Nincs sok esély arra, hogy békefenntartók menjenek Ukrajnába

– Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Egyetemén (MGIMO) szerdai előadásában azt mondta, a NATO-békefenntartók Ukrajnába vezénylése közvetlen összeütközéshez vezethet Oroszország és a szövetség között. Mennyire komoly ez a fenyegetés?

– Azt gondolom, hogy – nem Lavrov miatt – ez egy komoly probléma lehet egy adott pillanatban. Tudniillik, ha bárhol Ukrajnában feltűnnek ezek a békefenntartók, akkor nem lehet azt kizárni, hogy bárki, akár egy helyi parancsnok, vagy valaki „odapörköljön”, de ez akár orosz központi parancsra is megtörténhet. Tehát ez olyan helyzet, ami okozhat komoly problémát.

– Ezek szerint arra, hogy NATO-békefenntartók menjenek oda, nincs esély. De arra sincs lehetőség, hogy nemzetközi békefenntartókat küldjenek Ukrajnába?

– Ez pillanatnyilag a két fél, az oroszok és az ukránok megállapodásának függvénye. Ha valamilyen tűzszüneti, vagy egyéb megállapodás születne, és annak a szövegében benne lenne, hogy békefenntartókat elfogadnak, akkor esetleg létrejöhet egy ilyen helyzet, de valószínűleg akkor sem NATO égisze alatt. 

– Tulajdonképpen mi a különbség az ENSZ- és a NATO-békefenntartók között, azon kívül, hogy mindkettő más szervezethez tartozik?

– A feladatuk nyilván hasonló lenne, de ehhez meg kell állapodniuk a feleknek valamiben. Persze az ENSZ Biztonsági Tanácsa is hozhatna ilyen döntést, de a testületben ott vannak az oroszok, így a kiküldésükhöz is kellene az oroszok hozzájárulása.

– Akkor erre sincs esély?

– Én úgy látom, hogy pillanatnyilag nem túl sok van.

– Ön ukrajnai nagykövet volt 2008 és 2010 között. Elképzelhetőnek tartott volna akkor egy ilyen helyzetet?

– Akkoriban nem. Sok ok miatt nem volt olyan helyzet, hogy egy ilyen beavatkozás történjen. De intő jelek voltak. Például 2008-ban Grúziában. Az oroszok behatoltak az országba, Dél-Oszétián keresztül. Aztán ott született egy olyan megállapodás, amely véget vetett az akkori fegyveres cselekményeknek, de az oroszok bennmaradtak. Akkor az EBESZ tartott fenn missziót a konfliktus előtt Dél-Oszétiában, ahol szintén az volt a feltétel, hogy a két fél megegyezzen a jelenlétükben. De hát az oroszok behatolása után „befagyott” a konfliktus.

– És azóta is ez a helyzet?

– Természetesen, hiszen az oroszok elismerték Dél-Oszétiát ugyanúgy, mint ahogy a Donyecki meg a Luhanszki Népköztársaságot, és szintén jelen vannak ott, vagyis az amúgy a nemzetközileg elismert, szuverén Grúzia területén.

– Ön hogyan látja a mostani orosz-ukrán háború lehetséges kimenetelét?

– Bevallom őszintén, ha tudnék valami nagyon okosat, ami a közeljövőben lezárja ezt a konfliktust, már rég előálltam volna vele. De én azt hiszem, ez a konfliktus sokáig el fog húzódni, függetlenül attól, hogy melyik fél ér el nagyobb katonai sikereket. Olyan megoldást ugyanis jelenleg nem látok, hogy az oroszokat az ukránok kiverjék onnan, ahol ők megvetik a lábukat. Ez egy hosszú politikai és katonai szembenállássá fog fajulni.

– Mi volt a céljuk az oroszoknak ezzel az agresszív behatolással Ukrajnába?

– Találgatni lehet. Az egyik az, hogy a Krím ne csak a tengeren keresztül, de szárazföldön is csatolható legyen Oroszországhoz. Mariupol azért ennyire fontos az oroszoknak, mert a városon keresztül vezet mind vasúti, mind pedig közúti összeköttetés a Krímhez. Azt gondolom, hogy ez az, amit az oroszok a legfontosabbnak tartottak. A többi az, amiben nyilvánvalóan a hadi szerencse és a nemzetközi nyomás jelentősen változtathat. Ezt a szárazföldi kapcsolatot azonban az oroszok meg akarják szerezni, mert úgy vélik, hogy a nemzetközi közösség, de facto elfogadta, hogy a Krím Oroszországhoz került. Bár ez sohasem volt így megfogalmazva, de ők ezt így gondolják. 

– Elég „ronda” módon gondolják, mert iszonyatos, ami Ukrajnában folyik.

– Ez így van. A probléma az, hogy az ő gondolkodásmódjukba valószínűleg az is beletartozik, hogy ehhez a területhez van közük, és van helyi támogatásuk. Hiszen a Krím lakossága szemmel láthatóan tudomásul vette az orosz jelenlétet. Az már szinte mindegy is, hogy kényszerből, vagy önként fogadták el az orosz fennhatóságot. 

– Az oroszok viszont hivatalosan azzal indokolták a támadást, hogy Ukrajna a NATO tagja akart lenni. Márpedig Oroszország nem akar egy NATO tagállammal határos lenni. Putyin jogi garanciákat várt a NATO-tól és az Egyesült Államoktól, hogy Oroszország délnyugati szomszédja nem lesz az észak-atlanti szövetség része. Csakhogy a szervezet ilyen garanciákat nem adhat.

– Itt nem a határosság a fő érv, hanem az, hogy ahol összeütköztek az érdekek, az Ukrajna volt. Azt Putyin tudomásul vette, hogy Lettország vagy Észtország uniós- és NATO-tagországként jelen van a határai mentén. De ez Oroszország szempontjából stratégiailag kevésbé volt érzékeny, mint Ukrajna. Hiszen Ukrajna nem csak a határok miatt fontos, hanem azért is, mert ez az egyetlen lehetséges kijárat Krímen és Szevasztopolon keresztül a Fekete tenger irányába. Ehhez hihetetlenül erősen ragaszkodnak.

– Vagyis amíg Oroszország a Krímet meg nem kapja, addig Ukrajnában nem lesznek békefenntartók?

– Én azt gondolom, jelen pillanatban nincs sok esély arra, hogy NATO vagy ENSZ békefenntartók legyenek Ukrajnában. Legfeljebb úgy, hogy csak olyan országok vegyenek részt egy misszióban, amelyeket Oroszország nem ítél ellenségesnek. De ezek száma nagyon csekély, és katonai szempontból értelmezhetetlen a NATO oldaláról. 

– Akkor megy tovább a harc?

– Egy darabig még nyilván folytatódni fog, mert mindenki megpróbál olyan pozíciót kierőszakolni ebben a helyzetben, ami jó tárgyalási lehetőséget biztosít számára. Minél tovább húzódik a konfliktus, az oroszok annál inkább biztosítani tudják majd az utánpótlásukat, annál inkább készek lesznek a közvetlen kapcsolatokat megerősíteni a harctéren, az Ukrajnában lévő alakulatok és a hátország között. Szerintem most erre játszanak. 

– Engedjen meg egy személyes kérdést. Gondolom, mint volt ukrajnai nagykövet nagy figyelemmel kíséri, mi történik ott.

– Számomra ez egy nagyon fájdalmas történet. Túl a nemzetközi közösség által felfogott tragikumon, személyesen is érint a háború, hiszen egy csomó helyszínen magam is sokszor megfordultam és rettenetes látni a romokban heverő városokat, a szenvedő embereket. A nagykövetségen sok kiváló, ukrán állampolgár munkatársunk volt. A konzuli szolgálatban alkalmazta őket a nagykövetség. Van köztük olyan, aki most Magyarországon tartózkodik, és menekültstátuszért folyamodott. Még nem kapta meg, és nem tudom, meg fogja-e kapni. Valószínűleg igen. Most munkát keres. A családja szétszórva, a párja otthon maradt, a gyermeke külföldön, egy harmadik országban van. Ezek olyan tragédiák, amik az embert személyesen is megérintik.