Orbán küldetése
Találtam egy szöveget a Facebookon, napra pontosan nyolc évvel ezelőtt, 2011. december 28-án. Amikor elkezdtem olvasni, az volt az első gondolatom, hogy én írtam. Miután rájöttem, hogy nem én voltam az elkövető, találgatni kezdtem, ki lehetett. Három „gyanúsítottam” volt, az olvasóra bízom, találja ki, hogy ki a szerző: Lendvai Ildikó, Gyurcsány Ferenc, Debreczeni József? Esetleg valaki más? (Megoldás az írás végén.)
„Ugye szeretnék tudni, hogy mi van Orbán fejében? Szerintem tudjuk.
Jöttek fiúk a nyolcvanas évek elején vidékről Pestre – igen, ők csak így mondták –, és jogászok, közgazdák kívántak lenni. Mélyről jöttek, családjukat dolgos emberek alkották, többségükben kétkezi munkások. Jöttek Pápáról, Felcsútról, Csornáról. Be kívánták tetőzni anyjuk, apjuk küzdelmét: kitörni a reménytelenségből, a szegénységből, a névtelenségből.
Kádár világa részben jó terep volt, emelte a tehetséges munkásgyereket. Utat nyitott, de csapdát is állított: Mephisto konfliktusát ismételte. Az emelkedésért mennyi kompromisszumot vállalhatsz a diktatúrával? – ez volt a legfontosabb erkölcsi kérdés akkoriban. Orbánék erőseknek és bátraknak tűntek. Erkölcsöseknek. Jobbnak, mint sokan közülünk.
Sokáig lehetett hinni bennük. Egészen 1992-1993-ig. A székház-botrány megrepesztette a tisztaság arcát. Azóta Simicska ocsmány pártja lettek. A tökélyre fejlesztett korrupcióé, az erőszakosságé, a kíméletlenségé.
Mára kiderült, hogy az egykor tisztelhetőnek hitt erkölcsük mögött nem emelkedettség, hanem sértettség volt. Meggyőződés, hogy Pest polgári, benne zsidó-polgári gazdagsága – kulturális, emberi, erkölcsi teljesítménye –, pozíciója áthatolhatatlan falként mered a feltörni vágyó vidéki egyetemisták előtt. Félelem, hogy soha nem lesznek egyenrangúak, hogy vidékiségük, mint a sárrá ázott agyag nem engedi mozdulni életüket. Az irigységgel kevert félelemből aztán harag lett. A személyes harag meg lassan összetalálkozott a magyar jobboldal kollektív indulataival.
Ez a kollektív indulat évszázada épül. Ott van benne a dualizmusban született félelem, hogy vége lehet a magyar nemesség évszázados uralmának, mert a modernizálódó, kinyíló gazdaság elsősorban a német-zsidó dominanciájú ipari-, kereskedelmi- és banktőkére épült és természetszerűleg azt gyarapította. Ott van a Trianon által közvetlenül megfosztottak, a Telekiek, a Bethlenek érthető sértettsége, revansvágya. És ott vannak a kommunisták által megalázott, kitelepített, megrabolt családok ezrei, a jobboldal egykori színes, tagolt politikai közösségének tagjai, támogatói.
A sértett és indulatos Orbán valamint a sértett és indulatos jobboldal egymásra talált. És most be akarnak vasalni mindent, amit elvesztettek, amit elvettek tőlük az elmúlt évszázadban. Visszaveszik, ami nekik jár, visszaadják, amit ők kaptak. De soha nem lesznek elégedettek, mert mindig lesznek, akik azt fogják mondani, hogy még nincs kiegyenlítve a számla, hogy nekik több jár. Így aztán ez egy befejezhetetlen politika. Nyerni nem lehet, csak abba lehet hagyni. Azt is csak akkor, ha vereséget szenvedtek, mert maguktól fel nem adnák, be nem fejeznék.
Ezért és így politizál Orbán visszafelé, személyes és kollektív történelmi sértettségtől hajtva. De mert a történelmet újraírni nem lehet, a kudarc borítékolható, a frusztráció pedig rá fog telepedni az egész országra. Lehet, hogy Orbán történelmi feladata, hogy elmenjen a falig és lelepleződjön a jobboldal revanspolitikájának tarthatatlansága.
És akkor visszatérhetünk a demokratikus polgári normalitás világába."
Szerző: Gyurcsány Ferenc
