Orbán éppen annyira veszélyes, mint a radioaktivitás

A konzervatív bécsi lap szerzője rámutatott: az amerikai jobboldalon, különösen a szélsőséges szárnyon jó ideje valóságos személyi kultusz van Orbán Viktor körül, és ennek örül a magyar miniszterelnök.

Orbán amerikai fanjait azonban nemrég teljesen váratlan helyről érte támadás – írta Dobozi, és ismertette Marc A. Thiessen, a The Washington Post című liberális lap mélységesen konzervatív házi szerzőjének írását, aki cikkének azt a címet adta, hogy „Az amerikai jobboldalnak a magyar vezért radioaktívként kellene kezelnie.”

Írásában Orbán „nem akarunk kevert faj lenni” kitételével kapcsolatban rámutatott, hogy a magyar politikust a „magyar David Dukenak” lehet nevezni. (Duke a Klu Klux Klan vezetője volt a szerk.) Az ismert konzervatív szerző azonban mindenekelőtt azon háborodott fel, hogy az amerikai jobboldal elsiklik afelett, hogy Orbán élesen Amerika-ellenes külpolitikát folytat, és szoros kapcsolatokat ápol Moszkvával és Pekinggel, amelyek nem csupán autokrata rezsimek, hanem súlyos fenyegetést jelentenek az Egyesült Államok számára. Thiessen egyebek között arra jutott, hogy „Orbán az országát a kínai titkosszolgálat előőrsévé tette”.

Thiessen azonban a szerző szerint nem látja, hogy Orbánt a keleti diktatúrákkal való barátkozásra a személyes ambíciója motíválja, nevezetesen az, hogy hatalomra tegyen szert a nemzetközi porondon. Még Európa is kicsi számára, bármi áron nagy nemzetközi játékos akar lenni, akár fekete bárányként, vagy enfant terrible-ként. Ezt jól mutatja, hogy az utóbbi hat évben az európai kül- és biztonságpolitika kérdéseiben a vétók 60 százalékát Magyarország emelte, miközben az EU lakosságának mindössze kettő, a közösség GDP-jének pedig csupán egyetlen százalékát teszi ki.

A Putyinhoz fűződő barátsága is mindenekelőtt azt szolgálja, hogy ezzel kompenzálja az EU-ban mutatkozó elszigeteltségét. Hszi Csin-ping minapi budapesti látogatása világossá tette, hogy Orbánnak az összes többi uniós vezetőnél jobban sikerült különleges kapcsolatot kiépítenie Pekinggel, és ezzel kivívni a szövetségesek rosszallását. Nagyon úgy fest, hogy a nem éppen diplomatának született Orbán „keleti nyitása” inkább „nyugat felé való zárást” jelent.

Donald Trump elnöksége idején Orbán megkapta a rég áhított elismerést Washingtonban. Így nem csoda, hogy most nyíltan fellép Trump visszatérése mellett, és ezzel beleszól az amerikai belpolitikába.

Innen egyenes út vezet az arroganciához és a saját hatalom túlbecsüléséhez, hogy a gyakran kevéssé diplomatikus fellépésről szó se essék. Azt hiszi például, hogy jól jár, ha hagyja befagyni az Egyesült Államokhoz, a leghatalmasabb szövetségeshez, a nemzetbiztonság fő garantálójához fűződő kapcsolatokat.

Orbán és a külügyminisztere mostanra Washingtonban gyakorlatilag nem kívánatos személy. Ez már sokkal több, mint egy átmeneti diplomáciai jégkorszak, amilyen korábban is előfordult már amerikai és magyar demokratikus kormányok között. Egyenesen botrányos, hogy a magyar miniszterelnök nem talál időt arra, hogy hogy találkozzon David Pressman amerikai nagykövettel, aki pedig közel két éve van Budapesten, és akivel bőven lenne mit megbeszélni.

A katasztrofális külpolitika árát nem a hatalmi elit fizeti meg, hanem a magyar lakosság. Ideje lenne véget vetni Orbán „ámokfutásának”, amelyet „Merjünk magyarok lenni!” nagyzási mániás doktrinával rendez, mert éppen annyira veszélyes, mint a radioaktivitás – figyelmeztetett Dobozi.