Orbán ezúttal engedett a társadalmi nyomásnak 

NVZS 2021. április 17. 09:10 2021. ápr. 17. 09:10

„Ha igaznak vesszük Orbán kijelentését, miszerint ’május végére-júniusra kint vagyunk a vízből’, akkor a beismerése szerint most benne vagyunk; ha pedig azt is elfogadjuk, hogy a járvány csúcsánál tartunk, akkor még kevésbé érthető, hogy miért most nyitunk és kockáztatunk” – vezette tovább elméleti síkon a miniszterelnök gondolatmenetét Falus Ferenc. A korábbi országos tiszti főorvos szerint a Orbán 19-re lapot húzott a hétfőtől elhatározott enyhítéssel, „majd csak két hét múlva derül ki, hogy jó lapot húzott-e vagy rosszat”. Nem szakmai döntést hozott, hanem a társadalmi nyomásnak engedett, „de azért várjuk még meg, hogy mi lesz hétfőn, addig még változhat a helyzet”.

„Május végére, júniusra szerintem kint vagyunk a vízből” – mondta szokásos pénteki Kossuth rádiós „interjújában” Orbán Viktor. „És mi is lesz júniusban?” – kérdezett vissza Falus Ferenc, amikor azt szerettük volna tőle megtudni, hogy egyetért-e a miniszterelnökkel? A szakember szerint ugyanis egyelőre ez a jóslás kategóriájába tartozik. Merthogy több tényezőtől is függ, hogy mi lesz május végén-június elején, hogyan alakul addig a járvány lefolyása. 

Függ egyrészt attól, hogy megmarad-e az átoltottság növekedési üteme. Az első körben már beoltották a prioritási sorban élen járókat és azokat, akik minél előbb szerették volna megkapni az oltást. Most az a feladat, hogy meggyőzzék a lakosság fennmaradó részét, nem az oltáselleneseket, hanem az ingadozókat. 

Az ötmillió beoltott nem azt jelenti, hogy lakosság fele védett – hívta fel a figyelmet egy további szempontra a szakember, aki szerint sürgősen el kellene indítani a lakosság védettségére vonatkozó vizsgálatokat. Meg kellene vizsgálni, hogy  átlagosan mennyi ideig marad védett a fertőzésen egyszer már átesett ember, s azt is, hogy még védettek-e majd május végén-júniusban azok, akiket az év elején oltottak be. S védettek-e még a Pfizerrel beoltott egészségügyi dolgozók, vagy el kell már most kezdeni az újraoltásukat. 

Most kell a propaganda igazán

De Falus fejtegetése szerint nem csak ezen múlik a járványhelyzet javulása. A kormány másik feladata az oltástok tömeges eljuttatása a legkisebb településekig. Merthogy oltóanyag van bőven, s egyre inkább lesz. „A minél nagyobb átoltottság egyre inkább a kormányzati propagandán, azaz azon múlik, hogy sikerül-e meggyőzni a lakosságot, illetve, hogy mennyire képesek közelebb vinni az emberekhez az oltás helyszínét” – összegezte véleményét Falus Ferenc. 

A korábbi országos tiszti főorvos ugyan Orbán „irodalmi munkássága” részének tartja azt a kijelentését, hogy egy hétvégén képesek beoltani az országot, azonban az óriási eredmény, hogy a jelenlegi rendszer naponta átlagosan százezer embert minden gond nélkül képes beoltani. Ugyanakkor botrányos, hogy még mindig vannak oltópontok, ahol száz méteres sorok vannak, például a napokban a Városmajorban tapasztalta ezt.

19-re húzott lapot Orbán

Mit szól a félig-meddig nyitáshoz, azaz a korlátozó intézkedések enyhítéséhez? – kérdeztük a szakembert. „Öszvér-megoldás: 19-re lapot húzott Orbán, majd két hét múlva kiderül, hogy jó lapot húzott-e vagy rosszat” – válaszolt Falus, aki emlékeztetett arra, a mindannyiunk által tapasztalt jelenségekre, miszerint az üzletekben a vásárlószám korlátozását nem tartják be, ellenőrzés nincs, viszont tumultus az van a pénztáraknál. A helyzet tehát rosszabb, mint korábban volt – állapította meg.

A teraszok megnyitását szerinte is meg lehetne lépni, de – mint felhívta a figyelmet – néhány korlátozást be kellene tartani. Például elő kellene írni az asztalok közti 1,5-2 méteres távolságot, s azt, hogy egy asztalnál négynél többen nem ülhetnek, egyelőre nem lehet a kerthelyiség a tere családi és baráti találkozóknak. 

Nem szakmai döntés született

Ami pedig a bölcsődék, óvodák és iskolák nyitását illeti, óriási a nyomás ebben a kérdésben. Szociológusok szerint nagyon fokozza a társadalmi feszültségek növekedését az iskolanyitás körüli konfliktus. Azok a szülők, akik meg tudják oldani, nem akarják elengedni a gyerekeiket az iskolába, mert az kockázatot jelent a gyereknek és nekik is („pont az ominózus pénteki interjúban jelentette be Orbán, hogy egyre több gyerek kerül kórházba koronavírus-fertőzés miatt”). A családok másik része azonban ezúttal már nem tudja megoldani a gyerekek felügyeletét, mert a szülőknek és a nagyszülőknek el kell menni dolgozni. Falus szerint azonban ebből nem következik, hogy a jelenlegi ügyeleti rendszer helyett mégis nyitni kell. 

„Nagy volt a társadalmi nyomás, Orbán ennek engedve döntött, nem pedig szakmai megfontolásból” – rója fel neki Falus, aki szerint azonban „azért várjuk még meg, hogy mi lesz hétfőn, addig változhat a helyzet, még többször meggondolhatja magát”. Ha ugyanis úgy mérik – s mint tudjuk, mindig, mindent mérnek –, hogy nagy a társadalmi nyomás, akkor még visszakozhatnak. 

Hajnali törzsi gyűléseken dőlnek el a lépések

Falus szerint óriási probléma a kiszámíthatatlanság. „Kiszámíthatatlan a járványvédekezés, az emberek éppen ezért nem tudnak tervezni” – mondja, hozzátéve, hogy világosan meg kellene mondani, milyen helyzetben, milyen intézkedéseket hoznak, vagy vonnak vissza, „objektív mutatókból és nem csillagjóslásból kellene dönteni” – húzta alá.. 

„De nálunk hajnali törzsi gyűléseken dőlnek el a dolgok”, – mondta. Rámutatott: azokon – ráadásul – az egészségügyi területet nem, hogy nem a felelős miniszter, de még csak nem is az egészségügyi államtitkár, hanem csak a közigazgatási államtitkár képviseli”. 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom