Netanjahu veszélyesebb, mint az atomháború

HírKlikk 2024. október 25. 20:10 2024. okt. 25. 20:10

Youval Noah Harari veszélyesebbnek tartja Netanjahut, mint azt, hogy atomháború robban ki Iránnal. A jeruzsálemi Héber Egyetem történész professzora azt érzékeli Izraelben, hogy éppen dől össze a demokratikus rendszer. Veszélyben van a jogállam, a szabad véleménynyilvánítás, az igazságszolgáltatás. Még a Legfelsőbb Bíróság fék szerepe is könnyen megszűnhet.

A Spiegel szerint az ország a külső veszélyeket képes kivédeni, mert katonailag erős. Ám sokkal nagyobb a belső fenyegetés, és bőven belefér, hogy sikeres lesz a háború a Hamász, a Hezbollah, valamint Teherán ellen, csak éppen utána az országban véget ér a demokrácia.

A kormányfő nem hajlandó elismerni, hogy bármiféle felelősség hárulna rá az október 7-i katasztrófáért. De mindig is szeretett a sikerek fényében sütkérezni, ám eltűnik, amikor baj van. Pedig ő a fő bűnös azért, hogy megtörténhetett a legnagyobb zsidóellenes mészárlás a II. világháború óta.

Majd nem használta ki, pedig több lehetőség is kínálkozott a túszok kiszabadítására és ideiglenes tűzszünet megkötésére. De nem élt vele, mert tudta. hogy utána kérdőre vonnák. Ez a helyzet jelenleg szétszakítja Izraelt.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom