„Nem ez a sajtószabadság legnagyobb sérelme, de ilyenre én nem emlékszem”
Első olvasatra elképesztő botrányt kavart ismét feltűnési viszketegségében a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője, aki – önvallomása szerint – akár kalapáccsal is megtanítaná zongora mellett a helyes ujjtartásra akadékoskodó ellenfeleit. Az irodalmi filosz önálló munkássága híján, önmagának tulajdonított egy készülő Magyar Narancs cikket és le is közöltette az ideológiailag ellenérdekelt Origo felületén – még a Mancs-megjelenés előtt.
Demeter váltig állítja, hogy – Ottlik klasszikusával élve – a Magyar Narancsnak „elefes”, mivel nem kapta vissza a szerinte interjúnak tervezett információcsere tartalmát, ezzel ő az általa vélt anyagot szabad prédának vélte, annak ellenére, hogy a Mancs a jövő heti print számába tervezte.
Demeter keddi fb-reakciója szerint, továbbra is áll a sajtó rendelkezésére, ha megkeresik, korrekt kérdésekre korrekt választ ad, de arra már felhúzza a szemöldökét, ha ultimátumszerűen megmondják, meddig várják a választ. Ezután minden interjút fölvesz és közzéteszi a vágatlan verziókat a Facebook-oldalán – a PIM főigazgatójaként nincs takargatnivalója. „Teljes nyilvánosságot akartok, mert ez a közérdek, legalábbis ezt mondjátok, amikor közérdekű adatokat kértek ki (amelyeket határidőre mindig meg is adunk), szóval tőlem megkapjátok" – üzente a ballib sajtónak.
A hetilap munkatársa, Krusovszky Dénes viszont jogos felháborodással publikálta az esettel kapcsolatban, hogy szó sem volt interjúról: egy tényfeltáró cikkhez kért Demetertől és még vagy féltucat embertől információkat. Krusovszky állítja – minderről a PIM-fi is tudott, vagy tudnia kellett volna, ha „megérti” a neki küldött emailt.
„Visszaküldeni pedig már csak azért sem állt módomban az anyagot – amit, mármint a visszaküldést Demeter nem is kérte – mert a cikk, amelyben Demeter az egyik megszólaló lett volna, még el sem készült; az írást a jövő heti Magyar Narancsban terveztük közölni” – közölte a közvéleménnyel a Magyar Narancs újságírója.
Mindezt elkönyvelhetnénk egy szimpla belterjes sajtópolémiának, ha nem puffasztaná fel a média már-már sajtótörténeti eseménnyé a verbális ketrecharcot, hogy Demeter főnökét is megidézzük egy alanytalan állítmány erejéig.
Azt pedig, hogy túlmutat-e a maga arcátlanságán az eset és általános érvényű tanulságokkal jár-e vagy legalább egy sajtótörténeti gyalogakna, autentikus forrástól, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnökétől kérdeztük.
Hargitai Miklós arra a felvetésre, hogy sajtótörténeti eseményről volna szó, óvatos körültekintéssel adta meg a választ, mivel Magyarországon már nagyon nehéz megmondani, hogy mi számít sajtótörténeti eseménynek, mivel annyi abszurd élménnyel találkozhattunk az utóbbi években a magyar médiában, hogy nehéz kiosztani az elsőségek rangsorát:
„Számtalan esemény bekerülhet a hazai sajtótörténetbe, de erről már az utókor dönthet érdemben. Nem ez a magyar sajtószabadság legnagyobb sérelme, de ilyen esetre én nem emlékszem.”
Azt a döntést sem vállalná magára, hogy sajtóetikailag véleményezze a történteket, mivel nem voltunk jelen, nincs tényszerű rálátás az eseményre, külső szereplőként nehéz megállapítani a tényeket. Kiemeli a helyzetet tovább bonyolító vitát, hogy mindössze egy készülő cikkhez kértek-e információt vagy kvázi-interjú készült. Ez utóbbi esetben hiába érvelne az érintett fél, hogy az interjú anyagát nem kapta vissza, akkor sem élhetne vele önhatalmúlag saját szellemi termékeként. A MÚOSZ elnöke szerint, az mindenképpen szokatlan, hogy valaki egy másik sajtótermék anyagát annak megjelenése előtt publikálja, még ha csak a saját közösségi oldalán is, az pedig már komolyabb kérdéseket is felvet, hogy mindezt egy másik orgánum saját anyagaként közli. „Ha a Narancsban megjelent volna a szöveg, akkor engedélykérési kötelezettséggel vagy forrásmegjelöléssel idézhető lett volna, de ez ugye még nem jelent meg”.
Azzal kapcsolatban, hogy ebben az esetben jogilag igazságot lehet-e tenni vagy mindez egy nem túl szép, elmaszatolódó esetté csendesedik-e, Hargitai Miklós a felhozható tényekre támaszkodna:
„Amennyiben elektronikusan történt a kapcsolat és az anyagfelvétel, akkor az első levél olvastával kikövetkeztethető, hogy miként értelmezzük a történet valódi eseményét – ebben szerepelnie kell, hogy mi volt az egzakt kérés: szimpla adatszerzés vagy interjúszándék. Amennyiben a kapcsolatfelvétel érdemi része már telefonon keresztül, szóban – is – zajlott, akkor már egyértelműen nehezebb tisztázni a helyzetet sőt, lehet, hogy örökre a két fél titka marad. Amit jelenleg egyértelműen kijelenthetünk, hogy ez az egész egy rendkívül szokatlan eset – az én 26 éves szakmai múltamban egyedülálló”.
