Németh Gábor a Freeszfe Egyesület elmúlt évéről: azt hiszem, alapvetően jól vagyunk

– Kimentél-e a szombati 23-ai demonstrációk bármelyikére? 

– Nem. Most nem. 

– S egy éve, amikor még az általatok szervezett demonstráció egy egészen ritka, kegyelmi állapot volt több tízezer ember számára?

– Akkor természetesen ott voltam. Életem meghatározó élménye volt és maradt. Éppen tegnap nézem meg egy videót, az Egmont-nyitány csodálatos felvételét, a Független Zeneakademisták előadásában. Aki élőben hallhatta a felvonulás végén a Rákóczi úti színpadnál, soha nem fogja elfelejteni azt a tíz percet. 

– Szerinted mi a tanulsága az eltelt időszaknak a közösség történetében?

– Bizonyos értelemben ugyanaz a tanulsága, mint annak a korszaknak, amit egyetemfoglalás néven lehet említeni – az, hogy van, lehet ereje az összefogásnak, van méltósága. Azt jelenti, hogy teljesen lehetetlen helyzetekben is el lehet érni eredményeket, nem szabad elveszíteni a reményt azzal kapcsolatban, hogy még ezekből is van valamilyen kiút. Mondom ezt úgy, hogy azt hiszem, azok közé tartoztam, akik ennek a mozgalomnak a lehetőségeit meglehetősen józanul szemlélték, egyrészt életkoromnál fogva, másrészt az úgynevezett történelmi tapasztalatok miatt. Ugyanakkor pont ezért is volt az egész végig lenyűgöző, az illúziótlan és megalkuvás nélküli kitartás miatt. Az eltelt egy év megerősítette ezt a reményt abban a tekintetben, hogy a lehetőségekhez képest jól jöttünk ki a közös történetünkből, hiszen megalakult a Freeszfe Egyesület, ami azokat a hagyományokat őrzi és viszi tovább, amelyeket az egyetemfoglalással védtünk, a szabad oktatás és művészi tevékenység hagyományát.

– Mire ad esélyt, reményt, hogy az erőteljes hatalmi és anyagi háttérrel rendelkező elnyomó-szervezet ellenében is meg lehet teremteni a szuverén, alkotó műhely hátterét, közösséget, szellemi infrastruktúrát?

– Két nagyon fontos feladatunk van. Az egyik, hogy azoknak a diákoknak legyen diplomájuk, akik  bármilyen okból úgy gondolták, hogy nem kívánják az annektált SZFE-n folytatni a tanulmányaikat. Ez a folyamat minden tekintetben abszolút sikeresnek mondható. Nincs két hete, hogy Ludwigsburgban és Salzburgban két végzős osztály hallgatói, színészek és színházi dramaturgok is átvehették a diplomájukat. Ezek felemelő pillanatok, s a folyamat folytatódik, hiszen öt európai egyetemmel állunk kapcsolatban, és nyugodt szívvel elmondható, hogy mindazok, akik ezt az utat választották, diplomához fognak jutni. Nem mellesleg, tekintélyes és nagy múltú intézményekben – ezt az eltelt egy év egyértelmű sikerének tartom.

– A fejlődésben két feladatot említettél, mi a második?

– A másik az egy csendesebb, hosszabb és sok munkát igénylő feladat. Annak a kidolgozása, hogy az oktatás milyen keretek között, milyen formában, milyen akkreditációval tud megvalósulni, ugyanis most felnőttoktatás keretében indítottunk ősszel kurzusokat, és sikerült ehhez partnereket is találni, akik morális támogatást, technikai és helyszíni segítséget adnak. Elsősorban a CEU-ra számíthatunk, ahol több tantermet, korszerű technikát kaptunk. A másik segítség a Marczibányi téri Művelődési Központtól érkezett, ahol nemrég Jancsó 100 címmel, egy többnapos és nagyon sikeres fesztivált is rendezhettünk. Ott csodálatos segítséget és partnert kaptunk a ház vezetőinek személyében, de ugyanígy segít az újra megnyílt Gödör Klub. Továbbra is az a tapasztalat, hogy nagyon sok civil segítséget kapunk. Mindezt naprakészen követhetik az érdeklődők a freeszfe.hu honlapunkon, másrészt a Facebook-on, amint a színházi előadásainkat, mint A nép ellensége Antal Bálint rendezésében, vagy a Morzsabál a Gödörben. Aktuálisan nyílt a Patyolatban az eltelt egy év eseményeiről a Felemelt kéz című fotókiállítás, és ezen a helyszínen látogatható Palágyi Barbara fantasztikus kiállítása már több mint egy éve, amiről talán kevesebben tudnak. Ő elképesztő szívós, kitartó és gondos munkával a minket támogató civilekről készített portrésorozatot. Mindez azt bizonyítja, hogy kicsi dolgokkal is el lehet indulni, és a kis dolgok, kis gesztusok is nagyon fontosak lehetnek, mert felnövekednek és együtt a puszta összegüknél sokkal többet jelenthetnek. Erős, lélekemelő támogatást. Azt hiszem, hogy alapvetően jól vagyunk. 

– Milyen jelentős eredményeket, elismeréseket tudhattok magatokénak az egyértelmű erkölcsi siker mellett? Változatlan maradt a nemzetközi figyelem?

– Nemrég vehettük át immár az úgynevezett offline valóságban is a Magyar Civil Becsületrend kitüntetését, de kaptunk egy Európa-díjat is, tehát időről-időre érkeznek olyan visszajelzések, amik megerősítik az eddigi munkánkat. 

– Említetted a második kerületi Marczibányi teret, a józsefvárosi Patyolatot: kialakult-e egy megbízható, közös együttműködés a nyitott szellemiségű önkormányzatokkal?

– Volt egy hosszabb folyamat, amikor helyszíneket kerestünk és több önkormányzat is segítőkész volt, felajánlottak különböző lehetőségeket, de ezekről sorra kiderült, hogy vagy nem igazán alkalmasak, vagy anyagilag nem vállalhatóak. De ez egy folyamat, amihez állandó rugalmasság szükséges. A Freeszfe olyan képződmény, aminek a lényegéhez tartozik a mozgás, a hálózatosság, szemben azokkal a nagy, bemerevedett struktúrákkal, amelyek hatalmas pénzeket emésztenek fel. Mi kénytelenek vagyunk a mozgékonyságban, a lowbudget-ben, a kapcsolatokban bízni, ezekre építeni. 

– Nem hoznám fel hatásvadász ellenpontként, de tény: a felsőoktatás mintegy kilencven százalékban ki- vagy beszerveződött az alapítványi formákba, feltehetően nem kis mértékben a tavaszi választások miatt is. Ezzel a destruktív állami gesztussal, struktúrával szemben, modellértékű lehet-e a Freeszfe Egyesület útja?

– Valamikor a ’70-es, ’80-as években szubkulturális értelemben népszerűvé vált a „szabadság kis körei” kifejezés. Ez, azt hiszem, nem vesztette érvényét, mi több, újra aktuális. Tehát a Freeszfe a civil társadalom felélesztésére irányuló törekvésekben lehet modellértékű, ami szerintem alapvető volna. Az látszik, hogy ebben az országban nagyon nehéz igazán forrást találni, tehát az emberi találékonyságnak, a kapcsolatrendszerek működtetésének sokkal nagyobb szerepe van, mint más országokban. Ebben az értelemben az előbb említett mozgékonyságnak vagy találékonyságnak helye van, ez tényleg mintaértékű lehet. Valóban az a helyzet, hogy a magyar felsőoktatás gyakorlatilag egy szigorúbb, európai értelemben megszűnt universitas-ként működni. Ennek ugyanis, ha tetszik, ha nem, a Magyarország által is aláírt Magna Charta Universitatum értelmében, alapfeltétele az egyetemi autonómia, ami az úgynevezett „modellváltással” gyakorlatilag megszűnt ebben az országban. A Freeszfe talán arra példa, hogy nem annyira a modellszerű minták követése a fontos, hanem az, hogy a lokális problémákra lokális kreativitással kell válaszolni.