Önálló egészségügyi minisztérium felállítását sürgette napirend előtt az MSZP

HírKlikk 2022. május 17. 11:20 2022. máj. 17. 11:20

Az egészségügyi szűrőprogramok fontosságáról is szóltak a napirend előtti felszólalások az Országgyűlés hétfői ülésén.

Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese elmondta: az önálló egészségügyi minisztérium hiánya gátolja a fejlődést és hosszúak maradnak a várólisták. Félő, hogy a megelőzés és a szűrővizsgálatok lesznek azok a feladatok, amelyekre a Belügyminisztérium által irányított egészségügyben a legkevesebb figyelem és erőforrás jut majd.

Az MSZP politikusa azt kérte: a kormány haladéktalanul kezdjen egy átfogó egészségmegőrző programot, beleérte a daganatos megbetegedéseket érintő szűrést. Kampány indítását is szorgalmazta, amely a szűrővizsgálatokon való részvételre buzdít, és önálló egészségügyi tárca felállítását javasolta.

Szerinte félő, hogy például a szűrővizsgálatokra nem figyel majd eléggé a belügy, holott az unióban Magyarország évek óta az elsők között van a daganatos megbetegedések miatti halálozásban. A rákos megbetegedések jó része a korai felismeréssel gyógyítható – jelezte, és úgy vélte: mivel a járvány alatt számos magyar nem fért hozzá a szűrővizsgálatokhoz, hamarosan tömegesen fognak megjelenni rákos megbetegedések.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára válaszában elmondta: a többlethalálozási adatok alapján Magyarországon sikeresebb volt a járvány elleni védekezés, mint az uniós átlag.

A szűrővizsgálatokat pártpolitikán felül álló fontos kérdésnek nevezte, és szólt az újításokról. Azt mondta: a nemrég bevezetett vastagbélrák-szűrésekre több mint 1,2 millió meghívót küldtek, és több ezer főnél sikerült felismerni a betegséget időben.

Szólt arról is, hogy kevés olyan ország van, ahol annyi ingyenes védőoltás elérhető, mint Magyarországon.