Orbán emberei 106 milliárddal gazdagodtak (2.rész)

Mit remél Orbán a családvédelmi programtól politikai értelemben?

KL: Egyrészt a Központi Statisztikai Hivatal adataiból lehet tudni, hogy a magyar családok legfeljebb 5 százalékát érinti, miközben úgy adja el, mintha minden magyarnak szólna. Másrészt, ha annyira családbarát volna ez a kormány, akkor nyugodtan megemelhette volna a családi pótlékot – lett volna rá kilenc éve. Mindent összemosott ebben a programban, arról nem szólva, hogy a demográfiai irányok megváltoztatására egy kormány mozgástere mindig is nagyon csekély. Az viszont érdekes, hogy a demográfiát most először teszi Orbán a szakpolitika középpontjába. Egyébként pedig úgy látom, hogy egyfajta árukapcsolás lesz a következő száz napban. Össze lesz tolva a hagyományos, országvédő és a magyar családokról gondoskodó kormány, s aki ez ellen szól, az a magyar családoknak akar rosszat. Ez persze parasztvakítás, de a saját választói tábor megtartása a legfontosabb Orbánnak.

De hát ebbe hogyan illeszkedik a szegénység motívuma? Orbán először most a beszédében szóba hozta, elismerte, hogy van szegénység, hiszen arról beszélt, hogy meg fogja szüntetni.

PMZ: Megnéztük az Alföldi Róbert által rendezett Chicagót, a végén jöttem rá, hogy miért rendezte meg Alföldi ezt a darabot, illetve, hogy mit akar vele üzenni.  Azt, hogy a médiának hatalma van még a gyilkosságot, a gyilkost is ünnepeltetni, és idehaza is ez a médiapolitika. Tematizálni a közbeszédet. S előre látom, hogy elő fognak jönni a teljes termékenységi mutatóval  – ami azt mutatja, hogy egy nő hány gyereket szül. Ez pedig két dologtól függ: hány gyerek született és hány szülőképes nő van. Ez a mutató javulni fog, mivel csökken a szülőképes nők száma, már csak a kivándorlások miatt is. Ezzel azt akarom mondani, hogy Orbán mindenben megtalálja azt a statisztikai adatot, félinformációt, ami számára a legkedvezőbb célja eléréséhez.

A gazdaság helyzetének a leírására is?

PMZ: 2017-2018-ban 4 százalék feletti gazdaság dinamikát értek el, s most ezt próbálják a jövőre kivetítve is értékeltetni. Az azonban más kérdés, hogy mi van mögötte. 2016-hoz képest – amikor az uniós támogatások jelentősen megcsappantak – tavaly és tavalyelőtt a GDP 4-6 százalékának megfelelő uniós pénzt vontak be a gazdaságba, a támogatások egy részét megelőlegezve a magyar költségvetésből. Ugyanakkor a külső konjunktúra, infláció és finanszírozási feltételek is kedvezőek voltak. Ezt tetézték meg a választási évben a fellazított jövedelem és monetáris politikával a költségvetésből folyósított többezer milliárd forintos előlegekkel. Mindez a belső fogyasztás ösztönzésére ment ki, aminek van is tere, hiszen a válság alatt és utána a fogyasztás bezuhant, a devizahitelesek is visszafogták a fogyasztásukat, most pedig az elhalasztott fogyasztás pótlását látjuk, és ez mindenre kiterjedt, főként az élelmiszerfogyasztáson kívüli tételekre, szolgáltatásokra.

Mennyire reális az kormányzati cél, hogy külső pályán előzzük a versenytársakat, hogy évi 2-2,5 százalékponttal dinamikusabb növekedést érjünk el uniós tagtársainkhoz képest?

PMZ: A termelőképességünk nem erősödött meg, az uniós pénzeket – szemben például a balti országokkal vagy a lengyelekkel, csehekkel – rossz hatékonysággal használtuk fel, azok jó része bizonyos köröknél landolt, s azt sem tudjuk, hogy mennyit vittek ki az országból. Ha minden rendben lenne, akkor nem kellene a versenyképesség javításának a szükségességéről beszélni 4 százalék feletti növekedés mellett. De sajnos egyszerűen belülről rohad a rendszer, az oktatás nem alkalmas arra, hogy sokoldalú, alkalmazkodóképes munkaerőt képezzen, az egészségügy nem alkalmas a gyógyításra, a környezetvédelem helyett rontjuk a környezetet, a munkaerő – mármint az itthon maradottaké - munkavégzőképessége romlik. Nagyon hiányzik az a ma már több mint félmillióra tehető, képzett fiatal, aki 2010 után jobbnak látta elhagyni az országot. A munkaerő oldalról nincs meg a tartós növekedés feltétele, sem mennyiségileg, sem minőségileg. Ami pedig a technikai oldalt illeti: sajnos az elmúlt években végrehajtott beruházások zöme infrastrukturális beruházás volt, ami közvetetten talán segít, de nem növeli a technikai szintet. A vállalkozások beruházási rátája az utóbbi, jónak számító években sem haladta meg a válság előtti szintet. S végül, de nem utolsósorban, erősen korlátozva van a gazdaságban a piaci a verseny, a versenyképesség erősítésének hajtóereje.  A helyette folytatott politika verseny gazdasági eredménye nagyon is korlátozott.Egyébként a konkrét kérdésre visszatérve: kiszámoltam, hogy ha a magyar gazdaság 3 százalékkal tud nőni, az osztrákok pedig 1,5, százalékkal, akkor 2053-ban érjük utol Ausztriát. A célul bedobott 2030-t pedig a mi esetleges 4 százalékunk mellett sem tudnánk elérni. Szó nincs gyors felzárkózásról. Magyarország közeledett az egy főre jutó GDP alapján 2010 és 2017 a legkevésbé az osztrák életnívójához a V4-en belül – hogy a balti országok konvergenciájának dinamikájáról már ne is beszéljünk.

Szakértők már mondogatják, hogy a fentieket tetézi a külső konjunktúra várható romlása. Ez igaz lehet?

PMZ: A közeljövőben mérséklődni fog a külső konjunktúra, beszűkülnek a külső források, s ezt belső keresletösztönző tényezőkkel nem lehet pótolni. Ráadásul ez egyensúlyromláshoz vezet – ami már meg is kezdődött a kereskedelmi mérlegben. Orbánék legnagyobb bűne egyébként éppen a magyar gazdaság hosszútávú növekedési feltételeinek az elrontása volt. A beruházások növekedési üteme nálunk volt a leggyengébb az unióhoz 2004-ben csatlakozottak körében. 2017-ig mindössze 14 százalékos volt a beruházások növekedése, a cseheknél 35, a szlovákoknál 45, a lengyeleknél 84 százalékos. Engem nem nyugtat meg az, hogy az uniós források beszűkülése után a gazdaságot majd finanszírozzák az oroszok és a kínaiak – mint Orbán Viktor vélte -, mert az újbóli eladósodást jelent, nem beszélve a politikai függőségről.

Beszéljünk kicsit arról a tíz hónapról, annak a tíz hónapnak a folyamatairól, tanulságairól, amely a tavalyi országgyűlési választások óta eltelt. Mi a leginkább jellemző erre az időszakra?

KL: Az, hogy ebben a sorrendben harmadik kormányzati ciklusban még vadabbul és kizárólagosabban érvényesül a nemzeti burzsoázia megteremtésének, megerősítésének a szándéka. Az a cél, hogy bármilyen választási eredmény is szülessen a jövőben egyszer, ne lehessen ettől a nemzeti burzsoáziától megszabadulni. Ha megnézzük a Forbes és a Napi leggazdagabb magyarokkal foglalkozó kiadványait, azt látjuk, hogy az első ötven helyre kerülők látványosan gazdagodtak, illetve, hogy az első 25-be hét, Orbánhoz személyesen kötődő ember került be. Megnéztem azt is, hogy ennek a hét embernek – Mészáros Lőrinc, Garancsi István, Szijj László és a többi – az előző évben az adózás utáni nyeresége összesen 106 milliárd forint volt! Orbán számára az általános gazdasági folyamatoknál sokkal fontosabb az új NER-nemesség kitermelése, pontosabban most már a hosszútávú visszavonhatatlansága. A nevek mögött rendkívül bonyolult céghálók vannak, nem egyszer foglalkoztatottak ezreivel.

PMZ: Szép lassan végbemegy egy roppant jelentős, politikailag vezérelt vagyonátjátszás, aminek a leggyengébb pontja, hogy kifejezetten rombolja a gazdaság versenyképességét. De hát Orbán és az egész Fidesz-elit ezzel nem törődik, miként az újratermelés kérdésével sem, legyen ez Varga Mihály gondja. Őt csakis az elosztás érdekli, ami nagyon súlyos dolog. A Fidesz-korszak lényege az, hogy egyre inkább csak az elosztás érdekes, az újratermelés nem.  Ez azt jelenti, hogy van egy lényegi politika, a vagyonelosztás, és van egy kitermelt politika, ami ennek az eladását szolgálja. Ez a kettő tejesen kettészakadt. Az utóbbira valók a családokra, a migránsokra, brüsszeli és a hazai Soros-bérencekre hivatkozó média és médiairányítás. Érdemes megnézni, hogy valahányszor botrány van Tiborcz vagy Mészáros körül, rögtön előjön egy Gyárfás-ügy vagy egy Czeglédi-ügy. Az elmúlt tíz hónap legfontosabb feladata számukra Simicska miatt a vagyon átrendezése és a szétterítése volt.

De Mészáros Lőrinc mégis csak kitűnik ebből a körből.

K.L: A féltehetség kifejezetten előny, Mészáros Lőrinc azért nőhet ilyen nagyra, mert ő maga is tudja, hogy komolytalan szerepe van. Ezt a vagyonszerzést, átrendezést pedig eltakarja a látszat, mégpedig két látszat: a politikai látszat, ami az Uniós választásra való készülődés, a kampányhoz tartozó családprogram stb.. De van még egy másik: az, hogy a Fidesz tanult, mégpedig nem is keveset a választásokból. Az elmúlt tíz hónapban azt látom, hogy nagyon erős revánsvágy és a politikai veszélygócok kiirtásának vágya munkál a Fideszben.

 Mélyen megélték a Márki-Zay modell okozta totális kudarcukat, hiszen az egy jobboldali helyen történt, és megmutatta, hogy a Fidesszel szemben is sikeres lehet egyetlen jelölt, azaz, még a saját fészkükből is kirakhatják őket.  Nem véletlenül tesznek meg mindent Márki-Zay ellehetetlenítésére, hiszen az modellértékű az ellenzéknek, de a Fidesznek is, amelynek elemi érdeke, hogy még egyszer ne fordulhasson ilyen elő. A másik törekvés emellett a Jobbikkal szemben folytatott kereszteshadjárat, ami értehetetlen, mivel kívülről úgy tűnik, hogy maguktól is szétesnének. A Jobbik soha nem volt reális konkurens váltópárt, de nem képes Orbán megbocsátani azt a két hónapos „Ti loptok” kampányt, ami beleégett az emberek agyába. Viszont ott van Jobbik milliós tábora, amivel egyelőre a Fidesz nem tudott mit kezdeni – persze nekik is szól a család és a migránskampány. És végül a harmadik támadás a Budapest elleni nyílt és tudatos bosszú, amit tévesen kultúrharcnak hívnak. Budapest teljes egészében elveszett volna a Fidesz számára tavaly, ha nincs az LMP galád árulása; mind a 18 körzetet vitte volna az ellenzék. Orbán azonban belátta, hogy 1,7 millió emberrel nem tud leszámolni, ugyanakkor felismerte, hogy ezt meg tudja tenni 150 ezer emberrel, akiknek szépen, csoportosan szétzilálják a természetes közegeiket és felszámolják a létalapjukat. A leszámolás szétdaraboltan folyik: CEU, Corvinus, ELTE, MTA-kutatóhálózat, a tao-pénzek elvonása a kultúrától, a maradék média, a civil szervezetek ellehetetlenítés stb. E támadások ellen az értelmiség éppen érintett rétege külön-külön ágál, miközben 5-6 mozaikdarabot kellene csak összerakni a tisztán látáshoz, hogy észrevegyék: nincs másról szó, mint hogy Orbán revánsot akar venni a tavaly áprilisi választásokért a fővárosban. Orbán tavaly Tusványosan elmondta, hogy a kultúrharc a legfontosabb, ami valójában nem más, mint a régi értelmiség totális leváltása. Pontosan elmondta akkor, hogy mit akar és gondol, s ennek szerves része a nagyon tudatos, átfogóan Budapest és a pesti értelmiség elleni hadművel.

És ez működőképes lehet?

 KL: Nem tudom, valószínűsítem, hogy ha megfélemlíti és földönfutóvá teszi az értelmiséget, akkor nem nagyon lesz, aki megszervezzen például tüntetéseket, nem lesz szónok.

PMZ: Ez azonban bumerángként is visszaüthet.

Mennyire lesz hatékony az Orbán által az évértékelőjén már bedobott náci-szocialista  összefogás hangsúlyozása?

KL: Erre rácuppannak, ezt Karácsony Gergely is kénytelen lesz cipelni, de én az ellenzék helyében ezzel nem törődnék, mert ahányszor csak megszólal ebben az ügyben, annyiszor megerősíti a stigmát. Nem kell védekezni, tiltakozni, mert azzal csak megerősítik, hogy ez a diskurzus tárgya. Meg kell helyette találni a saját mondandót, a saját gondolatot - ezért volt jó a december. Nem szabad állandóan azzal foglalkozni, hogy a Fidesz megint hazudik, megint lop stb., tudja mindenki, hogy lopnak, hazudnak, s hogy gyarapodnak. Ezt évek óta tudjuk.

PM: Végig kellene inkább vinni egy-egy botrányt. Mint amilyen az a nagyon is érthető és kézzelfogható botrány, hogy Mészáros Lőrinc megvette az eszéki focicsapatot, az az ő magántulajdona és most odamegy plusz egymilliárd forint állami támogatás. Hogy van ez? Az egyik botrány kioltja a másikat, egyet-egyet kellene végig vinni.

És hogyan látja az ellenzéket?

KL:  Nem nagyon látok végiggondolva semmit sem. Van egy társadalmi ellenzék, és ha levesszük a 400 ezer külhoni szavazót (akik ugyan csak egy mandátumot hoztak – igaz, azzal a kétharmadot – , de akiket szeret a Fidesz hozzácsapni a táborához, hogy kijöjjön szám szerint a többsége), akkor ez a társadalom többségét jelenti. Ennek minimum a fele akkor is elmegy szavazni amikor nincs kire, bárkire szavaz, csak nem a Fideszre. A gejzírszerűen fel-felcsapó tüntetési hullámok decemberben a hónapokig magára nem találó politikai ellenzéket átlökte egy más szintre: rájöttek, hogy nemcsak pártellenzék van, hanem együtt létezik az Orbánnal szemben álló ellenzék sokfélesége, amiben sokkal nagyobb erő van, mint a külön-külön versengeni akaró politikai ellenzékben. Ahogy már említettem, a májusi választásokig már nem látok esélyt arra, hogy a társadalmi ellenzéket át lehessen alakítani politikai ellenzékké, de őszre igen.

Hogyan látja az esélyeket ősszel?

KL: Szerintem Karácsony Gergely meg tudná verni Tarlós Istvánt, s 10-12 megyeszékhelyet el lehetne nyerni a Fidesztől. Ebből 7-8 az, amit illik elvinni, 4-5 pedig olyan, hogy fegyelmezetten be kell állni egyetlen közös jelölt mögé. A helyzet nem reménytelen. A társadalmi ellenzék elég nagy, a politikai ellenzék keresi a szerepét – s majd kiderül, hogy mit tanult a decemberi történésekből. És akkor ott van még a kulturális ellenzék – most külön-külön védekeznek az akadémikusok, a pedagógusok, az egészségügyiek, a bírók stb., de mint már a „kultúrharc” kapcsán kifejtettem, nincsenek külön ügyek, mert ez mind a Fideszt trükkje arra, hogy elkülönítse az egyes csoportokat egymástól.

Ha minden sikerül a Fidesznek, akkor milyen országgá lesz Magyarország?

PMZ: Olyan országgá, ahol minden a pénzről és a hatalomról szól.

Elképzelhető, hogy ezt meg tudja valósítani?

KL: Azt sem hittük volna, hogy ki lehet rakni Magyarországról a CEU-t, azt sem, hogy egyik napról a másikra be lehet zárni a Népszabadságot, azt sem, hogy lesznek 260 milliárd forintos MNB-alapítványok, azt sem, hogy minden megyei lap kormányzati üzenőfüzetté tehető, hogy az Orbán-vő Tiborcz ilyen szerephez juthat, azt sem, hogy stadion építhető az ablakunk alá. Nem hittük volna, hogy a Fidesz-korszak majd csupa hihetetlen és elképzelhetetlen ügy végeláthatatlan láncolatából áll össze. Azt pedig végképp nem tudtuk elképzelni, hogy mindezt lényegében szó nélkül lehet megtenni.

Szerzők: N. Vadász Zsuzsa, Németh Péter