenne kizárható az ingatlanszerzésből – fűzte hozzá a miniszter.
Azt tervezik, hogy a közeljövőben a kormány hoz döntést arról, ebből az öt elemből az összes a rendelkezésükre álljon-e az önkormányzatoknak – tette hozzá a miniszter.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. május 22-i adása itt nézhető meg: