Orbán, a hazafi

Ezzel a gondolattal itt és most nem foglalkoznánk, a jóslásokat egyébként is meghagyjuk más foglalkozási ágak képviselőinek. Hanem Orbán mondott még mást is, ami meglepő volt, de egyáltalán nem mulatságos. „Miután hazafiak vagyunk, ez az európai kultúrában jobboldalt jelent. Aki hazafi, az jobboldali. A baloldaliak internacionalisták.” Ezt mondta az az Orbán Viktor, aki egykor a Liberális Internacionálé alelnöke volt, s ha a csillagok állása nem szól közbe, mára bizonyára már az örökös elnökségig vitte volna.

Nem biztos, hogy Orbán komolyan gondolta ezt a sületlenséget, hiszen tőle tudjuk, hogy nem arra kell figyelni, amit mond, hanem arra, amit tesz. (Azt viszont alaposan végiggondolta, hogy most ezt kell mondania.) Ebből a megközelítésből kell értelmeznünk a hazafiság orbáni definícióját. A hazafiság ugyanis nem politikai hovatartozás kérdése, egyetlen olyan ember nincs ma Magyarországon, aki ne szeretné a hazáját. Legföljebb a megközelítésekben lehetnek különbségek: vannak, akik másként szeretik Magyarországot, mint azok, akik szerint nem szeretik

Nemrégiben Lánczi Tamás a Hír TV-ben – igaz, nem a hazafiság, hanem a hazaárulás kapcsán – arról beszélt, hogy jó volna tudni, „ha valaki azon dolgozik, hogy Magyarországot megfossza a neki járó, neki jogosan járó támogatásoktól, és erre büszke, s a saját hatáskörét, a saját befolyását erre használja, akkor ez minek minősül.” 

Nos, a magát és a hozzá hasonlóan gondolkodókat hazafinak mondó Orbán Viktor 2006-ban azon dolgozott – és erre büszke is volt –, hogy függesszék fel a Magyarországnak járó uniós támogatásokat. Hogy ennél is konkrétabbak legyük: Magyarország mai miniszterelnöke, 2006 október 24-én, a Fidesz elnökeként felszólalt az Európai Parlament néppárti frakciójának strasbourgi tanácskozásán. Beszédében lényegében azt kérte a megjelentektől, hogy az EU vonja meg az anyagi támogatást az országtól. Az alábbiakban az MTI akkori közlése alapján ismertetjük Orbán beszédének vonatkozó részét. „A kommunizmus a saját országaiban évtizedekre intézményesítette a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat és a politikai hazugságokat. Az unió bővítésével ezek közös örökséggé váltak... Ezért kell az Európai Uniónak világossá tennie, hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból sem a hazug és csaló kormányzatoknak.”

Orbán mostani megfogalmazása miatt érdemes volna újból nekifutni a hazafiság fogalmának értelmezéséhez. Nem a jog, hanem az erkölcs oldaláról. A köznyelvben ugyanis azt tekintik hazafinak, aki nemcsak szereti a szülőföldjét, hanem használ is a hazájának. Nem rombolja a nemzetközi tekintélyét, nem jár el idegen országok érdekében, nem adósítja el az országot a demokratikus viszonyokat hírből sem ismerő keleti despotáknak, ráadásul mindezt sok évtizedre titkosítva. 

Hazafi nem működtet maffiaállamot, ahol csak a barátai és üzletfelei járnak jól, ők vagyonosodnak és szereznek meg mindent mások elől. Egy hazafi vezette országban nem fordulhat elő, hogy a nemzeti vagyon egyharmada a lakosság egy százalékának, fele pedig tíz százalékának a kezében van.

Egy hazafi nem nézi tétlenül, mi több, nem nyújt segédkezet ahhoz, hogy lerohasszák az állami egészségügyet, s a lakosságot a NER-lovagok által üzemeltetett fizetős ellátások irányába tereljék. Nem butítja le az oktatást, nem szállja meg a médiát, abból a demokratikusnak nem mondható gondolatból kiindulva, hogy a tudatlan, tájékozatlan embereket könnyebb megvezetni, mint azokat, akik képesek önállóan is gondolkodni.

Ma, 2024-ben, megkérdeznénk Magyarország miniszterelnökét: hazafias tettnek tartja-e, hogy 2006-ban arra szólította fel az Európai Parlamentet, vonja meg a támogatást hazájától, Magyarországtól?