Nemzetközi ellenőrzésű biztonsági övezetet javasolnak Szíriába a németek

HírKlikk 2019. október 21. 19:40 2019. okt. 21. 19:40

Nemzetközi ellenőrzés alatt álló biztonsági övezet kialakítását javasolja a török-szíriai határvidék szíriai oldalán Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter - jelentették hétfőn német hírportálok.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke elmondta, hogy a javaslatot Angela Merkel kancellárral egyeztetve dolgozták ki, és már ismertették is Németország legfőbb szövetségeseivel. A tervet a NATO védelmi minisztereinek csütörtökön kezdődő brüsszeli tanácskozásának informális részén mutatják majd be részletesen.

Törökország nemzetközi jogot sértő szíriai katonai művelete súlyosan érinti Németország és Európa biztonsági érdekeit, de Németország és Európa eddig csupán passzívan szemlélte a fejleményeket. Ezen változtatni kell, amire jó megoldásnak tűnik egy Németországból induló politikai kezdeményezés a NATO keretében - fejtette ki a miniszter.

Hozzátette, hogy a közvetlenül érintett és NATO-tag Törökország mellett Oroszországot is be kell vonni a biztonsági övezet nemzetközi ellenőrzésébe. A legfőbb cél a térség helyzetének stabilizálása, a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet elleni küzdelem folytatása és a szíriai polgárháború lezárását szolgáló alkotmányozási folyamat előmozdítása.

A miniszter berlini nyilatkozatában nem tért ki az elképzelés konkrét részleteire. Azonban pártja egyik vezető külpolitikai szakpolitikusa, Roderich Kiesewetter ugyancsak hétfőn a Rundfunk Berlin-Brandenbrug regionális közszolgálati médiatársaságnak elmondta, hogy Szíria északi, Törökországgal határos részén ki kell alakítani egy úgynevezett humanitárius védelmi övezetet, amelyet az Európai Unió tagországainak csapataival kell biztosítani.

Az EU-s katonai küldetést ENSZ-felhatalmazással és Oroszországgal együttműködve kell végrehajtani - mondta a CDU-s politikus. Elmondta, hogy a feladathoz 30-40 ezer uniós katonára, valamint orvosokra és újjáépítési programokban jártas nemzetközi fejlesztési szakemberekre van szükség.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) nevű ellenzéki fegyveres csoport október 9-én indított támadást a kurdok ellen Északkelet-Szíriában, Ankara állítása szerint a terrorveszély elhárítása érdekében.

A török agresszió elől sok ezer kurd menekült el. Október 17-én amerikai közvetítéssel tűzszüneti megállapodást kötöttek, amely szerint a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) lázadószervezetnek ki kell vonulnia a Törökország által követelt, 30 kilométer széles "biztonsági övezetből", ahova Ankara kétmillió, Törökországban eddig menedéket találó szíriai menekültet akar telepíteni. Törökországban mintegy négymillió szíriai menekült van.

Forrás: MTI/Hírklikk