Orbán Viktor: egy évtized alatt Magyarország és a magyar állam megerősödött

HírKlikk 2024. szeptember 30. 18:00 2024. szept. 30. 18:00

Egy évtized alatt Magyarország és a magyar állam megerősödött – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján a Dunán szeptemberben levonult árvízzel összefüggésben.

Orbán Viktor azt mondta, a 2013-as árvízi védekezéssel összevetve, a magyar állam „hatékonyabb, szervezettebb és felkészültebb lett". Jól döntöttünk, amikor a 2013-as árvíz után kiegészítettük a védelmi vonalakat – közölte.

Hozzátette: a szeptemberi, hirtelen jött árhullám az évszázad második legnagyobb árvize volt, a Duna teljes vonalán, Győrtől Dunaszekcsőn át egészen Mohácsig védekeztek. A védekezés szervezetten és rendben történt, a bajt sikerült kivédeni – mondta.

A kormányfő megköszönte a védekezésben résztvevők helytállását. „Ismét láthattuk, hogy ha baj van, a magyarok példásan összefognak. Ebből kellene valamit átmenteni a békeidőkre" – fogalmazott.

Forrás: MTI/Hírklikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom