Nem kell félniük a pedagógusoknak a teszteléstől

Millei Ilona 2020. november 5. 19:21 2020. nov. 5. 19:21

A fővárosi önkormányzat nem nézi tovább tétlenül azt, amit a kormány járványkezelésben nem tesz. Karácsony Gergely november 4-én jelentette be, hogy átvállalva az állam feladatait, úgy döntöttek, rendkívüli, intenzív tesztelési kapacitásbővítésbe kezdenek, 100 ezer új antigén teszt beszerzését indítják el napokon belül. Ehhez a pártok közül elsőként az MSZP a párt szolidaritási alapjából egy millió forintot  utalt át a főváros járványkezelésre létrehozott alszámlájára. A budapesti önkormányzat a tesztek felét a fővárosi szociális intézményekben dolgozóknak szánja, a másik felét a pedagógusok és az oktatásban dolgozók ingyenes tesztelésére használja fel. Felröppent a hír, tekintve, hogy ellenzéki kezdeményezésről van szó, van olyan tankerület, amelyik eltiltotta a pedagógusokat, hogy igénybe vegyék azt.  Ennek a hírnek eredtünk nyomába.

Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Az ATV november 4-i „A nap híre” című műsorában Komáromi Zoltán háziorvos beszélt arról, hogy egy járványt sem sikerült még a kórházi ágyon megfékezni, a legfontosabb az lenne, hogy aki a munkaköréből adódóan veszélyeztetett – például a pedagógusok –, azt rendszeresen teszteljék. Azt is mondta: „csak az egyik kerületben, ahol beszélgettem ma a polgármesterrel, László Imrével, kiderült, hogy a tankerület a tanárokat eltiltja attól, hogy az önkormányzat által felajánlott tesztelésen részt vegyenek, de nem ad helyette másikat.”

Ez elég súlyos hírnek bizonyult, felhívtuk László Imrét, a XI. kerület polgármesterét, hogy tájékozódjunk a helyzetről. László Imre azt mondta, ez valószínűleg félreértés, ezt tőle nem hallhatta így senki. Egy beszélgetésben merült föl a gondolat, de egészen más kontextusban. A kerületben folyamatosan szűrik az óvoda, a bölcsőde, az idősek otthona, a szociális területek önkormányzati dolgozóit, azokat, akik munkájuk kapcsán, kénytelenek személyes kontaktusba kerülni nem kis számban másokkal, tehát ki vannak téve a fertőzésveszélynek. Amikor arról beszélgettek, hogy kiterjesztenék ezt a kört, akkor kapták azt az információt, hogy az biztosan nagyon jó lenne, de félnek a pedagógusok, hogy retorzió éri őket, mert a tankerület nyilvánvalóan nem fogja örömmel fogadni a hírt, hogy egy ellenzéki kerület olyan dolgot vállal magára, ami kihangsúlyozza azt, hogy a kormány ezt a tevékenységet nem folytatja. S, hogy kitől jött az információ? „Az a munkatárs mondta, aki gyakorlatilag az összekötő kapocs ebben a világban.”

László Imre azt mondja, ő is meglepődött, amikor hallotta a háziorvosi kijelentést a tévében. Hozzátette, „valós, hogy van ilyen visszajelzésünk, de nem hivatkoztam a tankerület vezetőjére személy szerint, hanem a  beszélgetés során arra, hogy a pedagógusok visszajelzése alapján, nem merünk belevágni ebbe, mert egzisztenciálisan kellemetlen nekik.”

A kerületben egyébként biztosítani fogják azoknak a pedagógusoknak a szűrését, akik a felhívásukra spontán jelentkeznek majd.

Felhívtuk a Klebelsberg Központot is, hogy megtudjuk, tényleg nem örülnének a tankerületek annak, ha – ellenzéki – tesztelés derítené ki a pedagógusokról, hogy fertőzöttek-e, vagy sem? Hajnal Gabriella, a KK elnöke megkeresésünkre annyit mondott, „Minket nem kerestek meg még ez ügyben, és nyilvánvalóan azok is fals hírek, hogy letiltanánk bármit is, mert még bennünket nem keresett meg senki. Nem tudok olyat tiltani, amiről hivatalosan semmit nem tudok. A pedagógusok félelmét nem tudom hova tenni.”  Néhány órával később megtudtuk, az önkormányzatok már keresték tesztelés ügyben a tankerületeket, hogy megtudják, hol, hány pedagógus dolgozik. A tankerületek meg fogják adni rá a választ.

Sinkovitsné Pirigyi Katalin, a PSZ budapesti szervezetének elnöke azt mondja, nem hallott arról, hogy a tankerületi központok eltiltották volna attól a pedagógusokat, hogy igénybe vegyenek bármilyen „ellenzéki tesztelést”.  Eddig még az önkormányzatoktól magáról a kezdeményezésről sem kaptak semmilyen írásos megkeresést. Arról sem hallott, hogy ha ilyen lenne, a pedagógusok a „KK haragjától tartva” félnének igénybe venni azt.

Úgy látszik, teszt ügyben a mai nap a gyors fordulatoké volt.

Miután megerősítést nyert, hogy a XI kerületben a fenntartó önkormányzat májusban, augusztus végén, és az őszi szünet után is tesztelte az önkormányzati dolgozókat, és folyamatos az eredményekről a visszacsatolás is, az iskoláknál pedig kezdődik az igényfelmérés a tesztelésre. Az ügyben pedig semmilyen ellenkezés, fenntartás senkiben nincs. Az elnök azt is elmondta, a legtöbb kerületben eddig semmilyen tesztelés nem volt sem az óvodákban, sem a bölcsődékben, sem az iskolákban.

A későbbiekben az is kiderült, ma a főváros önkormányzataiban és tankerületi központjaiban is nagy tanácskozás volt a nap folyamán.

Ám nem csak ez történt. Tüttő Kata, az MSZP főpolgármester-helyettese bejelentette, az MSZP országos elnöksége úgy döntött, hogy a párt szolidaritási alapjából – elsőként a pártok közül – egymillió forintot utal át a fővárosi önkormányzat járványkezelésre létrehozott alszámlájára. A miértről elmondta, „a fővárosi önkormányzat nem nézi tovább tétlenül azt, amit a kormány járványkezelésben nem tesz. Miközben a helyzet nem istenes, hanem pokoli, az összes járványügyi szakember azt mondja, hogy tesztelni kell, ezt mondják hónapok óta, a vírus első hulláma óta. Közben a kormány tétlen. A fővárosi önkormányzat már tavasszal a kormány előtt és a kormány helyett elkezdte az idősek otthonában a tesztelést. Most ugyanezt fogjuk tenni Budapesten a pedagógusoknál is. Ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy rendel százezer tesztet, hogy lehetőséget teremtsen a kerületekkel együtt a pedagógusok és iskolai dolgozók önkéntes és ingyenes tesztelésére. Ehhez az önkormányzat saját költségvetési forrásokat tesz és adományokat vár. Ahhoz, hogy minél többeket lehessen tesztelni, ahhoz szükség van most egy nagyobb összefogásra.” Az MSZP ezért döntött úgy, hogy átutal a járványkezelési alszámlára egymillió forintot. Tüttő Kata a tegnapi focimeccs kapcsán még azt is megjegyezte, hogy a magyar társadalom az elmúlt évtizedben elég nagyvonalú volt a magyar profi futballklubokkal, és a focistákkal. „Többszáz milliárd forint támogatást kaptak, így ma egy átlagos magyar focista több, mint hárommillió forintot keres. Ez nagyjából tizenötszöröse annak, amit egy átlagos magyar tanár, gyerekeinkkel foglalkozó pedagógus keres. Azt gondolom, itt az ideje annak, hogy most a magyar profi futballvilág mutassa ki szolidaritását a pedagógusok felé. Várjuk az adományaikat!”