Orbán megint átvert bennünket
Nem először és feltehetően nem is utoljára fordult elő, hogy Orbán Viktor, magyar miniszterelnök, simán átverte a magyar társadalmat. És tegyük hozzá: bármennyire is leírjuk ide, hogy átvert, tehát látjuk, tudjuk, mit tett velünk, mégis azt kell mondanunk: újra sikerült neki.
Természetesen a Gruevszki-ügyről beszélek, amelynek, biztosak lehetünk benne, az összes szálát a kormányfő a kezében tartotta és tarja ma is, ennek ellenére sikerül neki úgy kibújnia alóla, mintha semmi köze nem lett volna, nem lenne hozzá.
A kommunikációs tanácstalanság két napig tartott, aztán minden a helyére rázódott. Ma már ott tartunk, hogy a Fidesz képviselője a nemzetbiztonsági bizottság ülésén az ellenzék által keltett politikai bolhacirkuszról beszél, és kikéri magának, munkájukat szakszerűen végző közigazgatási vezetőket támadjanak, politikai alapon. (Arról van szó, hogy az illetékes hivatal főigazgató asszonya azt állította, hogy még nem született döntés Gruevszki kiadatási ügyében, miközben a kormány lapja már arról számolt be, hogy döntöttek, és ráadásul a lapnak igaza is volt…)
Orbán maga lényegében nem szólalt meg, pusztán annyit vetett oda újságírói kérdésre válaszolva, hogy majd a jogászok eldöntik, mi leegyen a colt macedón miniszterelnök sorsa. Akkor még azt hittük: nem úszhatja meg ennyivel a dolgot, az eset óriási nemzetközi botrányt fog kelteni, pláne azok után, hogy kiderült: magyar diplomaták segítették az elítélt politikust a szökésben.
Hát, ha valami, gondoltuk, ez az, ami megrengeti majd Orbán hatalmát. És azt találgattuk, miként próbál majd úrrá lenni a helyzeten, elsimítani a konfliktust. Éppen ezért tippeltük azt, hogy húzni fogja az időt, kifárasztja mind az ellenzéket, mint pedig az őt opponáló médiát.
Azért is hihettük, hogy így tesz, mert ismerjük mind az ellenzék, mind az ellenzéki média működését: hamar elfáradnak, és könnyen eleresztik az olyan ügyeket, amelyeken a Fidesz például évekig lovagolna. (Csak egy példa erre: a parlamenti államtitkár a Gruevszki ügyben neki feltett kérdésre Czeglédy Csaba ügyével válaszolt, mondván: az ellenzék az, amely bűnözőkkel működik együtt.)
De: nem ez történt. Orbán újra mást húzott, mint, amire számítottunk. Villámgyors döntést hozott a Bevándorlási Hivatal, szívesen írnám ide, hogy Orbán utasítására, de nem teszem, mert akkor pert akasztok a saját nyakamba, hiszen hogyan is tudnám én bizonyítani, hogy a főigazgató asszony nem a munkatársaival konzultálva hozta meg a végső döntést.
Ezt akkor sem merném leírni, ha történetesen bizonyos vagyok benne: egy ilyen horderejű kérdésben, amely politikai botrányokat is kavarhat, kellemetlen helyzetbe is hozhatja a kormányt, senki nem merné átvállalni a végső szó kimondását; az kizárólag Orbán Viktort illeti meg. Így kénytelenek vagyunk lenyelni a hivatalos indoklást: a Hivatal politikai befolyástól mentesen, az összes körülményt mérlegelve adott politikai menedékjogot Nikola Gruevszkinek. Aki, hálája jeléül, még szavazhat is, miközben szabadon mozoghat az Európai Unióban.
Feltételezhetjük: pontosan úgy, ahogy ezt neki a magyar miniszterelnök kollegája megígérte. És íme a legfontosabb tanulság: Orbán szavatartó ember, és az akaratát akkor is keresztülviszi, ha az kockázatokkal jár. Abban, mint fentebb már jeleztem, bízhatott, hogy az itthoni támadásokat könnyedén le fogja szerelni – csapatai folyamatosan harcban állnak – a nemzetközi reakciók azonban nem voltak százszázalékosan kiszámíthatóak. De kockáztatott, megint, és úgy tűnik tizenkilencre húzott lapot, és ha nem csúszik be valamilyen gikszer, akkor huszonegye lesz. Újra.
Mi meg ismét vesztesként hagyjuk el az asztalt. Az amerikaiak morognak ugyan egy kicsit, de a morgás nem túl erős, az Európai Bizottság meg nemzeti ügynek tekinti a történteket. Márpedig a nemzetbe mi úgy sem tartozunk bele, hiába gondoljuk azt, hogy sem a baltás gyilkost, sem egy macedón bíróság által elítélt embert nem kellene ki, vagy beengedni.
A baltás gyilkos kint van, a börtönre ítélt ember pedig bent.
És mi belgák?
