Orbán az arany bűvöletében

A népszerű közösségi oldalon létezik egy olyan oldal is, hogy „Orbán Viktor dolgokat néz”. Mintha innen rendelték volna meg a keddi nap egyik vezető hírét, ami arról számolt be, hogy Orbán Viktor és Matolcsy György dolgokat, jelesül aranytömböket néz. A hatásos alkalom szándéka mind gazdasági, mind politikai motivációval is rendelkezhet. Hogy melyik érdemi, arról Bod Péter Ákost kérdeztük.

Szokatlan miniszterelnöki tanácsokat adni a jegybank elnökének

A jeles közgazdász szerint a válasz inkább igényelne politikai elemzőt, mivel maga az a tény, hogy a devizatartalék összetételét miként változtatják meg, alapvetően a Nemzeti Bankot illető szakmai kérdés és hatáskör. A gazdasági vetületét tekintve, harminc éve az volt a gyakorlatunk – összhangban a hasonló adottságú országokkal –, hogy a jegybank nemzetközi tartalékát a legalkalmasabb, gyorsan mobilizálható eszközökbe, vagyis kockázatmentes állampapírokba fektetik. Vannak azért országok, ahol még mindig komoly arányt tesz ki a tartalékokon belül az arany, mint hagyományosan az Egyesült Államokban, Svájcban, meg az aranyhoz fűződő általános vonzalom miatt számos fejlődő országban, valamint ott, ahol saját érckitermelés van. De olcsóbb és hatékonyabb dollár- és eurókötvényekben őrizni a tartalékot. A devizatartaléknál egyébként nem annyira az összetétel, hanem a mérték a lényeges. A tegnapi esemény, ami arról számolt be, hogy az elmúlt időben megnőtt az aranytartalék aránya, természetesen nem jelenti azt, hogy ennyivel nőtt volna a tartalék állománya, tekintve, hogy az aranyért kifizetett állampapírral csökkent. 

Valóban tehát jegybanktechnikai kérdésről van szó. Bod Péter szerint a történet ott vált át politikai gesztusba, hogy a tartalékállomány átrendezését a hivatalos verzió szerint nem a Nemzeti Bank vezetője találta ki, hanem ő úgymond elfogadta a miniszterelnök néhány évvel ezelőtti atyai tanácsát. Ez azért elég szokatlan eset – tette hozzá. „Egy miniszterelnöknek ugyanis van éppen elég tennivalója, sehol sem várják el tőle, hogy a központi banki devizatartalék összetételének ügye is az ő vállát nyomja. Ez a bankelnök, illetve a monetáris tanács feladata”. A gondolatból mindenesetre tett lett: a korábbi állományhoz képest megnövelt aranykészletnek megfelelő raktárépületet kellett építeni, az aranyrudak szállítását nyomon kellett követni, utaztatását be kellett biztosítani, és persze őrizni kell. Ez mind pénzbe kerül, és egyben rávilágít arra, hogy gazdasági szempontból a tömbarany nem kifejezetten problémamentes tartalékolási forma, és megtakarítási eszközként is vannak árnyoldalai. Egyebek mellett nem kamatozik, szemben az állampapírral. Ráadásul „az aranynak van egy nagy baja az euróban denominált állampapírokkal szemben. Az euró értéke ugyanis nem nagyon ingadozik, az aranyárfolyam azonban a mi életünk alatt is rengeteget változott és változik” – jelezte a közgazdász. Mint fogalmazott, az arany nemcsak monetáris jószág, hanem egyben ipari felhasználású, ingadozó piaci árú fém is. Túl sok gyakorlati érv ezért nem szól mellette. 

Orbán aranyozott gesztusa

Orbán aranyozott plebejus gesztusa azonban korántsem véletlen. Bod Péter Ákos szerint olyasmi volt, mint amit a Nixon-kabinet által bevezetett photo-opportunity-nek neveznek: fényképezkedésre való alkalom, amit a kormánypárti sajtó rögzít és terít. Nyilván az aranyrudakkal teli terem azt üzeni a monetáris politikával nem foglalkozóknak, hogy „ha arany van, biztonság van”. Vagyis ez valami jó hír. Márpedig a jó híreket szeretik a politikusok személyesen közvetíteni. „Aki látja az aranyrudakat a híradóban, eljátszik a gondolattal, hogy szívesen kézbe fogná, emelgetné az aranyrudakat, mélyen lakik az emberben az arany utáni vágy”. 

Ez tehát a gazdasági háttere az aranyügynek, ám az újságírókat és elemzőket foglalkoztatja a miniszterelnök és jegybankelnök a fotósok nyilvánossága előtt hirtelen összehozott találkozója. Bod Péter Ákos nem akar elmélyedni a kremlinológiában, vagyis, hogy külső jelekből olvasson ki összefüggéseket a hatalmi körön belüli ügyek alakulásáról, de megengedett magának egy kommentárt a bejelentés időzítését illetően. „Az általam hallott, olvasott vélemények között voltak olyanok, amelyek szerint amikor már ilyen erőteljes a konfliktus egyfelől a gazdaságpolitika hivatalos intézője, azaz a pénzügyminiszter és másfelől a jegybankelnök között, az általában növeli a bizonytalanságot, sőt, aggodalmat a befektetői körökben itthon és külföldön egyaránt. Egy ilyen miniszterelnöki látogatás talán közvetíthet egy olyan üzenetet, hogy minden rendben van a kormányzaton belül, lám-lám, szívélyesen mosolyognak együtt. De nem vagyok politikai jós, az időzítés elemzése politikai szakértők dolga.” 

Barbár relikviák

Azt viszont gazdasági szakemberként kijelentette, hogy van elég ok a piaci aggodalomra. Ezt bizony jelzi is a forint aktuális árfolyam-ingadozása, gyengülése. Sok bizonytalanság észlelhető a környezetünkben, a konjunkturális és kereskedelmi kockázatok sokaságán túl, a magyar esetben itt van az Európai Unió intézményeihez való viszony. Ez pedig immár több mint „cicaharc”, inkább kezd bozótharc formát ölteni. „Márpedig ha a betervezett finanszírozásunkból kiesik az az óriási összeg, amit az uniós intézmények még tavaly előirányoztak és amit be is állított a kormány az idei és főleg a jövő évi költségvetésbe, az alapvetően új helyzetet teremthet”. 

Arra a felvetésre, hogy milyen berendezkedésű országokra jellemző főként az aranytartalék halmozása, az MNB volt elnöke elegánsan kikerülte az újságírói provokációt és jelezte: bár a 20. század nagy brit közgazdásza, Keynes „barbár relikviának” nevezte az aranyat, de a monetáris aranyat mégis sokan kedvelik, sokféle okból. Az Egyesült Államokban a jegybank (FED) nyilván nem dollárban tartalékol, hiszen az saját hazai valutája, másfelől viszont nem igényel az amerikai gazdaság sok eurót vagy jent sem, így ott hagyományosan az arany teszi ki a nemzetközi tartalék zömét. Vannak országok, amik kitermelők, ezeknél értelemszerűen nagy az aranytartalék is, ilyen Oroszország. Egyes országokban az arany iránti társadalmi kereslet jelentős, mint például Indiában, ahol a lakosság széles rétegében egyfajta szoros kötődés él az arany irányában, ott szintén jelentős a mértéke. Olyan államok is vannak, amelyek történelmi örökségként birtokolnak számottevő nemesfémet, és a korábbi aranyhegyekből sokat megőrizték az idő során. 

Érdekes módon, az euróövezet tagállamai nem tartanak nagy nemzetközi devizatartalékot, mivel a kereskedésük túlnyomó része egymás között, euróban zajlik. Így egyébként sokat tudnak spórolni azon, hogy csekély devizaállomány is elég nekik, ezzel viszont a korábbi évtizedekből megörökölt aranyállományuk ahhoz hasonlóan nagy hányadot tesz ki, mint néhány olyan rezsim esetében, ahol hatalmi szimbólumként tekintenek a sárga fémre. „Tehát ha a kérdésben az rejlett, hogy leginkább talán csak a banánköztársaságok élnek az aranykészlet halmozásával – persze van ilyen is –, de a társadalmi berendezkedést nem hoznám egyenes összefüggésbe az aranytartalék mértékével. Az a tegnapi esemény persze, ami a témánk kiindulópontja volt, sokkal inkább értékelhető politikai marketingnek, mint mélyen végiggondolt és számításokkal alátámasztott szakmai lépésnek” – nyilatkozta a Hírklikknek Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke.