Orbán hadsereget verbuvál az EU ellen
Orbán Viktor, miután albániai hivatalos látogatásán megbeszélést folytatott Edi Rama albán kormányfővel, elfogadhatatlannak és szégyenteljesnek nevezte, hogy milyen lassan halad az Európai Unió bővítésének folyamata. Szarajevóban, ahol Borjana Kristo bosznia-hercegovinai kormányfővel folytatott megbeszélést, szintén hasonló szellemben nyilatkozott: szerinte Magyarország azért támogatja a Balkán és Bosznia-Hercegovina gyors európai uniós tagságát, mert az Európai Uniónak most nagyobb szüksége van a Balkánra, mint fordítva. Nem nehéz észrevenni, hogy Orbán rájött: nyugaton nem rúg labdába, ezért, ahol tud, ott terjeszkedik, most éppen a Nyugat-Balkánon.
A magyar miniszterelnök külhoni tárgyalásain lényegében ugyanazt a taktikát folytatja, amit idehaza: mindenkinek azt mondja, amit az illetők hallani akarnak. Tiranában ezért azt nehezményezte, mennyire gáz, hogy 13 évbe telt, mire Albánia megkezdhette a csatlakozási tárgyalásokat az EU-val, mert szerinte Európának kizárólag a Balkánon van gazdasági növekedési tartaléka és saját versenyképességének fenntartása érdekében is gyorsítani kell a térség integrációját. Mindezt gyakorlatilag Bosznia-Hercegovinában is megismételte, ahol azt közölte vendéglátóival, hogy az Európai Uniónak most nagyobb szüksége van a Balkánra, mint fordítva. Szerinte az Ukrajnában zajló háború felértékeli a Balkán szerepét, a térség az EU jelentős erőforrás-tartaléka.
Magyarország miniszterelnöke mostanában mintha hazajárna, olyan gyakran fordul meg a Balkán valamelyik országában. Miután Nyugaton kitelt a becsülete és számottevő uniós vezető csak a nemzetközi tanácskozásokon – kényszerűségből – áll szóba vele, tőlünk keletre gyűjt támogatókat. Ráadásul most helyzet van, és Orbán jól látja, hogy az Ukrajnában zajló háború valóban átértékeli a viszonyokat. S miután az oroszokat segítő vétóival, valamint a jogállamisággal kapcsolatos hiányosságokkal gyakorlatilag egyedül maradt Európában, új szövetségeseket kell keresnie, s ezeket a Balkán országaiban sikerült megtalálni. Nem véletlen, hogy a miniszterelnök annyira erőlteti Szerbia, Albánia, vagy éppen Bosznia-Hercegovina uniós tagságát, mert abban bízik, hogy ezek az országok egy sikeres csatlakozási folyamat végén az EU tagjaiként hálásak lesznek neki, pajzsukra emelik és vezérükké választják. Orbán – személyiségéből adódóan – csak vezérként tudja elképzelni magát, aki, ha a hegyre nem jut fel, a domb is megteszi neki. A lényeg, hogy legyen egy hely, ahol ő a legnagyobb.
Az nem opció a számára, hogy otthagyja az Európai Uniót. Ehelyett megreformálná és olyanná alakítaná, hogy az neki is tetsszen. Orbán azt szeretné, ha az EU olyan lenne, mint Magyarország. Ebben azonban téved, nem volna jó az senkinek. Legkevésbé Orbánnak és a Fidesznek lenne jó, mert ebben az esetben az EU épp olyan elzárkózó és kirekesztő lenne, mint amilyenné a NER tette a mai Magyarországot. Hiányozna belőle a szolidaritás, és ebből kifolyólag nagyon megnézné, mire ad pénzt. Nem szórná számolatlanul fa nélküli lomkoronasétányokra, és félig sem felépült hotelekre, ahogyan eddig tette és – talán valamivel visszafogottabban, de – teszi még most is. Ugyanolyan elutasító lenne a lemaradókkal, mint amilyenek mi vagyunk az üldözöttekkel, valamint az elesettekkel.
A Fidesznek eddig arra futotta, hogy élesen támadja Brüsszelt és szembemenjen az Európai Unió eredeti értékeivel. Ahhoz azonban, hogy felülkerekedjen – és ezt még Orbán is képes belátni – önmagában nem elég erős, ezért udvarolja körbe a Balkán országait, abban reménykedve, hogyha azok szintén a szövetség tagjai lesznek, őt tekintik majd jótevőjüknek és felsorakoznak mögé. Azért szeretné az unión belül tudni Szerbiát, Albániát és Bosznia-Hercegovinát, mert e balkáni sereg élén erőt tudna felmutatni a Nyugat ellen.
