Orbán külpolitikai témákban zsarol, hogy abból belpolitikai hasznot húzzon
Az EU Bizottsága fontolóra vette a Magyarországnak szánt, de befagyasztott támogatások folyósítását, mert Orbán Viktor az Ukrajnának nyújtandó segítség megvétózásával fenyegetőzik, de ez az EU számára rendkívül kockázatos alku lenne.
Erre mutatott rá az Euractiv portálon David Nonhoff, az Európai Politika Intézet jogállamisággal és illiberalizmussal foglalkozó kutatója, a berlini Humboldt Egyetem oktatója, és York Albrecht, aki ugyanazon intézet kutatója, és ott egyebek mellett az „Újragondolni Magyarországot” projektben dolgozik.
Régi játékról van szó: Orbán Viktor vétóval fenyegetőzik valamely külpolitikai témában, hogy ebből belpolitikai hasznot húzzon. A támogatását most éppen azoknak a pénzeknek a folyósításához köti, amelyeket a jogállamiság megsértései miatt fagyasztott be az unió. Tavaly decemberben hasonló módon már ért el sikert.
A bizottság és Magyarország már régen viszályban áll amiatt, hogy Orbán hivatali idejében szisztematikusan leépítette a demokráciát és a jogállamiságot – írták a szerzők, és részletesen ismertették ennek lépéseit. Rámutattak: a bizottság sokáig a párbeszéd eszközeivel igyekezett jobb belátásra bírni Magyarországot, de ezzel nem jutott semmire, ezért 2021-ben megváltoztatta a stratégiáját, és pénzügyi szankciókat vezetett be.
Mostanra már mintegy 28 milliárd eurót fagyasztott be, ebből a magyar kormány most 13 milliárdhoz akar hozzájutni, miután azzal érvel, hogy bevezette a bizottság által követelt reformokat, és helyreállította az igazságszolgáltatás függetlenségét. Orbán arra az esetre, ha a bizottság nem folyósítja a pénzt, azzal fenyegetőzik, hogy megakadályozza az Ukrajnának 2024-től szánt 50 milliárd eurós keret elfogadását. A bizottság most azt vizsgálja, hogy megfelelnek-e a reformok a követelményeknek, és sajtójelentések szerint arra készül, hogy folyósítsa a pénzt. Ez azonban nagy hiba lenne.
1/ Független elemzések azt mutatják, hogy a bevezetett reformok messze nem elegendők az igazságszolgáltatás függetlenségének helyreállítására, és emellett még meg sem valósultak, pedig ez is szükséges lenne a pénz kéréséhez, túl ezen, pedig megvalósítás hiányában nem is vizsgálható megfelelően a reformok hatása sem.
2. Magát a reformot is kétes módon fogadták el: egy már javasolt törvénytervezetet hirtelen átírtak, és kinevezték igazságügyi reformnak, ezt pedig a szavazás előtt egyetlen nappal terjesztették a parlament elé, akkor is az eredeti címmel. Ez az eljárás nem csupán az átlátható jogállami gyakorlat szabályait sérti, hanem a magyar parlament ügyrendjét is.
3. A pénzek felszabadítása a jelen időpontban a bizottság szempontjából is nagy hiba lenne, mert ezzel megfosztaná magát a rendelkezésére álló leghatásosabb eszköztől: eddig semmi más nem vezetett eredményre, a 7. cikkely szerinti eljárást pedig a konszenzus szükségessége akadályozza. Amennyiben a bizottság túl engedékenynek bizonyul Magyarországgal szemben, nem csupán a saját tekintélyét sérti, hanem a szankciós mechanizmusainak elrettentő hatását is, és más államok is követhetik majd Magyarország példáját. Ettől pedig tovább romlana az unió cselekvőképessége válságos és háborús időkben.
4. A pénz folyósítása nem oldaná meg az Orbán Viktorral fennálló konfliktust, hanem legfeljebb elnyújtaná. Nem várható, hogy Orbán eltekint vétó-stratégiájától, ezért a majdani külpolitikai döntéseket egyre drágábban kell majd megvásárolni. Emellett elég tragikus lenne, ha az EU Ukrajna megsegítését – hogy enged Putyin unión belüli legközelebbi bizalmasa zsarolási kísérleteinek – ehhez kötné.
A bizottságnak aközött kell választania, hogy feláldozza-e az alapvető értékei betartását a geopolitikai érdekeknek. Lehetséges kiút lenne, hogy Ukrajna támogatását a megszokott kereteken kívül szervezik meg: az ukrajnai támogatás „megerősített együttműködésben” – vagyis Magyarország nélkül való elfogadásának felvetése 2022-ben visszahozta Orbánt a tárgyalóasztalhoz, és más hasonló megoldások is sikerrel jártak már.
Ma is ilyen kreativitásra van szükség. Az EU nem csupán gazdasági, hanem mindenekelőtt jogi közösség. Működő uniós jog és jogállami gyakorlat híján nem létezik működő belső piac, közös válságkezelés, és egységes külpolitika.
Az uniónak – a tagállamainak és a polgárainak – hosszabb távon nagyon nagy árat kellene fizetni azért, ha a bizottság a jogállamiság kárára állítaná helyre a külpolitikai cselekvőképességét – figyelmeztettek a szerzők.
