Orbán miatt, kirúgná az Európai Tanácsból Magyarországot a luxemburgi külügyminiszter

HírKlikk 2020. július 2. 08:50 2020. júl. 2. 08:50

A Die Pressenek nyilatkozó luxemburgi külügyminiszter kijelentette, hogy Magyarországnak semmi keresnivalója az Európai Tanácsban, mert a magyar modell már nem demokratikus, élesen elüt a nyugati értékkánontól – írja a cikket szemléző Népszava.

Asselborn, aki ádáz ellenfele az orbáni politikának, Bécsben beszélt, ahol bemutatták az életéről írt könyvet, miután 16 éve tölti be tisztségét és ezzel rekorder az unióban. Hangsúlyozta, hogy a magyar miniszterelnök szorosan Erdogan nyomában jár. Ezt igazolja a fake news terjesztése ügyében elfogadott jogszabály, amely azt hivatott megakadályozni, nehogy kifogásolni lehessen a járvány kapcsán elrendelt intézkedéseket.

A miniszter kiemelte, hogy nem illeszthető össze az illiberalizmus, illetve az EU normarendszere, ám ha Orbán még egy évtizedig marad, akkor óhatatlanul kiderül majd, melyik győzi le a másikat. Egyben megerősítette, hogy szerinte a magyar út – politikafilozófiai megfontolásokból - nem járható a földrész számára. Ezért meg kell fontolni, hogy függesszék fel a magyar uniós tagságot.

A politikus bírálta az osztrák kancellárt is, amiért az nem hajlandó elfogadni a menedékkérők kötelező elosztását. Kifejtette, hogy az esetleges újabb bevándorlási hullám kapcsán nem szabad az ördögöt a falra festeni, a mumussal ijesztegetni, de az sem járja, hogy a déli tagállamok ezúttal is önmagukra legyenek utalva. Meg az sem, hogy mindig ugyanaz az öt-hat állam segítsen az olaszoknak, spanyoloknak, görögöknek és máltaiaknak. Merthogy jó bolondok.

Asselborn felrótta továbbá Ausztriának, hogy az a fukar négyek részeként, hiteleket adna a Covid 19 miatt nagy gondban lévő Olaszországnak és Spanyolországnak, nem pedig ingyenes támogatást. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ezek a próbálkozások úgyis elhalnak, hiszen a német-francia duó már a maga részéről letette a garast. Felhánytorgatta azt is, hogy az osztrák vezetés leginkább lapít, miközben Izrael arab területeket kíván elfoglalni, noha az egyértelműen szembemegy a nemzetközi joggal.

Elismerte viszont, hogy ennek ellenére, nincs esély szankciók kimondására, mert ahhoz az összes tagállam szavazata kellene. Ám szerinte kompromisszumként el lehetne ismerni Palesztinát, ahogyan Magyarország és Csehország is tette. De mint mondta, a palesztin állam nélkül nem lesz stabilitás és nyugalom a régióban.

Forrás: Népszava