Nyugdíjbotrány: igazságot még nyomokban sem tartalmazó, gyáva hallgatás

Föld S. Péter 2019. január 13. 06:45 2019. jan. 13. 06:45

A rossz hírnek nincs gazdája. Két nap telt el azóta, hogy a magyar nyugdíjasok szembesültek azzal, hogy nem kapták meg időben a nyugdíjukat, de még egyetlen illetékes sem állt ki a nyilvánosság elé, hogy bocsánatot kérjen.

Senki sem mondott semmit, egyedül annyi történt, hogy az államkincstár, melynek feladata a nyugdíjak utalása a bankokhoz, néhány órával a botrány kirobbanása után kiadott egy közleményt, amelyben azt írták, hogy technikai hiba történt, de nincs fennakadás a nyugdíjak kifizetésében.

Miközben más sem volt, csak fennakadás. Olyannyira, hogy nyugdíj egy ideig nem érkezett, felelős, vagy legalább nyilatkozó pedig azóta sem.

Korábban is hasonló volt a Fidesz gyakorlata: ha a kormány, vagy a párt számára valami kellemetlen hír látott napvilágot, azt sokáig jegelték, és úgy tettek, mintha nem történt volna semmi. Nem reagáltak, vagy csak akkor, amikor már készen voltak a – többnyire semmitmondó, hazug – válasszal. Arra is kínosan vigyáztak, hogy a párt vezetőit távol tartsák a bajtól, a nyilatkozás kötelességét az alsóbb szintek valamelyikére szignálták.

Ezúttal még arra sem tartották érdemesnek a közvéleményt, hogy valamit hazudjanak. Hogy kiállítsák Kósa Lajost, Németh Szilárdot, vagy Hollik Istvánt - valakit, akinek szavahihetőség szempontjából már úgyis mindegy. Még a Magyar Államkincstár vezetője, sem semmilyen rendű és rangú tisztségviselője sem mondott semmit, egyedül egy névtelen, semmitmondó, és mint a gyakorlatban láthattuk, igazságot még nyomokban sem tartalmazó közleményt toltak elénk.

A gyakorlat tehát nem új, nem lepett meg senkit, de arra jó volt, hogy felbosszantsa azokat, akik nem hajlandók hozzászokni ahhoz, hogy semmibe vegyék őket. Mert élnek még olyanok ebben az országban, akik nem fogják soha elfogadni, hogy Orbán pártja és kormánya azt gondolja, hogy velük mindent meg lehet csinálni.

És még csak elnézést sem kért senki azoktól a nyugdíjasoktól, akiket ezzel a – legalább mi legyünk jóindulatúak – hibával kellemetlen, vagy még a szokásosnál is kilátástalanabb helyzetbe hoztak.