Nem a magyar adófizetők jártak jól a 23 ezer milliárdos autópályaüzlettel
A 35 évre szóló, 23 ezer milliárd forintos autópálya-koncesszió konstrukciója több szempontból is eltért attól, ahogyan a koncessziós megállapodásoknak egy normál piacgazdaságban működniük kellene – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Martin József Péter. A Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója szerint a konstrukció egyik legfontosabb sajátossága az volt, hogy a vállalkozói kockázat jelentős részét az állam vállalta át.
23 ezer milliárd forintos konstrukció
Martin József Péter szerint önmagában a 35 éves időtartam is szokatlan, hiszen ilyen hosszú időre nehéz előre megjósolni, hogyan alakul majd az autópálya- és építőipari piac. A klasszikus koncessziós modellben a magánbefektető vállalja a működés kockázatát, a Transparency International vezetője szerint azonban az autópálya-koncessziónál ennek éppen az ellenkezője történt. Értékelése szerint az állam jelentős mértékben átvállalta a vállalkozói kockázatot.
A beszélgetésben szóba került a 23 ezer milliárd forintos nagyságrend is, amely Martin József Péter szerint makrogazdasági szinten is jelentős összeg. Mint mondta, a magyar GDP nagyjából 88 ezer milliárd forint, vagyis a koncesszió értéke ehhez képest is számottevő. A Transparency International ügyvezető igazgatója szerint ugyanakkor nem érdemes egyszerű rangsort felállítani a különböző korrupciós ügyek között, mert az MNB-hez, a közérdekű vagyonkezelő alapítványokhoz és a hosszú távú koncessziókhoz kapcsolódó ügyek eltérő konstrukciók.
A túlárazás bizonyításáról azt mondta, hogy az nem egyszerű, mert összehasonlítható adatokra és piaci benchmarkokra van szükség. A piaci ár ráadásul folyamatosan változik, ezért nincs egyetlen, kőbe vésett érték. Szerinte ugyanakkor a kirívó esetek felismerhetők lehetnek. Példaként az M1-es felújítását említette, amelynél korábbi számítások szerint a magyarországi költség az ausztriai összehasonlításhoz képest több mint kétszeres volt.
Az állam vállalta át a kockázatot
A beszélgetésben külön szó esett arról is, hogy a koncessziós konstrukcióban az állam további, mintegy 5000 milliárd forintos kompenzációt is biztosított a háború miatt megemelkedett építőipari árakra és kamatterhekre hivatkozva. Martin József Péter szerint ez azért vet fel kérdéseket, mert egy normál koncessziós szerződésben a vállalkozói kockázatnak a koncesszort kell terhelnie. Azt is kifogásolta, hogy a konstrukcióban az állam a pénzek egy részét vagy jelentős részét előre fizette.
A Transparency International vezetője szerint az ilyen konstrukciók esetében azt kell vizsgálni, hogy az állam képviselői a közérdeket szem előtt tartva jártak-e el. Úgy vélte, jogállami körülmények között az igazságszolgáltatásnak meg kell vizsgálnia azokat az ügyeket, amelyeknél felmerülhet, hogy a közpénzek felhasználása során sérült a közérdek.
Martin József Péter arról is beszélt, hogy a Transparency International Magyarország már 2021-ben pert nyert a koncessziós szerződés háttérszámításainak megismeréséért, majd 2023-ban beadvánnyal fordult az Európai Bizottsághoz. Az Európai Bizottság 2024-ben kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben. Szerinte a koncesszió ügye az utóbbi időszakban azért is került szélesebb körben a közvélemény elé, mert Magyar Péter kampányának középpontjába került a korrupció témája.
Függetlenebb igazságszolgáltatást sürget
A műsorban az elmúlt hónapok korrupciós nyomozásairól és letartóztatásairól is kérdezték. Martin József Péter szerint az egyik kulcskérdés a fékek és ellensúlyok rendszerének helyreállítása. Úgy fogalmazott, hogy szerinte addig nem áll helyre az igazságszolgáltatás függetlensége, amíg bizonyos állami intézményeket továbbra is olyan vezetők irányítanak, akik korábban a NER időszakában is vezető pozícióban voltak.
A Transparency International ügyvezető igazgatója szerint az elmúlt hónapokban több intézményben is történtek személyi változások, de szerinte az állami intézményeknek még csak nagyjából a felében cserélődtek le a korábbi vezetők. Úgy látja, az új kormány felelőssége az igazságszolgáltatás függetlenségének helyreállítása, miközben a konkrét nyomozati, vádemelési és bírósági döntéseket nem a kormány, hanem az igazságszolgáltatás szervei hozzák meg.
Martin József Péter szerint elképzelhető, hogy a korrupciós ügyekben a kisebb szereplők felől haladnak majd a nagyobb ügyek és a magasabb szinten álló érintettek felé. Ezzel kapcsolatban azonban hangsúlyozta, hogy egyelőre feltételesen kell fogalmazni, és nem lehet tudni, hogy a nyomozások valóban ebbe az irányba haladnak-e.