Orbán reménye: a háború elfed minden hazugságot

Csak egy pillanatig képzeljük el, mi lenne, ha a Kossuth Rádió stúdiójában egy bűvös székben kellene nyilatkozniuk a meghívottaknak. Olyasfajta bűvös székben, amilyent Karinthy Frigyes írt meg egykor és amely kínos őszinteségre készteti a benne ülőt. Hogyan kezdte volna a nemzethez intézett – interjúnak álcázott – újabb szózatát a legutóbbi pénteken a miniszterelnök. 

„Elnézést, hogy az utóbbi hetekben nem jöttem, de addig nem akartam a tisztelt hallgatóságot ámítani, amíg ki nem találjuk, mit hazudjunk ezentúl. Szerencsére ez a háború itt a szomszédságunkban a kezünkre játszik, már a választás megnyerésében is segített, most pedig lehet rá hivatkozni, amikor a gazdasági gondokat kellene megoldani. Mégsem vallhatom be, hogy túlságosan kiköltekeztünk, a hatalmunk meghosszabbítása volt az egyetlen célunk és nem törődtünk semmi mással. Most aztán mindenki megszívja ezt a felelőtlenséget, kivéve persze a hozzánk hű oligarchákat, mert nekik úgysem számít az a veszteség, amivel egyébként az ország minden állampolgárának kalkulálnia kell a következő időszakban.”

Mondhatta volna ezt is, de inkább azzal indított, hogy a kormányalakítás miatt „befelé kellett gondolkodni”, emiatt maradt távol. Ezt egyébként kérdés nélkül tartotta szükségesnek közölni, amivel persze megadta az egész szeánsz alaphangját, hiszen aki követte az utóbbi hetek miniszterelnöki programjait, az tudhatja, hogy ez úgy hazugság, ahogy van. Az előző – az első júniusi – pénteken azért nem tudott nyilatkozni, mert éppen Sopronban volt egy kihelyezett kormányülésen, ahol elfogadták az extraprofit adó kivetéséről szóló rendelkezéseket és a 2023-as költségvetést is. Május utolsó péntekjén viszont Párizsban tárgyalt Marine Le Pennel és már készült az ugyanott rendezett másnapi BL-döntőre. Egy héttel előtte ugyan itthon volt, de az előző nap az amerikai ókonzervatívok budapesti találkozóján mondott nagy beszédet és nyilván nem akarták egy rádiós megszólalással elhalványítani annak jelentőségét. Négy héttel korábban viszont a megválasztása utáni parlamenti beszédére készült és bizonyára nem szerette volna idő előtt ellőni magvas gondolatait.   

Most viszont már elérkezettnek látta az időt, hogy – egy fölösleges és valótlan magyarázkodás után – megkísérelje meggyőzni az ő népét arról, mennyire jól kezeli a kialakult helyzetet. Vagyis azt az állapotot, amibe nagyrészt a hatalmon lévők felelőtlen és csak a saját érdekeiket szem előtt tartó politikája sodorta az egész országot. Amiből az emberek annyit érzékelnek, hogy minden drágul és így egyre nehezebben élnek. De ez a tapasztalás is elég lehet ahhoz, hogy rosszul érezzék magukat, így tehát magyarázatra – magyarázkodásra – van szükség, nehogy arra a következtetésre juthassanak, hogy itt bizony valamit változtatni kellene. 

Kézenfekvő a megoldás: azt kell elhitetni a nagyközönséggel, hogy az elhúzódó háború tehet mindenről. Igaz, mi nem vagyunk benne, minden erővel távol is tartjuk magunkat tőle, az unióban pedig jól megvédtük a saját érdekeinket, de hivatkozni persze lehet rá. És ki ne értene egyet azzal, hogy békét kell teremteni, minden áron, szemben azokkal, akik a háborún próbálnak meggazdagodni. Ehhez pedig elő lehet húzni a régi, jól bevált ellenségeket (a Soros-féle kártya bevetéséről már írtunk ezeken a hasábokon). De emellett még azt is lehet állítani, hogy az Európai Unió finanszírozza a háborús helyzetet. Vele szembenáll az egyetlen helyes – magyar – álláspont, miszerint „a békét kell finanszírozni”. Ez pedig annyira jól hangzik, hogy hívószó lehet, a kormányzati propagandát ezzel a címmel lehet eladni, mert ez a gondolat annyira közeláll a hétköznapi emberekhez. Akik talán emiatt még arra sem figyelnek fel, hogy talán nem is csak a háború hatásai miatt romlott oly gyorsan és feltűnően az életminőségük az utóbbi időben. 

Ha pedig idáig eljutottunk, már az sem tűnik hihetetlen állításnak, hogy ebben az egész nemzetközi kavalkádban Magyarország az egyetlen, amely igazán békét akar. Az a kijelentés, amely szerint „ha Magyarország nem beszél a béke hangján, sosem lesz béke”, az orbáni propagandisták reményei alapján elfed mindent. Azt is, hogy Magyarország egyre inkább elszigetelődik a nemzetközi színtéren, már szövetségesei sem nagyon bíznak benne, barátai elfordultak tőle, hiszen a hivatalos magyar álláspont továbbra sem határolódik el az agresszortól, sőt, még mindig épül az orosz kapcsolat.       

Már csak az a kérdés, meddig lehet egy egész országot az orránál fogva vezetni. Vagy ha úgy tetszik, mi kell az ébredéshez. Ami mindenképpen keserves lesz.