Orbán csomagja „az ország teljes kettészakítását fogja eredményezni”

Nagy András 2019. február 10. 19:25 2019. feb. 10. 19:25

Nincsenek elragadtatva a szocialisták Orbán Viktor „családvédelmi” csomagjától. Azt mondják ugyanis, hogy az megint csak a jómódú családok érdekeit védi, a többséget viszont nem érinti, így abszolút alkalmatlan a népességfogyás megállítására, és „nagyjából az ország teljes kettészakítását fogja eredményezni.”

Orbán Viktor évértékelőjében egy családpolitikai csomagot is kibontott. Bejelentette, hogy a 40 év alatti nők 10 millió forintos kedvezményes kölcsönben részesülhetnek, hogy bővül a csok, hogy a második gyermek után egy, harmadik után négy és minden újabb gyereknél 1-1 millió forintot vállal át az állam a szülők jelzálog-hiteléből. Ígérete szerint a legalább négy gyereket szülő nők életük végégig mentesülnek az szja-fizetés alól, de elindítják a nagycsaládosok autóvásárlási programját is, amivel két és fél millió vissza nem térítendő támogatást adnak. Lesz még 21 ezer új bölcsődei férőhely is 2022-ig, plusz bevezetik a nagyszülői gyed-et.

„Nagyjából az ország teljes kettészakítását fogja eredményezni” – reagált a Hírklikknek Korózs Lajos a csomagra. A szociológusi végzettségű MSZP-s politikus szerint ezekkel az intézkedésekkel ugyanis ismét csak egy szűk réteg, a nagy jövedelmű családosok fognak tovább gyarapodni, a többiek nem.

A kedvezményes hitelekről szólva felhívta a figyelmünket, hogy a 4 százalékos piaci hitelhez képest „nagylelkűen” 3 százalékos kamatra kínált kölcsön nem sok szülőt fog gyerekvállalásra ösztönözni. Ezért a kedvezményért a családok töredéke fog kockázatot vállalni mondjuk egy családi ház felhúzására, ha egyébként nincs meg az építkezéshez szükséges készpénzfedezete.

Hasonló a helyzet az autóvásárláshoz kapható „ingyen milliókkal” is: ezzel megint csak azok fognak jól járni, akik már ma sem lepukkant Suzukival járnak – utalt ismét az Orbán-kormány magas jövedelműek támogatáshoz való beteges vonzódására.

A szocialista szakpolitikus másfelől az szja-mentességről azt mondta, hogy bár jól hangzik, de ez a gyermeket vállaló dolgozó nőknek olyannyira a töredékét fogja csupán érinteni, hogy lényegében le is húzhatták volna az ígéretlistáról. De nincs elragadtatva a bölcsődei férőhelyek bővítésének bejelentésétől sem. Mint mondja, ezt az Orbán-kormány eddig minden évben megígérte, csakúgy, mint a mentőállomások számának növelését vagy a vidéki tanuszodákat, mégsem lett egyikből se semmi.

A magyar népesség 7 százaléka él egyébként három vagy több gyermekes, azaz nagycsaládban. Azaz az Orbán-csomag a több mint négymillió magyar családból legfeljebb 280 ezret érinthet, de közülük is csak a magas jövedelműeket.