NMHH: 2024 meghatározó év a mesterséges intelligencia szabályozásában
2024 meghatározó év lesz a mesterséges intelligencia (MI) szabályozásában – mondta Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a Humans in charge 2024 – Indítsuk újra a felelős MI-t! című nemzetközi konferencián hétfőn Budapesten.
Koltay András a médiahatóság által másodízben megrendezett tanácskozáson arra hívta fel a figyelmet, hogy a mesterséges intelligencia lehetőségeket és egyben kockázatokat is rejt. Meglátása szerint ezért olyan környezetet kell létrehozni, amelyben az innováció és az MI felelősségteljes felhasználása „kéz a kézben jár."
Elmondta: az MI láthatóan strukturális változásokat eredményez minden alrendszerben. De ha nem okosan használják, és a fejlesztése során nem érvényesítenek etikai szempontokat, akkor több kárt okoz, mint hasznot.
Az igazi munka tehát csak most kezdődik – mutatott rá, megjegyezve: fontos, hogy a mesterséges intelligencia „megbízható, átlátható és igazságos" legyen.
Az elnök szavai szerint a mesterséges intelligencia működése olyan, mint egy bűvésztrükk: csodálatos teljesítmény, de valójában nincs „mélysége". A mesterséges intelligencia látszólag intelligens döntéseket hoz, ám ezek nem a valódi tudatosság vagy értelem jelei, csupán a mögöttes algoritmusok és adatok eredményei – magyarázta, hozzátéve: rendszerszintű kérdések merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy az MI fejlesztése hogyan illeszkedik az emberi értékekhez és a társadalmi normákhoz.
Koltay András szerint felvetődik a kérdés, milyen árat fizet a társadalom a mesterséges intelligencia előnyeiért cserébe. Hogy változik meg általa az információszerzés, a társadalmi párbeszéd, a valóságérzékelés vagy a közösségépítés? – sorolta a kérdéseket.
Rámutatott: kérdésként merül fel az is, hogy kezeljék az MI munkaerő-piacra gyakorolt hatását, illetve hogyan védjék meg az emberek magánszféráját.
Koltay András leszögezte: újabb szabályokat kell alkotni. „Azt a működést kell támogatni, amely lehetővé teszi az MI további fejlődését, miközben megmarad az emberi méltóság, a szabadság és a biztonság védelme is" – húzta alá, megjegyezve: remélhetőleg sikerül megóvni a társadalmat a negatív hatásoktól.
Kay Firth-Butterfield, a Good Tech Advisory vezérigazgatója azt mondta, fel kell karolni azokat az ötleteket, amelyek jobbá teszik társadalmat, az emberi sokszínűség megőrzése ugyanakkor fontos a jövőben is.
Mario Hernandez Ramos, az Európa Tanács Mesterséges Intelligencia Bizottságának elnöke kiemelte: az MI-nek emberközpontúnak kell lennie és támogatnia kell az embereket.
Fontosnak nevezte, hogy az MI felhasználásáról és fejlesztéséről legyen globális párbeszéd. Elmondta, a legtöbb kormánynak megvan a saját, nemzeti stratégiája a mesterséges intelligencia kapcsán, ezek összehangolása azonban még nem történt meg.
Szavai szerint szükséges az átfogó szabályozás, hogy az érintett vállalatok – akár kórházak – dönteni tudjanak arról, hogyan alkalmazzák az MI-t, milyen kötelezettségeik vannak vele kapcsolatban.
Ansgar Koene, az Ernst & Young globális MI etikai és szabályozási vezetője üdvözölte, hogy az ENSZ megnyitotta az eszmecserét a témában, és mint mondta, a jövőbeni tervek „jó irányba mennek."
Hozzátette ugyanakkor: tudományos befektetésben nem járnak élen a kormányok, pedig a kutatások finanszírozását rendezni kell. Véleménye szerint közös erőfeszítésekre van szükség, hogy továbbléphessenek azok az országok és cégek, ahol megvan a pénz a fejlesztésekre.
Tilesch György nemzetközi MI szakértő, a PHI Institute elnöke, a rendezvény szakmai házigazdája azt hangsúlyozta: intézményeket, közösségeket kell kialakítani, amelyek az MI témájával foglalkoznak.
„Az erőforrások koncentrációjára van szükség, egy eddig nem tapasztalt szinten" – fogalmazott, hozzátéve: egyre több egyezmény és jogszabály születik, a technológia fejlődésével azonban nehéz lépést tartani. „Olyan kapacitást kell kifejlesztenünk, amivel megelőzőleg tudjuk kezelni a felmerülő problémákat" – jegyezte meg.
Brando Benifei, az Európai Parlament tagja, az EU mesterséges intelligenciáról szóló jogszabályának társelőadója azt mondta: a mesterséges intelligencia megjelenése „sokkal horizontálisabb" és szélesebb hatású, mint az interneté volt. „Olyan, mint az elektromos áram. Mindent átír" – hangsúlyozta.
Jelezte, nemcsak szabályokra van szükség, hanem a versenyképességi feltételek megteremtésére is. „Fontos, hogy a modelljeink és a gondolataink ne csak papíron működjenek" – húzta alá.