Nevelőszülőket és gyermekvédelemben dolgozókat díjaztak
Kiemelkedő tevékenységet végző nevelőszülőket és gyermekvédelemben dolgozókat ismertek el kedden Budapesten, a Szent Anna a nevelőszülőkért és a Szent Kristóf a gyermekekért díjak, valamint miniszteri elismerő oklevelek átadásán.
Csizi Péter, a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében azt mondta, habár a gondoskodás színtere az esetek többségében az otthon, és a gondoskodás legalapvetőbb szintje a család, vannak olyan helyzetek, amikor sérül a családban történő gondoskodás.
A jelenlévő gyermekvédelemben dolgozók ezeket a sérüléseket gyógyítják, hiszen a területen tevékenykedők naponta találkoznak olyan traumákkal, élethelyzetekkel, amelyeket egy kívülálló nem tud elképzelni, megérteni – tette hozzá.
A helyettes államtitkár kiemelte, ma Magyarországon 23 ezer gyerek van, aki nem a vér szerinti szüleivel él, mégsincs egyedül, mert ma már az állam, az önkormányzatok, az egyházak és a civil szervezetek közösen dolgoznak a gyermekvédelmi gondoskodás területén, közösen fejlesztenek, építenek, lépésről-lépésre haladnak, hogy elhagyják a sok évtizedes lemaradást.
A mindennapos küzdelmek közepette, azonban kellenek olyan pillanatok, amikor „megállunk és köszönetet mondunk", és erre jó alkalom az elismerések átadása azoknak, akik arra teszik fel az életüket, hogy nehéz, hátrányos helyzetben lévő gyerekek életében vállaljanak mindennapos szerepet – fogalmazott Csizi Péter.
A díjazottakban közös, hogy a tevékenységükben a gyermekek mindenek felett álló érdekét helyezik az első helyre – méltatta a jelenlévőket a helyettes államtitkár.
A Szent Anna a Nevelőszülőkért díj célja, hogy ráirányítsa a társadalom figyelmét a nevelőszülők áldozatos munkájára.
A Szent Kristóf a Gyermekekért díjat azok kaphatják, akik szakmai és emberi szempontból is kiemelkedő munkát végeznek a gyerekek és a hátrányos helyzetű fiatalok nevelésében, a gyermekvédelem, a gyermek- és ifjúságügy területén.
A rendezvényen tizenheten részesültek elismerésben.