Orbán visszavonulót fújt

HírKlikk 2019. november 12. 09:09 2019. nov. 12. 09:09

A néppárti enyhülésben nagy szerepet játszhatott, hogy a kormány jelezte, mégsem lesznek önálló közigazgatási bíróságok, a Fidesz pedig visszafogta EU-ellenes retorikáját.

Több konkrét feltételt is szabott az Európai Néppárt (EPP) vezetése a Fidesznek a tagsága megőrzése érdekében, amelyek közül Orbán Viktor kormányfő az elmúlt hetekben csendben többet is elkezdett teljesíteni, így a Népszava információi szerint a korábbiakhoz képest enyhült a feszültség a két fél között. Állítólag a néppárti enyhülésben nagy szerepet játszott, hogy a kormány jelezte, mégsem lesznek önálló közigazgatási bíróságok, a Fidesz pedig visszafogta EU-ellenes retorikáját.

„Orbánnak lépnie kell” – hangzott el egy EPP-vezető szerint, és a Néppárt vezetésében ma már egyre többen látják úgy, hogy elindult „egy pozitív folyamat.” Edmund Stoiber volt bajor miniszterelnök is arról beszélt egy, a Die Welt-ben megjelent interjúban, hogy bár még nem álltak teljesen helyre a kapcsolatok a Bajor Keresztényszociális Unió és a Fidesz között, az élet nem áll meg, meg kell próbálni túllépni az ellentéteken.

Stoiber egyébként a napokban vett át állami kitüntetést Budapesten Orbán Viktortól és Áder János államfőtől. A bajor politikus szerint a CDU jelenlegi elnöke, Markus Söder és Orbán Viktor között is oldódnak a feszültségek, sőt Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője is hajlandó együtt dolgozni a magyar kormányfővel.

Az biztos, hogy a Fidesz jelenleg felfüggesztett tagságáról nem döntenek a párt novemberi kongresszusán, csupán a három „Bölcs” beszámolóját hallgatják majd meg. 

Hétfőn egyébként más uniós fórumon is folytatódott a dialógus a magyar kormánnyal, Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis a Várban, a Karmelita Kolostorban fogadta Charles Michelt, az uniós állam-, és kormányfőket tömörítő Európai Tanács új elnökét. Orbán Viktor sajtófőnöke, Havasi Bertalan azt közölte: „A megbeszélésen a december 1-jén hivatalba lépő új tanácsi elnökkel áttekintették Magyarország és az Európai Unió kapcsolatrendszerének összes fontos témáját a migrációtól kezdve a gazdaságpolitikán keresztül egészen a külpolitikáig. Orbán Viktor és Charles Michel kölcsönösen kifejezte együttműködési szándékát annak érdekében, hogy a következő években sikerüljön megtalálni a jó válaszokat az Európa előtt álló kihívásokra.”

Forrás: Népszava


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom