Orbán tragédiája: nem lett belőle mentős, csak miniszterelnök
Nem kíméli rajongóit a miniszterelnök. A Facebookon egyik videója követi a másikat. Ezúttal a mentősök napja alkalmából érezte úgy, hogy köszönetet kell mondania a betegszállítók áldozatos munkájáért. Nem holmi kötelező jellegű protokoll esemény volt, hogy Orbán Viktor a józsefvárosi mentőállomásra látogatott, hanem személyes indíttatásoktól sem mentes meglepetés. Maga Győrfi Pál szóvivő vitte a miniszterelnököt autóval a mentőállomásra. Szerencsére egy kamera is volt a közelben, így sikerült megörökíteni kettejük spontán beszélgetését.
A mentőállomáson dolgozó emberek nem lepődtek meg különösebben, hogy a miniszterelnök személyesen tette tiszteletét náluk. Úgy látszik, gyakori az ilyesmi errefelé. Amikor pedig Orbán arról beszélt, milyen nagy dolog egy tízmilliós országtól, hogy 30 ezer ágyat képes felszabadítani, 8 ezer lélegeztetőgépet működtetni a vírus elleni védekezéshez, és mindegyik ágyhoz van elég orvos, ápoló és mentős, volt bennük annyi udvariasság, hogy nem kezdtek el hangosan röhögni. Sőt, még a fejüket sem csóválták hitetlenkedve a házigazdák. Talán csak annyi idegesség látszott rajtuk, hogy fél szemmel a plafont vizslatták, nem szakad-e le ennyi igazmondás hallatán.
Azt még a mentőállomás felé vezető úton árulta el Győrfinek Orbán, hogy milyen kötődése van a mentős szakma iránt. Nem fogják kitalálni: általános iskolás korában, felső tagozatosként, a járási bajnokságig vitte elsősegélynyújtásban.
Itt megállnánk egy percre, hogy elgondolkodjunk, miként tévedt cigányútra egy ígéretesnek induló egészségügyis karrier. Hogy a járási bajnokságban vitézkedő fiatalember miért nem jutott el a megyei bajnokságig, az országos, vagy a nemzetközi megmérettetésről nem is beszélve. Lehet, ő maga sem erőltette a továbbiakat, elsősegélynyújtásból beérte a járási bajnoksággal, pedig, ki tudja, meddig emelkedhetett volna, ha van benne kellő motiváció, szorgalom és kitartás.
Talán még szóvivő is lehetett volna a mentősöknél! Ne tessék nevetni, Orbán maga nyilatkozta néhány évvel ezelőtt, hogy ha nem a Kádár rendszerben nő fel, akkor legföljebb agronómus lehetett volna belőle, vagy traktoros.
Mentős szóvivőségről még csak nem is álmodhatott az övéhez hasonló, szegény sorban cseperedő fiatalember. Futballista sem lehetett, mert azok is másokból lettek, így végül kénytelen volt feladni gyerekkori álmait, és beletörődni a szomorú realitásba: hogy se focista, se főállású elsősegélynyújtó nem lehetett, mindössze egy kicsiny, jobb sorsot érdemlő ország miniszterelnöke válhatott belőle.
