„Orbán rezsimje repedezik a saját képmutatásának súlya alatt”

HírKlikk 2024. február 19. 16:15 2024. feb. 19. 16:15

Orbán Viktor a szőnyeg alá akarja söpörni a pedofíliával kapcsolatos botrányt, Novák Katalinra hárítja a felelősséget, de egyébként változatlanul folytatni akarja, amit eddig csinált – írta a liberális bécsi lap budapesti tudósítója.

Két hétig nem szólalt meg az ügyben, de a szombati évértékelőjében felmagasztalta Novák Katalin lemondott elnököt, majd „verbális krokodilkönnyeket” sírt érte, és Varga Juditért.

A bécsi Der Standard úgy véli, Orbán szempontjából logikus volt, hogy sokáig hallgatott a már korábban kitűzött időpontban mondott beszédéig. Az évente ismétlődő eseményen nem csak a saját tábor politikusai vehetnek részt, hanem a rezsimtől függő oligarchák, a bőségesen finanszírozott kormánysajtó vezetői, a szintén a kormány által pénzelt kulturális szereplők és celebek is. Ilyen közönség előtt adta ki az autokrata a jelszót: levontuk a konzekvenciákat, felejtsük el, a karaván halad.

A Kónya Endrének adott kegyelem okairól azonban sem Orbán nem szólt, sem Novák a lemondását bejelentő rövid beszédében.

Nyilvánvalóan Balog Zoltán református püspök – akit Novák mentorának tekintenek, és aki egyben Orbán barátja – lépett fel Nováknál erőteljesen a kegyelem érdekében, alighanem azért, mert Kónya jól beépült a református egyházba. Balog pénteken lemondott a második legnagyobb magyarországi egyház zsinatának elnöki tisztségéről. Budapesten feltételezik, hogy Orbán tudott a kegyelemről, de ő maga ezt tagadja. A hozzá nagyon közelálló akkori igazságügyi miniszter, Varga Judit kezdeti aggályai ellenére, végül aláírásával jogerőssé tette a kegyelmi döntést.  Cseh Katalin EP-képviselőt idézte (Momentum), aki a The Guardian című brit lapban azt írta: „Orbán rezsimje repedezik a saját képmutatásának súlya alatt”. 

Végül a tudósító beszámolt arról, hogy „pénteken este Budapesten tízezrek, főleg fiatalok tüntettek az Orbán-rezsim ellen”.

 

Forrás: Hírklikk