Orbán rémálma vált valóra

„Ilyen népünnepély még nem volt”

Sík Endre már a beszélgetés elején óvatosan közelített ahhoz a kérdéshez, hogyan reagált a társadalom a választások eredményére. A szociológus szerint eleve téves az a feltételezés, hogy létezne valamiféle homogén „népakarat”, amely egyetlen mondatban leírható. „Fogalmam nincs. Én nem tartom a nép pulzusán a kezemet” – fogalmazott, hozzátéve: az egyik kétmillió választó biztosan nem ugyanazt várta, mint a másik hárommillió.

Mégis úgy látja, hogy a választások után kialakult egyfajta közös társadalmi élmény, amely hosszú idő után először lépett túl a szokásos politikai törzsi határokon. Az utcai ünnepléseket és spontán megmozdulásokat olyan jelenségnek nevezte, amelyhez hasonlót utoljára a 2014-es netadó elleni tüntetések idején lehetett látni. Akkor jelent meg először az a fajta alulról szerveződő tiltakozás, amely később különböző hullámokban ugyan folytatódott, de országos, valóban tömeges formát most öltött először.

„Ilyen népünnepésszerű, hatalmas kivonulás, ami nem csak Budapestet és nem csak egy társadalmi csoportot érintett, hanem ha akarom, a teljes népet – ami persze nem igaz –, az most volt először” – mondta.

A lelkesedés azonban csak az egyik oldala annak a folyamatnak, amelyet most az ország átél. A másik a korábbi hatalmi rendszer rendkívül gyors meggyengülése, amely maga a szociológust is váratlanul érte. „Ha megkérdeztek volna tíz nappal ezelőtt, hogy ilyenre lehet-e számítani, azt mondtam volna, hogy kizárt” – fogalmazott. Sík szerint természetes volt azt feltételezni, hogy ha egyszer megszűnik a központilag szervezett manipuláció és elfogynak a rendszer fenntartását biztosító pénzek, az előbb-utóbb megrendíti a hatalmat. Arra azonban ő sem számított, hogy mindez ilyen gyorsan és látványosan következik be.

A „morális pánikgomb” évei

A szociológus szerint az elmúlt másfél évtized egyik legfontosabb sajátossága az volt, hogy a politikai rendszer nem klasszikus diktatúraként működött, hanem egy olyan autokratikus struktúraként, amely az információs tér ellenőrzésére épült. Ezt nevezi ő „információs autokráciának”. Úgy látja, a hatalom egyik legerősebb fegyvere az volt, amit „morális pánikgombnak” hív: a folyamatos félelemkeltés és ellenségkép-gyártás.

„Az információnak a monopolizálása és ennek manipulációval való hatalmas és mindenkire kiterjedő domináns helyzetének a fenntartása volt a rendszer lényege” – mondta. A szociológus hangsúlyozta, hogy ez nem pusztán a médiára korlátozódott. A Nemzeti Konzultációk, a kormányzati kampányok, az állami kommunikáció és a politikai nyelvhasználat mind ugyanannak a rendszernek a részei voltak.

Sík szerint a választási rendszer átalakítása önmagában nem magyarázza a Fidesz hosszú ideig tartó dominanciáját. Ehhez kellett az is, hogy a társadalom jelentős része elfogadja vagy legalábbis tudomásul vegye ezt a működést. Ebben szerepet játszott a magyar társadalom történelmi tapasztalata is. „A magyarok mindig nagyon türelmesek voltak. Nem nagyon lázadtak korábban” – fogalmazott.

A rendszer fennmaradását szerinte az is segítette, hogy sok ember egyszerűen kiszolgáltatott helyzetben élt. Az ország számos pontján néhány helyi hatalmi szereplő döntött arról, ki jut munkához, támogatáshoz vagy akár a túléléshez szükséges minimális biztonsághoz. „Ők azt tudták, hogy ott helyben van az az egy-két ember, aki biztosíthatja számukra az élet és a halál közötti különbséget, akkor úgy szavaztak, ahogy azt megmondták nekik.”

Sík külön kitért arra is, hogy a rendszer sikerének része volt Orbán Viktor politikai stratégiája, amely fokozatosan egy Európa-ellenes, orosz- és kínai orientációjú politikába fordult át. Szerinte ez jelentős külső erőforrásokat biztosított a hatalom számára, miközben az Európai Unió és a magyar társadalom is rendkívüli türelemmel figyelte a folyamatokat.

„Nem csak csontvázak esnek ki, hanem bőröndök is”

A beszélgetés egyik legérdekesebb része az volt, amikor szóba került a rendszer jelenlegi szétesése és az egymás után napvilágra kerülő ügyek sora. Sík Endre szerint nemcsak „csontvázak dőlnek ki a szekrényből”, hanem egy egész működési mechanizmus válik láthatóvá.

„Nem csak csontvázak esnek ki, hanem bőröndök is tele pénzzel” – mondta, utalva a korrupciós ügyekre és a pénzek gyors kimenekítésére. Különösen figyelemre méltónak nevezte azt, ahogyan a pénzügyi rendszer és bizonyos intézmények reagáltak az eseményekre. A gyanús utalások leállítása, az adminisztratív fékek hirtelen működésbe lépése szerinte arra utal, hogy az államapparátusban mindig is dolgoztak olyan szakemberek, akik értették a dolgukat, csak más politikai környezetben kellett működniük. „Nem a kormány rendelte el, nem titkos emberek viszik végbe, hanem olyan szakemberek, akik tudják, hogy mit kell ilyen gyorsan csinálni.”

Sík szerint azonban a rendszer működtetőit nem lehet egységes tömbként kezelni. Voltak meggyőződéses hívek, akik valóban hittek Orbán Viktor politikájában és karizmatikus vezetői szerepében, de sokan egyszerűen alkalmazkodtak a fennálló viszonyokhoz. Őket nevezte „NER-apródoknak”, szemben a politikai és gazdasági elit „NER-lovagjaival”.

„Most ez volt hatalmon, innen jött a pénz, akkor ezt csinálták” – fogalmazott. Szerinte sokan úgy gondolták, hogy miközben a rendszert szolgálják, valójában az államot és a társadalmat próbálják működtetni a maguk korlátozott lehetőségei között.

A beszélgetés során felmerült az a kérdés is, felmenthetők-e azok, akik a rendszer részeként dolgoztak arra hivatkozva, hogy csak parancsot teljesítettek. A szociológus szerint erre nincs egyszerű válasz. Más a felelőssége annak, aki egy rendszer csúcsán áll, és más annak, aki annak alsóbb szintjein működik, még ha ugyanazt a mondatot is ismétlik: „parancsra tettem”. „Ezek nagyon nehéz kérdések. Fogalmam sincs róla, hogyan kellene viselkedni” – mondta.

Az interjú végén Sík Endre már történelmi perspektívából beszélt a jelenlegi eseményekről. Szerinte Magyarország története hosszú ideje autoriter rendszerek sorozataként írható le: birodalmi alávetettségek, háborús rendszerek, kommunizmus és most az információs autokrácia követte egymást. A mostani fordulat jelentősége éppen abban állhat, hogy talán először nyílik lehetőség egy valóban demokratikus, fékekkel és ellensúlyokkal működő köztársasági modell kialakítására.

Hogy ez valóban megtörténik-e, azt szerinte még senki sem tudhatja. Könnyen lehet, hogy az utókor majd egy jelentéktelennek tűnő mozzanatban találja meg a fordulópont kezdetét: egy félreeső jogi szövegben, egy véletlenül felkapott ügyben vagy egy apró döntésben, amelyet akkor senki sem érzett történelminek. „Az utódaink utólag látni fogják, hogy ekkor kezdődött el valami.”