Orbán Viktor már nem ura az általa irányított államnak

HírKlikk 2025. július 7. 07:30 2025. júl. 7. 07:30

Nekem ez volt az első Pride-om, és vélhetően az utolsó is, mert én nem azért voltam kint, mert Pride van, hanem azért voltam kint, hogy Pride lehessen máskor is – mondta Baka F. Zoltán újságíró a KlikkTV Heti egyenleg című műsorában.

Baka F. Zoltán hozzátette, hogy az a közösség nem az ő közössége volt, de mint állampolgár, felelősséggel tartozik irántuk is. Elárulta, sokáig azt hitte a Pride-ról, hogy azért menetelnek, hogy a jogaikat követeljék, de most fontos tanulság volt számára, hogy igazából ez a közösség a saját létezését ünnepeli ezen az eseményen.

Somogyi Zoltán politológus szerint dermesztő volt, amikor kiderült, hogy Magyarországon betiltják a Pride-ot, amelyet a civilizált világban mindenhol meg lehet rendezni. Ezért gondolhatták sokan, ha a civilizált világban akarunk maradni, kutya kötelességünk kiállni amellett, hogy Magyarországon továbbra is megrendezhessék.

A politológus szerint Orbán Viktor maga mutatta be, hogy gyenge a hatalma, hiszen a szemünk láttára esett szét a magyar állam működése, amit eddig láttunk az egészségügyben, az oktatásban, a közlekedésben. De az a fajta állami összeroppanás, hogy a miniszterelnök egy számára fontos értéket kommunikálva azt mondja, nem lesz Pride, majd ezt törvényileg is alátámasztja, majd mindezek ellenére megrendezik – és nem is akárhogyan –, okot ad Orbánnak arra, hogy elgondolkodjon a „hogyan tovább"-on.