Orbán ellen szól a taps
Napok óta, pontban este nyolc órakor, kiállnak az emberek az erkélyekre, kihajolnak az ablakaikon és tapsolnak. Hivatalosan az egészségügyben dolgozóknak szól a tetszésnyilvánítás, azoknak az orvosoknak, ápolóknak, akik – ahogy mondani szokás – az első vonalban harcolnak a koronavírus ellen. Azokért szól a taps, akik megfelelő felszerelés híján, tegyük hozzá, sokszor alkalmatlan fegyverekkel és használhatatlan parancsnokokkal kockáztatják az egészségüket, az életüket.
Minden hasonlat sántít, de ilyenkor nehéz nem arra gondolni, hogy a Don-kanyarba is hadviseléshez alkalmas fegyverzet híján, elegendő élelem és meleg ruházat nélkül, papírtalpú bakancsokban, ágyútölteléknek vitték ki a magyar katonákat. Nem harcolni küldték őket, hanem meghalni.
Most, 2020-ban, azoknak az embereknek szól a taps, akiket Orbán Viktor a hősök között a papok, az állam tisztségviselők és az egyenruhások után, csupán negyedikként volt képes megemlíteni. Nekik köszönik meg az áldozatos munkájukat a budapestiek és az ország egyre több helyén, más települések lakói. Ugyanakkor ez a kiállás egyfajta tüntetés Orbán Viktor és kompániája ellen. Nincsenek szónokok, transzparensek és táblákat sem látni sehol. Ám e rekvizitek nélkül is tudható, hogy azok ellen tapsolnak az emberek, akik a koronavírus elleni küzdelmet cinikus módon, hatalmuk további megszilárdítására használják fel. Politikai ellenfeleik ellehetetlenítésére, a jogállam maradékainak lerombolására, a még független sajtó megregulázására és megfélemlítésére.
Azok ellen zúg a taps, akik a koronavírus pusztítása idején, ugyanúgy hazudnak, mint ahogy „békeidőkben” tették. Az ellen a gyakorlat ellen tapsolnak az emberek, hogy éjszaka, sunyin, társadalmi és szakmai egyeztetés nélkül nyújtanak be olyan törvényjavaslatokat, amelyek a magyar emberek sorsát hosszú évekre, évtizedekre meghatározzák.
Erről szól ez a taps, miközben persze tényleg köszönjük azok helytállását, akik a vállalhatatlan körülmények között is vállalják a veszélyt. És persze köszönet jár azoknak is, akik akárcsak a menekültválság csúcspontján, most is segítő kezet nyújtanak az elesetteknek.
Egyre többen és egyre hangosabban tapsolnak esténként nyolc órakor az erkélyeken és az ablakokban. A sok taps egyszer majd összeér, s ha elmúlik a járvány, a tiltakozás az utcákon folytatódik.
