Orbán továbbra sem intézkedik, csak üzenget

HírKlikk 2020. október 16. 17:30 2020. okt. 16. 17:30

 „Orbánnak ez a mai megnyilvánulása a betegekkel és a halottak hozzátartozóival szembeni súlyos érzéketlenséget is mutat: azon a napon, amikor 33 – elkerülhető – halálesetről számoltak be hivatalosan, akkor a miniszterelnöknek annyi az üzenete, hogy ne tervezgessünk síkirándulást” – adott hangot véleményének Falus Ferenc. A korábbi országos tiszti főorvos felháborítónak tartja azt is, hogy Orbán továbbra sem intézkedik, csak üzenget. A mostani „tanács” célja, hogy ismét megtöltsék az állami forintokkal amúgy már gazdagon kistafírozott hazai wellness-szálókat. „Pedig ha minden így folytatódik, akkor mire eljön a síszezon, biztonságosabbak lesznek a sípályák, mint a hazai szállodák” – prognosztizálta a járványügyi szakember.

„Egész Európában nehéz a helyzet, még Németországban is többen halnak meg, mint Magyarországon, a magyar egészségügy európai összevetésben még jól állja a sarat... miután a járvány felszálló ágban marad következő hónapokban is, ezért nehéz ősz és talán tél elé nézünk; jön a síszezon, mindenki tervezi a téli vakációját, megismerve az európai helyzetet azt javaslom, hogy ne tervezzenek a síszezonban külföldi utazásokat” – üzente haza Brüsszelből a Facebook oldalára feltöltött minivideójában Orbán Viktor.

„Orbán intézkedés helyett megint csak üzenget” – reagált a mai miniszterelnöki üzenetre Falus Ferenc. Mint emlékeztetett rá, már nyáron is ezt tette, amikor azt mondta, hogy „kevesebb Adria, több Balaton”.  (Azt már mi tesszük hozzá, hogy ezt még ő maga sem tartotta be, hiszen lefülelték adriai nyaralása közben, ahogy lebukott több embere is, élükön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel. Vélhetően a síeléssel sem lesz másképp.)  

Most Orbán ismét azt próbálja sulykolni a magyarokba, hogy ne menjenek külföldre, ezúttal azt, hogy ne menjenek síelni – mondta Falus, aki némileg szarkasztikusan megjegyezte: „mondjuk, amúgy elég szűk az a kör Magyarországon, amelyik síelgetést tervezget”. Az üzenetének lényege az, hogy a magyarok ne külföldön költsék a pénzüket, inkább azokban a hazai szállodákban, amelyek szobáinak darabját egy-egymillió forinttal támogatta meg az állam járványkezelés címszó alatt” – így interpretálja a korábbi országos tiszti főorvos a kormányfő mondandójának lényegét. (Ismét csak mi tesszük hozzá, hogy tízmilliárdokat osztottak szét már a járvány első hullámában is a szállodaiparban érdekelt NER-oligarcháknak, Mészárosnak, Garancsinak és társaiknak – akik a támogatások mellett folyamatosan tarolnak különféle pályázatokon is.)

Az pedig már csak hab a tortán, hogy úgy akarják a hazai wellness-szállókat megtölteni, hogy a koronavírus-járvány terjedése alapján prognosztizálhatóan, a síszezonra biztonságosabb lesz a sípályákon tartózkodni, mint itthon wellnesselgetni – fejtette ki Falus, aki kérdésünkre, hogy mire alapozza ezt, emlékeztetett: miközben más országokban lépnek, intézkednek a járvány megfékezése érdekében, nálunk érdemi kormányzati intézkedés nincs, sőt, focimeccseket terveznek. Ha ez így is marad, akkor hat hét múlva Magyarországon sokkal rosszabb lesz a pandémiás helyzet, mint bárhol másutt  Európában – véli.

„Magyarországon Orbán csak beszél, de intézkedést továbbra sem hoz, járványkezelésről szó nincs, pedig minden nap számít, minden egyes napnyi késlekedés emberek halálát okozza” – hívta fel egy tragikus tényre a figyelmet Falus, aki szerint ahelyett, hogy a síelés tervezésétől tanácsolná el a kormányfő az embereket, inkább minden olyan helyzetet be kellene tiltani, ahol több ember zárt térben találkozik. Ilyen értelemben pedig a szállodák és a wellness-szállók is veszélyforrásnak számítanak – szögezte le, rámutatva azonban: „láthatóan a céljuk továbbra is csak a saját és köreik zsebének a tömködése”.