Obama szerint Trump Kínában gyártott Bibliákat árul

HírKlikk 2024. október 23. 16:20 2024. okt. 23. 16:20

Obama a kampánykörúton két hatalmas gyűlésen is megjelent szerdán.

Barack Obama Kamala Harris detroiti kampányrendezvényén „szólalt fel”. A volt amerikai elnököt a Grammy-díjas Eminem szólította a színpadra, a politikus pedig elszavalta a rapper Lose Yourself című slágerének szövegét, egyes szám első személyben, magára alkalmazva azt. 

A Sky News eseményről készült tudósítását az Index szemlézte. Obama a kampánykörúton két gyűlésen is megjelent. Az elsőn Wisconsinban Tim Walz alelnökjelölt mellett elmondta, hogy már levélben szavazott, és felhívta az amerikaiakat, hogy minél előbb menjenek el szavazni, mert a választás „szoros lesz országszerte”.

Többször odaszúrt Donald Trumpnak, többek között azért, mert az elnökválasztás mellett „Kínában gyártott Bibliákat árul”. Kigúnyolta utódja táncát is, mondván, hogy az „olyan volt, mint egy túszdrámavideó”.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom