Németország és Magyarország a vádlottak padján Amerikában

HírKlikk 2020. július 5. 18:12 2020. júl. 5. 18:12

Az amerikai Legfelső Bíróság befogadta Németország fellebbezését abban az ügyben, amelyet német zsidó műkereskedők indítottak 2015-ben, amiért a felmenőiket a 30-as években értékes középkori műkincsek eladására kényszerítették a német nácik – írja a The New York Times a Reuters hírügynökségre hivatkozva.

Berlin a fellebbezésben azt kérte, hogy a bíróság szüntesse meg a pert az úgynevezett szuverén immunitás alapján, amely általában tiltja az amerikai bíróságoknak, hogy tárgyaljanak külföldi kormányok ellen benyújtott kereseteket. A német felperesek a műtárgyakat követelik vissza, vagy 250 millió dollár kártérítést követelnek, azzal az indoklással, hogy a Welfenschatz néven ismert középkori gyűjteményt kényszer hatására adták el a porosz államnak, amelynek élén akkor Hermann Göring állt, és a XI-XV. századi mintegy 140 aranyműves és egyéb iparművészeti tárgyért a tulajdonosok mindössze az akkori érték 35 százalékát kapták meg.

Korábban egy washingtoni fellebbviteli bíróság már úgy döntött, hogy a pert végig kell vinni, nem a német kormány, hanem a(z állami) Porosz Kulturális Örökség Alapítvány ellen – ezt fellebbezte meg Németország. Tárgyalni fogja a Legfelső Bíróság Magyarország hasonló kérését is, hogy ne lehessen Amerikában tárgyalni ottani magyar holokauszt-túlélők keresetét, akik csoportos perben azokért az értéktárgyakért követelnek jóvátételt, amelyeket akkor vettek el családtagjaiktól, amikor a deportálás keretében koncentrációs táborokba tartó vonatokra rakták őket. Ez utóbbi ügyben szintén arról van szó, hogy ne lehessen Amerikában tárgyalni a pert. Előzőleg a District of Columbia fellebbviteli bírósága kinyilvánította, hogy a per tárgyalható, és ez ellen fellebbezett Magyarország.