Orbán Balázs: jövőre megszűnik Matolcsy mandátuma, addig már guggolva is kibírjuk

HírKlikk 2024. szeptember 6. 10:30 2024. szept. 6. 10:30

Nem szakmai vitája, hanem személyes problémája van Matolcsy Györgynek – jelentette ki Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a Mandiner online kiadásában csütörtökön megjelent nyilatkozatában.

A portálon felidézték, hogy a jegybankelnök a 62. Közgazdász-vándorgyűlésen élesen kritikával illette a kormány gazdaságpolitikai döntéseit. Azt mondta, Magyarország gazdaságpolitikai útvesztésben van 2021-től, valamint teljes gazdasági fordulatot sürgetett.

Orbán Balázs a kritikákra a Mandinernek reagálva hangsúlyozta, a Magyar Nemzeti Bank elnökének régi időre visszanyúló személyes jellegű vitája áll fenn a magyar gazdaságirányításért felelős miniszterrel, és ez szerinte feloldhatatlannak látszik.

Megjegyezte: bár az ellentét megterheli a magyar gazdaságot, a vita legkésőbb a jövő év március 3-án, a jelenlegi jegybankelnök mandátumának végével megszűnik. „Addig már guggolva is kibírjuk" – fogalmazott Orbán Balázs.

Közölte: a kormány továbbra sem adja fel azt a célját, hogy Magyarország 2030-ra Európa öt legélhetőbb országának egyike legyen.

A kormány szeretné, hogy Magyarországon legyen az egyik legjobb a közbiztonság, ne legyenek mindennaposak a terrortámadások, ne a migránsok uralják a köztereket, ki akar maradni a háborúból és a geopolitikai blokkosodásból, családbarát országot akar kiépíteni, és ki akarja tolni a határokon kívülre a gender-ideológiát, miközben a magyar kulturális életet soha nem látott mértékben fellendíti – mondta.

Orbán Balázs kiemelte: azt szeretnék, hogy a fiatalok és családosok az életkezdéshez sehol máshol nem látott segítséget kapjanak, a magyar gazdaság a régiós élbolyban maradva növekedjen, a magyar vállalkozások pedig tovább gyarapodjanak.

Olyan országot szeretnének, ahol mindenkinek van munkája, tisztes jövedelme, otthona és megtakarítása – jelezte, hozzáfűzve: szép, tiszta, rendezett, magabíró országot szeretnének, Magyarországot meg akarják őrizni a béke és a biztonság szigetének, „egy oázisnak a liberális nihil közepén".

Ilyen hely Európában egyre kevesebb van, és 2030-ra még kevesebb lesz, Magyarország szeretne lenni az egyik kivétel – mutatott rá Orbán Balázs.

Ezt a célt pedig nem feladni kell, hanem minden nap keményen dolgozni érte – tette hozzá, reményét fejezve ki, hogy az új jegybankelnök majd ismét partner lesz ebben.

Kapcsolódó cikkünk: Matolcsy György reagált a „Küklopsz-kritikára"

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom