Orbán emberei mellébeszélnek a főnök esetleges kijevi látogatásáról

NVZS 2023. március 7. 07:10 2023. márc. 7. 07:10

Pótcselekvésnek érzi Balázs Péter az Orbán Viktor esetleges kijevi látogatásával kapcsolatos magyar nyilatkozatokat. A korábbi külügyminiszter, uniós biztos a maga részéről nehezen tudja elképzelni, hogy egyhamar létrejönne egy ilyen utazás. „Az igazi üzenet annak a bejelentése lenne, hogy Orbán a közeljövőben elutazik Kijevbe, aminek a részleteit időben tudatják a nyilvánossággal”– mondta, leszögezve: ezek a Havasi- és Szijjártó-féle kijelentések egy szóban foglalhatók össze: mellébeszélés.

A magyar sajtó szinte már úgy tálalta Szijjártó Péter hétvégi kijelentését a miniszterelnök esetleges kijevi látogatásáról, mintha már ténylegesen a küszöbön állna a vizit. Pedig nem történt más, mint, hogy hangyányit módosult a kommunikációs nyelvezet. Azóta vált aktuálissá egy ilyen látogatás, hogy Oroszország megtámadta a szomszédját, hogy inváziós háborút indított el Ukrajna ellen, ám egészen a közelmúltig a kormány és fejének stábja – a nyilvánosság előtt legalábbis – nem foglalkozott a kérdéssel.

Időrendben összegyűjtöttük azokat a fejleményeket, illetve kijelentéseket, amelyek napvilágot láttak, illetve, amelyeket a nyilvánosságnak szántak. Ezek alapján azt ki lehet jelenteni, hogy némileg módosult a kommunikáció, de azért az utolsó szó eddig az volt (Szijjártó részéről), hogy „Hát, meglátjuk”.

2022. február 24.– 2023. február 9.

A háború kitörésétől kezdődően, többször is finom (hol kevésbé finom) bírálatok hangzottak el ukrán részről amiatt, mert Orbán Viktor az orosz invázió óta nem látogatott el Kijevbe. Nem egyszer történtek – hol közvetlenebb, hol közvetettebb – utalások arra, hogy várják a magyar miniszterelnököt az ukrán fővárosba. A Karmelita hallgatott. Majd egy évet kellett várni arra, hogy érdemi(bb) reakcióra szánja rá magát (a Zelenszkij nevét a száján amúgy ki nem ejtő) Orbán, pontosabban az emberei.

2023. február 9.

Az első – legalábbis a nyilvánosság számára – komoly, hivatalosnak is tekinthető meghívás Brüsszelben hangzott el: az Európai Tanács csúcstalálkozóján részt vett Volodimir Zelenszkij is, akivel egy kisebb csoport részeként Orbán Viktor is tárgyalhatott harminc percen át. 

Orbán és a stábja mélyen hallgatott arról, amiről – pechjükre – Ihor Zsovka, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője utóbb beszámolt. Nevezetesen, hogy Volodimir Zelenszkij személyesen is meghívta a magyar kormányfőt Kijevbe, ráadásul a meghívással együtt azt is mondta: beszéljenek meg mindent, beleértve azt is, ami Magyarországot aggasztja. Hozzátette: ukrán részről készen állnak arra, hogy ismertessék az álláspontjukat e problémák megoldásával kapcsolatban.

2023. február 10.

Ezek után már idehaza sem lehetett agyonhallgatni az ukrán bejelentést. „A hír igaz, az ukrán elnök meghívta Orbán Viktort. Amikor szükséges és időszerű lesz, a miniszterelnök ellátogat Kijevbe.” Így válaszolt Orbán sajtófőnöke, Havasi Bertalan a Telex megkeresésére.

2022. február 23.

Amikor a látogatás időszerű lesz, akkor el is fog utazni a magyar kormányfő, a külügy jelenleg dolgozik ennek előkészítésén” – ezt mondta szűk két héttel később Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Index kérdésére, miért nem látogatott el a háború kitörése óta az ukrán fővárosba Orbán Viktor. 

2023. március 5.

Szijjártó Péter az N1 horvát hírtelevíziónak adott interjújában arra a kérdésre, lehetséges-e, hogy Orbán a közeljövőben ellátogat Kijevbe, a következőképpen reagált: „Megkaptuk a felkérést és most az előkészítő munka technikai részét kell elvégezni. Az összes előfeltétel teljesítése után a látogatás megtörténhet, de most a technikai előkészületek fázisában vagyunk.”  Arra pedig, hogy vajon van-e rá politikai akarat, Szijjártó azt válaszolta, hogy „mindig készek vagyunk a párbeszédre, reméljük, lesz értelme. Most mindent előkészítünk, hát meglátjuk...”.

Hallgatás – elhallgatás – amikor időszerű lesz – a külügy dolgozik az előkészítésén – a technikai részeteket tisztázzák – hát, majd meglátjuk – ezek voltak tehát a magyar álláspont fejlődésének egyes etápjait jelző „mérföldkövek”. Hogyan fordítandó le a diplomáciai üzengetés nyelvéről az, ami ez ügyben eddig valóban történt? Tényleg azt mutatja, hogy kezd realitássá válni Orbán kijevi útja? A tapasztalt diplomatát, Balázs Péter kértük a diplomáciai üzenetek dekódolására.

Nem hiszem, hogy a közeljövőben Orbán elmenne Kijevbe, bár kívánatos lenne” – reagált a korábbi külügyminiszter. Mint felhívta rá a figyelmet: ebben a konkrét esetben nem nagyon szoktak a technikai előkészítésről beszélni, ilyen szempontból nagyon diszkréten kezelik a kijevi látogatásokat. Joe Biden is úgy jelent meg az ukrán fővárosban, mintha égből pottyant volna – emlékeztetett, hozzátéve: az utazások részleteit sem szokták előre nyilvánosságra hozni, s ugyan kialakult a technikája az odautazásnak (Lengyelországból vonattal mennek Kijevbe a látogatók), de azt, hogy ki, mikor, merre, nos, arról nem szoktak előre szólni. 

Pótcselekvésnek érzem ezeket a kijelentéseket” – szögezte le, rámutatva: az igazi üzenet az lenne, ha tudatnák, hogy Orbán a közeljövőben elutazik Kijevbe, s az út részleteit majd időben közlik a nyilvánossággal. „Ezek a Havasi- és Szijjártó-féle kijelentések egy szóban foglalhatók össze: mellébeszélés” – szögezte le.

A korábbi külügyminiszter szerint amúgy Orbánnak már régen el kellett volna mennie Kijevbe. Ráadásul ki is hagyott egy óriási lehetőséget: azt, amikor a Visegrádi négyek formáció keretében ellátogathatott volna a kollégáival az ukrán fővárosba. Ráadásul az a társaság oldotta volna a konfliktust Zelenszkijjel és az ukrajnai körülményekkel általában. Most azonban sokkal nehezebb helyzetben van, hiszen következetesen az orosz álláspontot visszhangozza, s ütközési pontokat keres – mutatott rá, hozzátéve: Orbán számára nem lenne hálás a küldetés azért sem, mert köztudott, hogy miket mondott és hogyan foglalt állást a háború kapcsán, s hogy Putyinnal tartotta és tartja ma is a kapcsolatot. Mindez egyébként – sajnos – a kárpátaljai magyar kisebbség rovására is megy, pedig megpróbálhatná a helyzetüket javítani, ám ehelyett felhasználja őket a saját konfliktusában – fűzte hozzá Balázs Péter.