Orbán teljhatalmat akar, nem cselekedni

Most már sokan leírták: nem sokáig közölhetünk olyan mondatokat, mint, ami a címben szerepel, mert az új, felhatalmazásinak nevezett – én inkább teljhatalmazásinak nevezném – törvény fontosnak tartotta beiktatni a rémhírek terjesztőinek fenyegetettségét. Nem vagyok jogász, azt azonban tudom, hogy ilyen szabályozás már eddig is létezett a magyar jogrendben, de nem szankcionálta oly súlyosan, ahogy most Varga Judit és Semjén Zsolt – az előterjesztők – tennék, azaz öt év börtönbüntetéssel.

Természetesen nem vitatom, vészhelyzet idején – és most kétségkívül az van –, hogy a rémhírek különösen nagy károkat, katasztrófákat is okozhatnak, megkontrázhatnak egy-egy kormányzati döntést, de abban már korántsem vagyok biztos, hogy ezt a büntetési tétel emelésével kell elérni.

Ráadásul, ha jól értem a benyújtott szöveget, a kormány ezt a vészhelyzet utáni időkre is fenn akarja tartani, ki tudja miért. A rémhír nem egzakt fogalom, egy demokráciában biztosan nehéz lenne olyan bírót találni, aki hajlandó volna bárkit ilyesmiért börtönbe küldeni. A mai joggyakorlat – ismétlem: a tervezett változáshoz képest demokrácia van; lám minden milyen relatív –a szakemberek szerint is, csak akkor mondana ki ilyen verdiktet, ha a (rém)hír terjesztése tényleges katasztrófához vezet. Ez a szöveg, illetve az Orbán-féle hatalomgyakorlás egyértelműen azokat fenyegeti, akik következetesen próbálnak ellenőrzői lenni a kormányzati munkának, döntéseknek, vagyis elsősorban az újságok, internetes portálok munkatársai.

Nyilvánvaló, hogy egy ilyen rendszer teljességgel elfogadhatatlan; a Fidesz bőven megelégedhetne az eddigi szabályozással. Ha viszont ezt a kitételt oly fontosnak tartotta most törvényerőre emelni, akkor nyilvánvaló céljai vannak vele, és sajnos nem hihetjük, hogy békés céljai. Ez a hatalom már eddig is sokat tett a nyilvánosság korlátozása érdekében, hogy mást ne említsünk: most, vészhelyzet idején is manipulál, kirekeszt és fenyeget (lásd Kovács Zoltán).

Van azonban a benyújtott anyaggal nagyobb baj is, mint ahogy ezt az elmúlt két napban oly sokan megírták már: időkorlát nélküli felhatalmazást adna a rendeleti kormányzásnak.

Kontrollként – mivel az alkotmánybíróság működne, de a jelenlegi összetételében, végletesen elfogult kormánypártiságában erre teljesen alkalmatlan.  Az ellenzék, várhatóan egységesen, nem is fogja megszavazni, nem fogja tudni rávenni a hatalmon lévőket, hogy állítsanak időkorlátot. Ezt Kocsis Máté cinikus megjegyzéséből gondolom, aki azt találta nyilatkozni, hogy amennyiben most nem kapják meg a házszabálytól való eltéréshez szükséges négyötöd szavazatmennyiséget, akkor majd megszavazzák egy hét múlva, amikor már nem lesz szükség a négyötödre, és a kétharmad elegendő lesz mindenre.

Amiből persze azonnal rájöhetünk – ha így lesz –, hogy Orbán Viktornak nem az azonnali cselekvésre, hanem a vég nélküli teljhatalomra van szüksége. Tudom természetesen, hogy az ellenzék elutasító magatartása esetén mi lesz a fideszes kánon: az, hogy felelőtlen az ellenzék, ebben a válságos helyzetben is csak politikai ellenfélként, de az emberek ellenségeként működik.

Ezt fogja írni a kormánypárti sajtó, a gátlás nélküli hódolók, és egy gondolat erejéig sem jutnak el odáig, hogy az időben korlátozott vészhelyzet nem gátolja meg az azonnali cselekvést. A felhatalmazást ugyanis megkapná Orbán, csak nem az idők végtelenjéig, hanem mondjuk harminc, vagy hatvan nap múlva újra az országgyűléshez kellene fordulnia, ha a helyzet úgy kívánja.

Most tehát elég világosan kirajzolódik a szándék, és most még leírhatom anélkül, hogy súlyos börtönbüntetésre ítélnének: Orbán Viktor nem az azonnali cselekvést preferálja, hanem a vég nélküli teljhatalmat. És arról tényleg van már tudásunk, hogy ezt mire, mikre használná fel.