Növekedési álmok a zsákutcában – jelentés 2023 gazdasági eredményeiről

2023 főbb makrogazdasági kudarcai

1. Növekedés helyett visszaesés

Nagy Márton tavaly nyáron azt hangoztatta, hogy Magyarország nem fog a recesszió eszközéhez nyúlni, nem úgy, mint Európában mások, mert – a többiekkel ellentétben – nem akarjuk, hogy a munkanélküliség ismét úrrá legyen. Orbán Viktor – ezt megerősítve – azt hajtogatta, hogy 2023-ban vissza lehet térni a pandémia előtti dinamikus növekedési pályára. Ezen elvárásoknak megfelelően – a legoptimistább feltételezések mentén (2022-ben véget ér az ukrajnai háború, megnyílnak az unió pénzcsapjai, kedvezően alakul a külső konjunktúra, esnek az árak) – négy százalékos növekedést hoztak ki a tervasztalon. Ám a magyar gazdaság teljesítménye az idén visszaesik. Az első háromnegyed évi 1,3 százalékos csökkenés az unióban a harmadik legnagyobb, ahol egyébként – Nagy Márton jóslatával ellentétben – növekedés volt, 0,6 százalékos. Vagyis megvan az a mintegy két százalékpontos ütemkülönbség az unió és közöttünk, ami a kormány szerint ahhoz kell, hogy 2030-ra felzárkózzunk az európai átlaghoz. Csak éppen ellenkező előjellel, azaz nem a mi javunkra, s ez momentán lecsúszást jelent. 

A recessziónk még mélyebb lenne, ha nem segítette volna a Jó Isten a tavalyi aszály után a mezőgazdaság termelését. A kormány csak két ponton játszott szerepet a bruttó hazai termék javításában, de egyik sem szolgált a dicsőségére. Egyrészt a közösségi egészségügy évek óta tartó lepusztításával a lakosság növekvő hányadát terelte a magánegészségügy felé, s miközben a termelési és szolgáltatási ágazatokban mindenütt zuhant a kibocsátás, a „humán egészségügyi, szociális ellátás” ágazat teljesítménye az idén tovább emelkedett, mert megnőtt a kereslet a magánorvoslás iránt. Másrészt a kormány helytelen gazdaságpolitikája miatt kikényszerülő belső keresletmegszorítás visszavetette az importot, s az export enyhe emelkedése mellett, így a nettó export valamelyest mérsékelte a recessziót.

A kormány meg sem kísérli a GDP idei visszaesését megmagyarázni (a háborún, a szankciókon és Brüsszelen kívül), mert akkor évekre visszanyúlóan derülnének ki a kormányzati politika hatalmi szempontokat követő gazdasági tévedései. Ehelyett a momentán a legfőbb gazdaságirányító szerepét betöltő Nagy Márton a következőt állította: hazánk 2024-ben Európa egyik legnagyobb gazdasági növekedését fogja elérni, s mivel nálunk „stabil, kiszámítható és biztonságos a környezet”, ezért az orosz gáz nélkül kiszolgáltatott németek Magyarországra fognak jönni. Minthogy a 2022-re vonatkozó jólétérzeti felmérés szerint Ausztria után Németországban érzik legjobban magukat az emberek (Magyarország eszerint is Európa hátsó fertályába került), gazdasági főminiszterünk hatalmas fordulatot vár hazánk javára a következő évben. 

2. Hamvába hullt az infláció várt stagnálása

A kormány eredetileg 5,2 százalékra prognosztizálta idénre a drágulást (a 2022. évi 5,1 százalék után). Ezzel szemben 18 százalék közelében fog inflációnk teljesülni, ami az unióban a legmagasabb lesz. Igaz, az év utolsó hónapjaiban egy számjegyűvé vált, de ehhez – a kabinet dicsekvéseivel ellentétben – a kormánynak semmi köze nem volt. Ellenkezőleg, számos döntésével rendre az inflációt fűtötte (kamatstop, hiteltörlesztési moratórium, megtakarítás-ösztönzés tompítása, adóemelések, árstopok, majd azok feloldása, kötelező árcsökkentés előírása, fellazított költségvetési politika, Baross Gábor programok, gyármentő program stb. révén pénzpumpálás a gazdaságba, ütközések a monetáris politikával). 

A drágulás csökkenését a tavaly magasra szökött infláció kiesése, a zuhanó energiaárak következtében enyhülő költségnyomás és a háztartások visszafogott kereslete váltotta ki. Ám még így sem dicsekedhetünk Európában a legnagyobb dezinflációval (az infláció ütemének csökkenésével), hiszen például a letteknél az év eleji 20 százalék feletti áremelkedés októberre kb. a tizedére esett vissza (2,3 százalékra). Nem nevezném sikernek azt, hogy a magyar infláció egész évben a legmagasabb volt az unióban. Csökkenése korántsem jelenti kiiktatódását gazdaságunkból, és főleg nem lehet remélni, hogy vissza tudunk térni a 2021 előtti árakhoz.

3. Szétesett költségvetések

A 2022 nyarán elfogadott idei költségvetés néhány hónap múlva már tarthatatlanná vált. De Varga Mihály ennek ellenére ragaszkodott az előirányzott 3,5 százalékos deficitcél tartásához, mondván, hogy a 2020 utáni nagy kiszakadásokat követően, rendbe kell tenni a fiskális politikát. Mindaddig, amíg a kormány az elmúlt év végén nem állt elő ennél lazább, a GDP arányában 3,9 százalékra taksált hiánycéllal. Ugyanekkor a Magyar Közlönyben rendeletileg felülírták a teljes 2023. évi költségvetést – nem mellesleg: alaptörvény-ellenesen –, ami még a jobboldal köreiben is kiverte a biztosítékot. Hogy ne lógjon ki annyira a lóláb, végül mégis a szokott formában bemutatták az idei költségvetés átdolgozott változatát, amit a parlament fejbólintó jánosai március végén el is fogadtak. Ám ez a variáns is csak három napot élt, mert a Brüsszelnek elküldött papír már több száz milliárd forinttal nagyobb kamatszolgálatot tartalmazott annál, mint amire az országgyűlésben rábólintottak. 

Noha az élet még az átdolgozott variánst sem tudta visszaigazolni, újabb költségvetési változatot erre az évre már nem mutattak be. Október elején Varga Mihály csak a deficitcél további lazításával állt elő (5,2 százalékra emelés), miközben sajtótájékoztatója címmondatának tartalma az volt, hogy a kormány kiáll a szigorú költségvetési politika, a deficit csökkentése mellett. Az első tizenegy hónapban felhalmozódott hiány ismeretében az új hiánycél teljesítése is kétséges…

4. Újra megjelent az eladósodási csapda

Minthogy három éve tologatja maga előtt és halogatja Orbán Viktor az uniós követelmények teljesítését, a megcsappanó közösségi ingyen-pénzeket piaci hitelekkel pótolják – 2022-től növekvő mértékben, és – sajnos – emelkedő kamatokkal. Ennek okán az idei kamatszolgálat – amely majdnem a duplája lesz az eredetileg előirányzottnak – a bruttó hazai termékhez viszonyítva, a legrosszabb időkre emlékeztet. Háromezer milliárd forint feletti nagysága meghaladja az uniótól jobb időkben kapott pénzek összegét. Már csak az emelkedő kamatok okán is eladósodási spirálba keveredünk, hiszen kifizetésükre újabb hiteleket kell felvennünk. S a kölcsönadók – a rászorultságunkat látva – megemelik hozamelvárásaikat, amihez újabb kölcsönökért kell folyamodnunk… és kezdődik minden elölről. Ezt, a magyar gazdaság nem túl távoli gyakorlatából ismert zsákutcás finanszírozási modellt – amelyet már meghaladottnak véltünk – csak úgy lehetne megtörni, ha a felvett kölcsönöknek legalább a kamatát a reálgazdaság ki tudná termelni. Erre azonban 2023-'24-ben nincs esélyünk, mert a nyugati, fejlett technikát, termelékenység-emelkedést hozó működőtőke mára már elvesztette irántunk a bizalmát, és lassan el is pártol tőlünk. Ami pedig helyette keletről jön, annak az idecsábítása egyrészt súlyos százmilliárdokba kerül, másrészt nagy az energia-, víz-, munkaerő- és területigényessége (mindebből szűken vagyunk), viszont alacsony a hozzáadott érték termelése. A termelési, szolgáltatási paletta leszűkítése a jármű- és akkumulátorgyártásra a finanszírozási zsákutca mellett a reálgazdaság zsákutcáját jelenti.

Kilátások 2024-re

A 2023-ra kialakult feltételek illuzórikussá teszik azt a várakozást, hogy 2024-ben a magyar gazdaság visszaáll a Covidot megelőző, évi négy-öt százalékos növekedési pályára, mert

• a külső konjunktúra – számos ok miatt – korántsem fog dübörögni, sőt, az Európai Unióban lassulás várható,
• az extenzív növekedés tartalékai kimerültek, a termelékenység növelésének feltételeit (verseny, gyors technikai fejlődés, növekvő képzettségű munkaerő, kutatások, innováció stb.) pedig az Orbán-kormány politikája ledarálta, kiiktatta, 
• a magyar munkaerő munkavégző képessége az utóbbi években felgyorsulva romlik, nemcsak azért, mert „elfogytanak legjobbjaink”, hanem az egészségügy és az oktatás gallyra vágása miatt is,
• a költségvetésben – a megnőtt kamatszolgálat okán – nagyon erős megszorításokat kell 2024-ben foganatosítani, amennyiben teljesíteni kívánják a három százalék alatti deficitcélt, emiatt fékeződik a növekedés, 
• a monetáris politikának az infláció visszaszorítása érdekében pozitív reálkamatokkal keresletet kell kiszívnia, ami szintén korlátozza a növekedést,
• ingyenes uniós pénzekre jövőre is csak korlátozottan számíthatunk, s a hitelminősítők feltételezhetően nem fognak a továbbiakban keresztülnézni ezen a körülményen, amiből további kamatemelkedés következhet. 

Van esély arra, hogy Orbánék a közgazdasági tankönyveket ismét félredobva, a maguk politikai, hatalmi érdekeik által vezérelt voluntarista politikáját fogják jövőre is folytatni, szembemenve az unióval, a dezinflációt célzó monetáris politikával. Ha a választások megnyerése érdekében ismét többletjövedelmeket áramoltatnak ki, akkor ugyan lehetséges időlegesen felpörgetni a gazdaságot, de nem fenntartható módon, hanem az eladósodás folytatódásával. Vagyis akkor gyorsulva megyünk előre a zsákutcában. 

A hatalom hosszabb távú megtartása szemszögéből mindez még érthető is. Ám a makrogazdasági területeken létrejött kudarcok következményeit – sok más egyébbel együtt – mindannyiunknak kell majd viselnünk. Illúzió reménykedni egy közös/össznemzeti, kollektív felébredési pillanat beköszöntében. A tizennegyedik éve politikailag generált és fűtött, de mára már szélesre nyílt vagyoni különbségek következtében a várható terhek nagyon különbözőképpen fognak ránk nehezedni. A többség egyre jobban megszenvedi az újabb zsákutcás „fejlődés” következményeit, miközben a hatalom számára fontos – és kizárólagosan hangadó – kisebbség ezt akár további gyarapodásként is megélheti.