Orbán szerint be lehetne vezetni a dzsungel törvényét (1. rész)

Millei Ilona 2022. július 25. 07:44 2022. júl. 25. 07:44

Orbán Viktor idei tusnádfürdői beszédében nagy újdonság nem hangzott el, bár azért akadt néhány új pont – így foglalta össze a lényegét Szent-Iványi István. A külpolitikai szakértő a szokásos Nyugat-ellenességen túl, új elemnek látta a beszéd Amerika-ellenes élét. Amit azonban a miniszterelnök az orosz-ukrán háborúról és az orosz álláspontról mondott, azt Szent-Iványi teljesen elfogadhatatlannak tartotta. Ez azt jelentené, hogy be lehet vezetni a dzsungel törvényét, ahol az erősebb azt csinál, amit akar. Elveszi, amit akar, lerohan egy másik országot következmények nélkül. Ez a megállapítás döbbenetes erkölcsi nihilizmusról árulkodik, mint ahogy az is, ha Oroszország mégis megnyeri a háborút, az ránk nézve semmilyen veszélyt nem jelent.

–  Ön szerint mennyiben volt más az idei tusnádfürdői Orbán-beszéd, mint az eddigiek?

– Orbán tusnádfürdői beszédében lényegében a szokásos keretek között maradt, igazából nagy újdonság nem hangzott el, de azért volt néhány ilyen pont. Kezdte a szokásos Nyugat-ellenességgel, azzal, hogy a Nyugat elvesztette az anyagcsatát, a Nyugat ereje fogyóban van. Az, hogy a Nyugat hanyatlik, 2012 óta folyamatosan visszatér a beszédeiben. Most azért hanyatlik, mert nincsenek nyersanyagai, és a nyersanyagok nagy része fölött nem rendelkezik. Orbán azt már nem látja be, hogy nem a nyersanyagok birtoklásától lesz valaki elsősorban gazdag. Afrika például tele van nyersanyaggal, és nem gazdag. Oroszországnak is igen sok nyersanyaga van. Csakhogy ma már a technológiai tudás, a technológia kreativitás és innováció az, ami gazdaggá tesz. Japánnak meg Dél-Koreának például semmilyen nyersanyaga nincs, mégis sokkal gazdagabb. 

 – Ön mit tartott újdonság a mostani elemzésben?

– Most volt egy Amerika-ellenes éle is a beszédnek. Orbán azt mondta, Amerika fegyverként használja az energiát, és Európa függetlenségére tör. Azért akarja megtörni a német-orosz energiatengelyt, hogy Nyugat-Európa kiszolgáltatott legyen Amerikának. Ahelyett, hogy arról beszélt volna, energiaügyekben most látjuk, hogy Nyugat-Európa, és főleg Magyarország mennyire kiszolgáltatott Oroszországnak. Ami újdonság volt még, és korábban – érthetően – nem beszélhetett róla, az a háborúval kapcsolatos álláspontja. Számomra elfogadhatatlan, ami elhangzott. Már maga a kiindulópont is. Szerinte azért tört ki a háború, mert Oroszország világossá tette, hogy milyen igényei vannak, de a Nyugat erről tárgyalni sem volt hajlandó. Emlékezzünk vissza, hogy amit Oroszország világossá tett, az egy ultimátum volt, amiben például az volt benne, hogy a NATO-nak vissza kell vonulnia az 1997 előtti területekre. Azaz még Magyarországról, Csehországból és Lengyelországból, az összes új tagállam területét is el kellene hagynia. Innen indított az orosz javaslat, tehát szó nincs arról, hogy egy észszerű biztonságpolitikai javaslatot terjesztettek volna elő. Nem is azért tették. Azért tették, hogy az elutasítás után legyen indokuk a támadásra. Azért az elképesztő, hogy ezt Orbán elfogadja, mintha legitimálná az orosz agressziót. 

– A miniszterelnök azt is állította, hogy ez az egész tulajdonképpen csak a keleti szlávok közötti háború, s minket nem érint. 

– Ez megint egy iszonyatos nagy hazugság, vagy óriási stratégiai tévedés. Hiszen ha Oroszországnak sikerül a tervét teljesítenie, akkor 600 kilométerrel nyugatabbra tudja áthelyezni azt a fenyegetést, amit jelent: a katonai potenciálját, mind a hagyományos, mind a nukleáris fegyverzetét. Ezzel teljesen átalakítja a biztonsági környezetet Európában. Ez azt jelenti, hogy gond és következmények nélkül be lehet vezetni a dzsungel törvényét, ahol az erősebb azt csinál, amit akar. Elveszi, amit akar, lerohan egy másik országot következmények nélkül. Ez a megállapítás döbbenetes erkölcsi nihilizmusról árulkodik, ahogy a másik állítása is, hogyha Oroszország mégis megnyeri a háborút, az ránk nézve semmilyen veszélyt nem jelent, mert mi NATO-tagok vagyunk, és a NATO erősebb. Miközben az egész háborúnak az a tanulsága, hogy Oroszország hagyományos háborúban valószínűleg gyengébb, ez nem vitás, de nukleáris hatalom, nukleáris fenyegetést jelent a világra. Az orosz vezetők többször be is jelentették, hogy képesek akár nukleáris támadást is intézni. Ebből az látszik, hogy totálisan felelőtlenek, kiszámíthatatlanok, felrúgják a szabályokat. Amit Orbán erről gondol, az teljes téveszme: vagy tényleg fogalma nincs arról, mi van a világban, vagy tudatosan akarja megtéveszteni a hallgatóságát.

– Azt is mondta a magyar miniszterelnök, hogy Ukrajna nem nyerheti meg a háborút, új stratégia kell, béketárgyalás és jó békeajánlat…

– Senki nem arra gondol, hogy Ukrajna legyőzi Oroszországot, és bevonul Moszkvába, de Ukrajna igenis megvédheti magát. Elhúzódhat a háború annyi ideig, amíg Oroszországnak már nem éri meg folytatni. Van ilyen. Legalábbis, ha egy háborút észszerűen folytatnak, azt addig teszik, amíg úgy gondolják, hogy van esély a győzelemre, és megéri az áldozat. A volt Szovjetunió Afganisztánból például azért vonult ki, mert nagyon sokba került, és úgy gondolta, hogy ez már nem éri meg neki, nem tudja tovább folytatni. Egyáltalán nem arról van szó, hogy Ukrajna hagyományosan nyerhet-e. Az sem igaz, hogy a szankciók nekünk ártanak többet, és nem Oroszországnak. Csak érdemes megnézni az Orosz Nemzeti Bank új jelentését Oroszország gazdasági kilátásairól, ami egyértelműen azt mutatja, hogy az ország nyolc, vagy inkább tíz százalékos recesszióba megy. Orbán Viktor nálunk még most is öt százalékos növekedésről beszél – bár az idén inkább csak 3,5-4 százalékos lesz –, és az EU átlaga is két százalék. Európában ugyan csökken a növekedés üteme, de nem megyünk mínuszba, és az uniós inflációs átlag nem húsz százalék, mint Oroszországban, hanem 8,5. Az más kérdés, hogy Magyarországon az infláció valóban elérheti a húsz százalékot is az év végére, de ez nem az európai átlag. Ezért az, hogy a szankciók Európának többet ártanak, és jobban fájnak, egyáltalán nem igaz. 

– Ráadásul azt is mondta Orbán, hogy „Európának nem az oroszok, vagy az ukránok oldalára kell állnia, hanem közéjük.”

– Ez is egy ostobaság. Mi nem állhatunk semleges félként csak úgy a két fél közé. Itt arról van szó, hogy egy ország megtámadott egy másikat! Itt van egy erkölcsi dolog, és a nemzetközi jog is kimondja, hogy ki az agresszor, és ki az áldozat. Zavaros is volt, hogy mit gondol erről, mert a végén meg azt mondta, addig nem lesz béke, amíg nem ülnek le tárgyalni az oroszok és az amerikaiak. 

– Helyes lenne? 

– Ezt én kétségbe vonom, mert nem gondolom, hogy az ukránok feje fölött kellene tárgyalni és dönteni. Ha az ukránok úgy ítélik meg, hogy helyesnek tartják a feltételeket, akkor elfogadhatják. Ne az amerikaiak vagy az európaiak akarják azt eldönteni. Úgyhogy amit Orbán a háborúról gondol és mond, azt én teljes eltévelyedésnek tartom, és nagyon veszélyesnek. Teljes ellentétben van azzal, amit Európában a szövetségeseink gondolnak erről. Még az ő – gondolt – közeli szövetségesei, például a lengyelek is teljesen másként vélekednek róla.

– Mert ő tudja, hogy a szívről van szó, a baj a szívvel van, a magyar-lengyel kapcsolatokban szív-problémát lát…

– Azt mondta, az ész ugyanazt mondja, és a szív mást. Amikor fölsorolta, hogy az ész mit mond, akkor kiderült, az, amit ő csinál, pont az ellenkezője annak. Ő azt mondja, az észnek az az érdeke, hogy Ukrajna független maradjon, és megőrizze a szuverenitását. Akkor hogyan akarja megőrizni, mikor azt mondja, ne támogassuk Ukrajnát, mert akkor csak elhúzzuk a háborút? Így akarja megőrizni Ukrajna függetlenségét? Ez teljesen zavaros. Egy zavart elme szövegét hallottuk.

(Folytatjuk)



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom