Orbán markában
Tavasz óta rendszerint azzal kezdem a napjaimat, hogy megnyitom a kormány koronavírus honlapját, és kis kockás füzetembe feljegyzem a közölt járvány-adatokat. Így tudom folyamatában látni a pandémia történést, ellentétben honfitársaim többségével, akik, ha egyáltalán figyelnek erre, a kormányinfóból legfeljebb csak az aznapi számokat tudják elérni, de a megelőző napiakhoz már nem tudnak hozzájutni. A súlyosan hiányos kormányzati tájékoztatás, amit az operatív törzs napi kiállása sem javít fel, része a társadalom altatását megcélzó kormányzati politikának. Ezzel hosszú ideig el lehetett érni azt, hogy a közvélemény napi szondázása során – milliárdokat fordítanak erre – a megkérdezettek többsége jobban félt munkájának elvesztésétől, mint a koronavírus fertőzésétől. (És ez érthető azon az alapon is, hogy a munkahelyvesztés megélt, tudott tapasztalat volt, szemben a vírus láthatatlan fenyegetésével.) Valószínű, sok honfitársunk még ma is így gondolkodik. Holott van más szempont is, az egészségügyi ellátás teherbíró képessége, amit ha az egyszerű polgárnak nem is, a kormánynak, pontosabban Orbán Viktornak reálisan figyelembe kellett volna vennie. A kellő időben!
Az én kis kockás füzetem adatai szerint, október elejétől rendesen megugrott a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépeken lévők száma.
Nap mint nap elhűlve láttam, hogy százas nagyságrendben szaporodtak a kórházi ellátásra szoruló covidosok. Nem vagyok sem egészségügyi, sem járványügyi szakember, csak laikusént véltem úgy, hogy ha naponta 2-300-zall több beteget kell ellátni – csak a járvány miatt! –, azt a magyar kórházak nem fogják bírni annak ellenére sem, hogy közben megugrott az elhalálozások száma is. Mert valaha – édesanyámat ápolandó – hónapokon át rendszeresen jártam kórházakban, s láttam – járvány nélkül is –, hogy mi ott a helyzet.
Orbán ellenállt
Amikor az ellátási feladatokkal szembeni egészségügyi kapacitások hiánya miatt én már pánikba estem, a mindent tudó és eldöntő Orbán Viktor azt nyilatkozta (okt. 9.), hogy „…a kórházaink, a mentőseink, a háziorvosaink bírják a terhelést egész addig, amíg meg nem érkezik a vakcina”. Ekkor még „csak” 804 covidos beteget gondoztak a kórházakban, ám október végén, amikor már 4048-at, még mindig amellett kardoskodott, hogy „… az orvosaink … csinálják a dolgukat. Szerintem bírni fogják és bírni fogjuk mindannyian”.
Orbán – utólag – a tavaszi lezárásokat túlzottnak tartotta, túl nagy árat követeltek a gazdaságtól: két számjegyű visszaesést (13,6 százalékost), a legnagyobbat a V4-ek körében. Ugyanezen idő alatt a központi kormányzat hiánya majdnem 50 százalékkal megugrott az első negyedévhez képest, a félév végén pedig közelítette a 2000 milliárd forintot szemben azzal, hogy eredetileg egész évre csak 367 milliárdot irányoztak elő.
A miniszterelnök a járvány második szakaszában – a maga politikai célját követve – a végsőkig elzárkózott a gazdaságot megakasztó döntésektől.
Úgy vélte, az egészségügynek ki kell bírnia a vakcináig, és erről – a vakcina belengetésével együtt (meg, hogy hamarosan itt a téli szünet…) a társadalom is meggyőzhető. Mert – akárcsak Donald Trump – a választások megnyeréséhez gazdasági sikereket akart felmutatni. Növekedést, és nem akart pénzt adni a lezárások miatt: bérkiegészítést, a munkanélküliség hosszabb finanszírozását, hogy már az olyan tiltott tételeket ne is említsem, mint a családi pótlék, az alacsony nyugdíjak, a szociális juttatások emelése. Mert egyoldalú gondolkodásával féltette a költségvetést (a pénzeket egyébként is másra, a támogatóinak szánta), aminek a helyreállítási költségei veszélyeztették volna a 2022-es győzelmet. Legfőbb hivatkozási alapja még októberben is az a nyáron, drága levelekkel begyűjtött társadalmi vélekedés volt, hogy az emberek bezárások helyett élni, dolgozni akarnak. Ám e véleményének hangoztatásakor az időtényező, a nyár óta megváltozott helyzet hidegen hagyta. Pedig július-augusztusban a napi megbetegedések száma bőven ötven alatt lehetett, október átlagában azonban ez kétezer közelébe nőtt. Nem beszélve a halottakról, július-augusztusban összesen 31 honfitársunkat kellett eltemetni, októberben viszont már több mint ezret.
A koronavírusról szóló november 10-i, reggeli kormányzati jelentés még mindig az ország működőképességének fenntartását (azaz a leállítások elkerülését) tartotta a járvány elleni védekezés követendő céljának, vagyis szó nem volt előkészületben lévő korlátozásokról.
Mások léptek, mi nem
A járvány szeptember második felétől a környező országokban és nálunk is elkezdett határozottan felfelé ívelni. A csehek, lengyelek, szlovákok, horvátok, szlovének, sőt, az osztrákok is októberben nekifogtak a korlátozásoknak. Nálunk csak az országhatárokat zárták le, de azt is szelektíven. Orbán azt hitte, megúszhatja, miközben sem az egészségügyi kapacitásokat nem növelte, sem a kontaktus-kutatásokat. Pedig a járvány csak az emberi kapcsolatok leszedálásával tartóztatható fel. A miniszterelnök úgy vélte, hogy ehhez a maszk és a távolságtartás elégséges. Úgy gondolta, hogy a keményebb szabályok elodázásával minden nap nyer a gazdaságban. Ez azonban több okból is téves feltételezés. Egyrészt, mert a vírus elengedésével – és ez történt nálunk a kontaktus-keresés leállásával, az alacsony teszteléssel – megugranak az egészségügyi rendszer fenntartásának költségei. Másrészt, minél szélesebb körben hat a járvány, annál nagyobbak lesznek, szélesednek a fertőző felületek – ez tükröződött az októberi megbetegedések exponenciális növekedésében. Ebből következően, a járványgörbe ellaposításához, az egészségügyi ellátórendszer működőképességének fenntartásához, a járványnak a kapacitásokhoz való hozzáigazításához szélesebb körű és hosszabb ideig tartó zárások szükségeltetnek annál, mintha a járvány ellen korábban, hathatósan felléptek volna. Emiatt összességében nagyobb a gazdasági áldozat is, és ekkor még nem szóltunk a halottakról, meg a betegség miatt elgyöngülő munkaerő-állományról.
Úgy számolom, hogy
Orbán Viktor a gazdaság (vélt) mentése érdekében (értsd saját magáért) a november 11-től hatályos szabályok meghozatalával minimum egy hónapot késett.
Ezalatt ezreket kellett eltemetnünk, és teljesítőképessége végső határára érkezett az egészségügyi ellátó rendszer, aminek hamarosan meg fognak jelenni a szövődményei is a nem covid betegek előrehozott elhalálozásával. És a folyamatnak november 11-vel még nincs vége!
Hogy mit nyert Orbán a gazdaságban a késlekedésével, még pontosan nem számszerűsíthető. Egyelőre a harmadik negyedévről állnak rendelkezésre – részlegesen – adatok. Ez júliust, augusztust és szeptembert, viszonylag „békés” hónapokat foglal magába, amikor már nem éltek a korábbi gazdasági korlátozások és az áruszállítási piaci sokkok is oldódtak.
A nyeremény: még mindig veszteség
Az előző év harmadik negyedévéhez képest a magyar GDP 4,7 százalékkal zsugorodott (előzetes adat). Visszaesésünk nagyobb volt, mint ami az unió átlagában és az eurózónában mutatkozott. Nálunk jobban teljesített, azaz kevésbé csökkent a teljesítménye Litvániának, Lettországnak, Lengyelországnak, Szlovákiának, Németországnak, Dániának, Finnországnak, Svédországnak, Hollandiának, Franciaországnak és Ciprusnak. Recessziónk mélysége megegyezett az olaszokéval, holott köztudott, hogy a taljánoknál jóval nagyobb a - momentán növekedést rontó - turizmus szerepe.
A magyar ipar teljesítménye a harmadik negyedévben nem tudta elérni az előző évi szintet, az építőiparé még a második negyedévinél is gyengébb lett és a kiskereskedelmi forgalomnál is lemaradás mutatkozott. A foglalkoztatottak száma továbbra is elmaradt az egy évvel korábbitól, a munkanélkülieké azonban meghaladta azt. Dinamikusan nőtt viszont az infláció és felgyorsult a forint árfolyamának romlása.
Ez a gyors mérleg a viszonylag nyugodt hónapokról nem túl bíztató, és a vakcina sikeres, széleskörű elterjedését követő, felépülési folyamatokra való várakozás tekintetében is óvatosságra int. S itt nem kerülhető meg a kérdés,
mi várható a mostani korlátozások bevezetése után?
Biztosat senki nem tud, csak valószínűsíthető feltételezésekből tudok kiindulni.
- A vírus második szakaszában Európában az látható, hogy a szigorúbb szabályozást korábban érvényesítőknél és több tesztet végzőknél elhúzódik a pandémia csillapítása. Érthető, hiszen nagyobb a fertőzöttség. Egyedül Belgiumban és Hollandiában mutatkozik 3-4 hét után egyértelműen a lefelé tartó tendencia, s talán még Csehországban. Nálunk, a vírus garázdálkodását szabadjára engedett környezetben – megítélésem szerint – a korlátozásokra most meghirdetett 30 nap nem lesz elegendő a járvány terjedésének érdemi csillapítására, és nem lesz olyan körülmény sem, amely az egészségügyi rendszer teljesítménykorlátját feljavítaná.
- Bár nagy a verseny, nem hiszem, hogy az év végéig élni tudnánk érdemi hatást felmutató vakcinával.
Nagy kérdés, Orbán Viktor hoz-e, vagy sem további korlátozó intézkedéseket, óvoda, iskola, bevásárlóközpont bezárásokat (az osztrák mintát követve), vagy/és meghosszabbítja-e, vagy sem a mostani szabályok érvényességét. S még inkább kérdés, hogyan ítéli meg az évvégi ünnepeket és az arra való felkészülés jelentőségét. Két eset lehetséges. (i) Engedményeket tesz, és akkor januárban újabb robbanás lesz a járványgörbén, ami nem várt módon befolyásolja a következő évi teljesítményt is. (ii) Ha viszont nem enged a mostani 48-ból, netán szigorít, akkor esetleg olyan társadalmi haraggal fog szembesülni, amit nehéz lesz ellensúlyoznia.
A főfődöntnök döntését azért is problémás megjósolni, mert Orbán egyszerre több vasat is tart a tűzben a 2022-es választások megnyerése érdekében (csak a legutóbb bevetettek: alaptörvénymódosítás, a választási törvény átírása, a közpénzjelleg elveszejtése, a korábbi eladósodási elvek feladása: forrásgyűjtés külföldi hitelekből is stb.), és továbbiakra is számíthatunk annak alapján, amilyen ötletparádét tíz év alatt hatalmának bebetonozására felvonultatott. Ráadásul „csapatai éppen harcban állnak” a jogállami kritériumok érvényesítésének elkerülése érdekében is.
Úgy általában mindannyian a jó Isten kezében vagyunk. Ám mi magyarok még Orbán markában is.
