Nem csak a pénzek befagyasztása vagy megvonása kell az alapvető európai értékek megvédéshez

Hosszú hónapok óta folynak a hivatalos tárgyalások az uniós pénzcsapok megnyitásáról Magyarország és Brüsszel között. Egyelőre zárolva a Covid kezelésének és következményeinek fedezésére vagy legalább enyhítésére létrehozott újjáépítési alap 5,8 milliárd eurója, valamint a 2021-2027 közötti hét éves pénzügyi csomag 23 milliárdja, kivéve az automatikusan folyósított földalapú támogatásokat. Az előbbi eredetileg 7,2 milliárdjából 1,4 milliárd már elveszett, mert a magyar kormány alapvető jogállamisági kritériumokat nem teljesített időben. Emellett a 9 milliárdos igen kedvező kamatozású hitelkerethez sem lehet hozzáférni, amiről a magyar kormányfő éppen két éve, brüsszeli látogatásakor közölte, hogy nem is kér belőle, mert „adósrabszolgaságba” nem viszi bele az országot. Helyette jóval drágább hitelekkel adósította el az adófizető magyar társadalmat, mindenekelőtt pedig a fiatalabb generációt, amelynek majd törlesztenie kell az adósságot. Ma persze már szívesen fogadná ezeket a pénzeket (is), de ehhez szigorú feltételeket kell(ene) teljesíteni.

A jogállamiság európai kritériumoknak megfelelő helyreállítása, ami négy feladatot tartalmaz, a felszínen folyamatban van. Sőt, technikai megállapodás is született, amelynek értelmében június 1-jéig ez a probléma megoldódhat. Emellett azonban további 23 (összesen 27) „szupermérföld” teljesítésétől függ a pénzhez való hozzáférés, amely területeken egyelőre ismeretlen az előrelépés mértéke, nem is beszélve a brüsszeli jóváhagyásról. Az Európai Bizottság hosszú évek után, meglehetősen későn, de – nem utolsósorban az Európai Parlament nyomására – mégiscsak levonta a jogállamiság és általában az európai értékrend egy évtizede tartó tudatos, cinikus és több esetben külső (orosz) érdekeket képviselő aláásásából nyilvánvalóan adódó következtetéseket. Nem kevésbé, legalábbis ma úgy látszik, megtanulta, hogyan kell kezelni a magyar ígéreteket.

Korábban, ha bármilyen probléma felmerült, és volt belőlük bőven, elég volt valamit megígérni, aztán máris jött a pénz. Természetesen az ígéret szép szó, de megtartásáról már „megfeledkeztek”. Jött a második szakasz: pénz akkor lesz, ha nemcsak ígér a kormány, de el is fogadja és bevezeti a szükséges, számos esetben lényeges módosításokat. Rendben, meg is történtek a megfelelő jogi-intézményi lépések, és máris jött a pénz. Csakhogy ezeket egyrészt már a bevezetéskor felvizezték, másrészt pedig – ahogy gyorsan kiderült – a magyar kormány másként értelmezte, mint Brüsszel. Így aztán olcsó trükkökkel és sikeres pávatánccal gyakorlatilag lényegi változtatások nélkül lehetett élvezni a brüsszeli pénzesőt. (Ezeknek az euró milliárdoknak az elköltése, hatékonysága, versenyképességet, fenntartható fejlődést, társadalmi kohéziót erősítő hatásának vizsgálata, mindenekelőtt regionális összehasonlításban, külön értékelést igényel. A teljesen nyilvánvaló csalások kivételével, ahol a magyar kormány utcahosszal első a 27 tagállam listáján, ezzel a kérdéssel egyelőre az integrációval foglalkozó politikai és szakmai közösség vajmi keveset foglalkozott.) Most pedig elérkeztünk a harmadik szakaszba: nem elég ígérni, sőt, az sem, hogy bevezetünk bizonyos rendelkezéseket, de a Bizottság (főként pedig az Európai Parlament) megvárja, jogszerűen és az elvárásoknak megfelelően működnek-e a megkövetelt intézkedések, vagyis szervesen illeszkednek-e az európai jogrendbe és összhangban vannak-e az uniós alapértékekkel. Ez pedig egyfelől hosszabb időszakot igényel, mielőtt a pénzhez hozzá lehet férni. Másfelől pedig nyilvánvalóan ütközik az Orbán-rendszer számos alappillérével, ami akár már a közeljövőben komoly konfliktusok forrása lehet.

A probléma azonban ennél sokkal súlyosabb. A jog-intézményi kozmetikázás vagy akár mélyebb alkalmazkodás nem vonhatja el a figyelmet az alapproblémától, nevezetesen attól, hogy az elmúlt évtizedben folyamatosan és tudatosan kiépített autoriter-autokrata rendszer köszönőviszonyban sincs az európai alapértékekkel. 1999-ben ennél jóval kisebb jogsértések miatt az Európai Unió egy évre felfüggesztette Ausztria szavazati jogát, amikor az Osztrák Szabadságpárt a kormánykoalíció tagjává vált. Ebben biztosan szerepet játszott az is, hogy a közép-európai országokkal folyamatban lévő csatlakozási tárgyalásokon világos jelzést kívántak adni a leendő tagoknak arra vonatkozóan, hogy milyen szigorúan veszi Brüsszel az uniós alapértékek betartását. Magyarország esetében – legalábbis egyelőre – csak a pénzcsapokat zárták el. Holott a helyzet alapvető átértékelésére lenne szükség. Rendeleti kormányzás csak kivételes esetekben, és rövid ideig tűrhető el egy demokratikus alapelvekre épülő közösségben. Több tagállam, így Görögország, Olaszország, Spanyolország hosszú évek óta kezeli – nem kevés problémával, de a demokratikus szabályokat sikerrel betartva – a migrációs válságot, természetesen rendeleti kormányzás nélkül. Mi több, az orosz agresszió következtében kialakult ukrajnai háború, annak napi eseményei és bármilyen hosszabb távú következménye jóval közvetlenebbül hat a geopolitikailag legsebezhetőbb balti országokra, Lengyelországra, de még Romániára is. Több mint érdekes, hogy ennek ellenére, egyik ország sem vezetett be rendeleti kormányzást. 

Sokan megfogalmazzák, hogy ilyenre Magyarországon már csak azért sincs szükség, mert – egyedüli uniós tagállamként – 13 éve kétharmados többsége van a kormánynak a magyar parlamentben, vagyis valójában minden elképzelését végre tudja hajtani, ha kell, akár órákon belül, ahogy ezt már többször megtapasztalhattuk. Az egy másik és a jogállamiságot ugyancsak jelentősen érintő kérdés, hogy a kétharmad egy durván torz, illetve 2010 után folyamatosan eltorzított választási rendszer következménye. (Ennek részletes elemzésével számos szakértő és tanulmány foglalkozott az elmúlt években.) De akkor miért is van szükség rendeleti kormányzásra, amikor a parlamentben ülő bábok mindent megszavaznak? Azért, mert ha minden ennek megfelelően is történik, legalább a nyilvánosság elé kerülnek a megvitatandó témák, még ha nem is lennének a kormányra nézve negatív következményei. Rendeleti kormányzással viszont – szó szerint az éjszaka leple alatt – minden elintézhető, a költségvetés akár hetenkénti, átírásától működési szabályok megváltoztatásán keresztül intézmények megszüntetéséig vagy éppen a kormány számára kedvező új intézmények létrehozásáig.

Összefoglalva: több mint megfontolandó, hogy az Európai Bizottság – nemcsak a jogállamiság, hanem az alapvető európai értékek védelmében – ne ragadjon le a 27 szupermérföldkőnél, és a magyar kormánnyal szemben fennálló nagyon is jogos fellépését ne korlátozza az uniós pénzforrások befagyasztására vagy éppen hozzáférhetőségére. A rendeleti kormányzás alapvetően ellentétes az unió demokratikus alapértékeivel, sőt, azok nyilvánvaló és mindennapos aláásását jelenti. Vagyis messze nemcsak pénzről van szó, hanem értékrendről. Brüsszelnek meg kell(ene) követelnie a rendeleti kormányzás azonnali visszavonását, mielőtt bármiféle nyilvános vagy háttérben zajló tárgyalásokat folytatna a jelenlegi magyar kormánnyal.