Németh Szilárd előremutató tárgyalásokat folytatott a saját lányával
A Fidesz alelnöke, aki egyben országgyűlési képviselő, valamint a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos, korábban a Facebookon jelentette be, hogy mások mellett Németh Virággal, a Magyar Rádió Énekkarának művészeti titkárával, Csepel „ének-zene-művészeti fejlesztéséről” beszéltek. Németh, aki azt is belengette, hogy az „egyeztetéseket” hamarosan szélesebb körben is folytatják, azt nem tartotta fontosnak bejelenteni, hogy a művészeti titkár nem távoli névrokona, hanem a saját lánya.
Mint a Media1 írta, Németh Szilárd 2022-es vagyonnyilatkozatában még mindkét gyermekét, így a lányát is úgy tűntette fel, hogy a képviselővel együtt közös háztartásban élnek. A Fidesz alelnökének lánya az MTVA által működtetett állami rádió Művészeti Együtteseinek titkára, ezért a Gulyáságyú Média több kérdéssel is megkereste az MTVA-t az ügyben.
A lap kíváncsi volt például arra, hogy van-e a közmédiának bármilyen etikai szabályzata az aktív politikusok közeli hozzátartóinak alkalmazására vonatkozóan, és megkérdezte azt is, hogy Németh Szilárd gyermekét milyen felvételi eljárást követően alkalmazták. Emellett azt a kérdést is feltették, ki hatalmazta fel a közmédia részéről Németh Szilárd lányát arra, hogy a Magyar Rádió képviseletében az édesapjával egyeztessen Csepel, azaz a fideszes képviselő választókörzetének ének-zenei fejlesztéséről.
Eddig egyetlen kérdésre sem érkezett válasz, vagyis, a közmédia vezetése nyilván úgy értékelte a rokoni kapcsolatot, hogy magánügy, nekünk, úgy is mint nyilvánosságnak, nincs közünk hozzá.