Ők szóltak!

A hatalom azonban téved! Néztem a lassan estébe hajló Budapesten a március 15-i ünnepségek utolsó felvonását, Karácsony Gergely nagygyűlését a Szabad sajtó úton, ahol a Fridays For Future Magyarország nevében Aschenbrenner Lili, az ADOM Diákmozgalom nevében Schermann Fruzsina, és az Egységes Diákfront nevében Perlaki-Borsos Noel mondta el, mit gondol szabadságról, szabad levegőről, szabad oktatásról. Az alatt a néhány perc alatt, amíg a színpadon álltak, ők voltak az ország lelke, az ország jövője. Ők voltak az a lelkiismeret, amely a hatalmon lévőkben már rég kihunyt, ők voltak a szabadság letéteményesei. 

Aschenbrenner Lili, a Fridays For Future Magyarország aktivistájaként magyarázta el, mit is jelent magyarnak lenni. „Nekem magyarnak lenni az az érzés, amikor külföldről minden probléma ellenére is haza vágyom, Magyarországra. Tudom, hogy bárhol vagyok, sehol nem érzem magam úgy otthon, mint itt. Otthon érzem magam, amikor sétálok Budapest utcáin, amikor kéktúrázom a hazai erdőkben, amikor strandolok a Balatonnál. Otthon nekem Adytól a Föl-föl dobott kő. Mindenkinek mást jelent a magyarság, de a közös múltunk, jelenünk és jövőnk összeköt minket, hiszen egy országban élünk. Ha van is, ami széthúz bennünket, az élhető jövőnk építésének kérdése nem lehet ilyen” – mondta. Szerinte igenis fontos, hogy helyi szinten igényeinknek megfelelően alakítsák környezetünket és társadalmunkat. És mivel ez az övék is, igenis joguk van beleszólni a ma születő politikai döntésekbe, mert ezek a döntések róluk is szólnak. Mint mondta, a nemzetünket nekünk kell formálnunk, „mi vagyunk a magyarok, ti vagytok a magyarok, miénk ez az ország. És mi szeretjük ezt az országot, de ez a szeretet nem csak azt jelenti, hogy ide születtünk, ez a szeretet elfogadás, szolidaritás és aktív cselekvés. Ígéretet tett arra is, itt lesznek egészen addig, „amíg szükség van ránk. Mert kiről van szó, ha nem rólunk? Kiről, ha nem rólatok? Ti vagytok ennek az országnak a jelene, a jövője, és ti lesztek a múltja is. Számít, hogy itt vagytok, számít, hogy tesztek! Mert ez a mi országunk, és a mi jövőnk!”

Schermann Fruzsina, az ADOM Diákmozgalom elnöke szerint „úgy érezzük, olyan országban élünk, ahol valahogy még nem közös ügyünk az oktatás, lakhatás vagy egészségügy. Olyanban, ahol ingerültek a családi ebédek, ahol feszültséget kelt diákként a tanároddal beszélgetni és sokszor nehéz kiállni magadért, másokért. Olyan kevés lehetőség van bármilyen módon fellépni, s amit tehetünk is, csepp a tengerben. Sokan gondoljuk, külföldre költözünk és magunk mögött hagyjuk szeretett hazánk megoldhatatlannak tűnő problémáit. Be kell látni, bármelyik nap elmehetnénk, egyszer lehet, el is fogunk. De amíg itt vagyunk, miért ne adnánk még egy esélyt? Amíg itt vagyunk, tehetünk azért, hogy ne kelljen elmennünk. A legyőzöttség egy ideiglenes állapot, a feladás teszi véglegessé. És a feladás nem opció.”

A feladás nem opció! Olyan kijelentés volt ez, amire bármelyik felnőtt büszke lehetne! Mindezt megtoldotta még azzal: „itt, ma, mi nemcsak nézők vagyunk a történelem színfalai mögött, lehetünk mi a változás, az aktív résztvevők, akik formálják a jövőt. (…) Nincs előre megírt recept, nincs politika használati utasítás: azt az utat magunk járjuk ki. De ti se várhatjátok, hogy járjuk ki helyettetek. Mindig hallom, hogy a fiatalok a jövő. Igen, a jövő is vagyunk, de a jelen is. Ti és mi most vagyunk a jelen! Senki nem tart vissza, hogy aktívan tegyünk! Hogy ha nem tetszik valami, változtassunk rajta együtt! Hogy közössé tegyük az ügyeinket! Hogy szabadságok kis körei mentén indítsunk változást!”

Perlaki-Borsos Noel, az Egységes Diákfront aktivistája keményebben fogalmazott: „20 éve élek itt. Amióta az eszemet tudom, azt érzem, hogy ez az egész egyáltalán nem rólam szól. A nevemben döntenek. Azt mondják, értem tesznek így, érted csinálják úgy. Azt harsogják, hogy egyek vagyunk, véleményünket, hitünket magunkénak tulajdonítják, mégis – valójában semmi közöm az egészhez.”

Beszélt arról is, fontos, hogy szóljanak, fontos, mert itt élnek, és szóljanak azokért is, akik nem szólhatnak. „Szólunk, mert ha nem tennénk, minek élnénk itt? Történelmi hőseink vannak, akik azért szóltak, azért tettek, azért harcoltak, hogy mi szabadon élhessünk, hogy ma szabadon szólhassunk. Ne hagyjuk hát őket cserben! Felelősséggel tartozunk az emléküknek. (…) Kötelességünk sőt, felelősségünk van szólni magunkért, de főleg egymásért! Magyarnak lenni felelősséget jelent többi honfitársunk iránt. Tennünk kell embertársainkért, azért, mert helyes, és azért, mert tehetünk! A közös országunkban egyenlőek vagyunk egyenlő felelősséggel! Azt szeretnénk, hogy a mi országunk, a mi jelenünk, a mi jövőnk szóljon rólunk! A mi oktatásunk szóljon rólunk! A mi városunk szóljon rólunk! Itt az idő, szóljunk bele! Semmit rólunk – nélkülünk! Ne hagyjuk, hogy a mi nevünkben folytatott választási kampány öltönyös emberek pszichoterápiás csoportjává váljon! Nem érdekel, melyik színű párt melyik másikat utálja, nem érdekel, hogyan értékelik egymás akcióit, elmondhatatlanul hidegen hagy a politikai elit öncélú cicaharca, miközben a lényegről egy szó sem esik: hogy éljünk itt? Mi lesz velünk? Tessék minket képviselni, ez a politika dolga!

De nekünk is van dolgunk és felelősségünk. Bele kell szólnunk ahhoz, hogy megértsék. El kell mondani, hogy mit szeretnénk, és nyomást kell gyakorolnunk addig, amíg a képviselőink nem képviselnek valóban minket. Tőlünk is függ, hogy ki ül a bársonyszékben!”

Elmondta, az Egységes Diákfront, az ADOM Diákmozgalom és a Fridays for Future Magyarország összefogott azért, hogy az önkormányzati választás a diákokról és fiatalokról, az ő jövőjükről szóljon! Hozzátette: „március 30-án bemutatjuk programunkat, amit az összes jelöltnek fel fogunk ajánlani. Azokat a jelölteket, akik elfogadják a végleges programunkat, támogatni fogjuk az önkormányzati választáson, de ha bárki megszegi ígéretét, az ellen igenis tüntetni fogunk, legyen akármilyen színű a pártja! Azért tesszük mindezt, mert senki nem beszélhet a mi jövőnkről nélkülünk, azért, mert jogunk van beleszólni, és azért van jogunk beleszólni, mert kivívták nekünk! Ne hagyjuk cserben '48 és '56 hőseit! Szóljunk bele együtt, csatlakozzatok hozzánk, vegyük vissza a döntés jogát, a mi országunk, a mi városunk, a mi jelenünk és a mi jövőnk szóljon rólunk! Semmit rólunk – nélkülünk!”

A hatalom mindig jelen időben gondolkodik, előre csak az orra hegyéig, legfeljebb a következő választásokig lát. Nos, ezek a fiatalok megmutatták, tovább ez már nem működik. Helyet követelnek maguknak a magyar jelenben, mert ők a magyar jövő. Többé már nem lehet őket szó nélkül kitaszítani, elhallgattatni, ignorálni, elüldözni. Magyarok, akik Magyarországon akarnak élni, akik magyar jövőt akarnak. 

Ezért hát, semmit róluk – nélkülük!