A láthatatlan milliárdok nyomában: miért Lázár János lesz a vagyonvisszaszerzés legkeményebb diója?

Az árnyékban felépített ingatlanbirodalom

A közvélemény számára Lázár János neve hosszú évek óta egybeforr a látványos és nehezen megmagyarázható gazdagodással. Az egykori miniszterhez köthető, mintegy negyven ingatlanból álló portfólió – amelynek kétségkívül a batidai kastély a leginkább emblematikus darabja – folyamatosan feszültséget generált a társadalomban. Amikor azonban a tényleges számonkérés és a jogi felelősségre vonás esélyeit latolgatjuk, a szakértők óvatosságra intenek. Lázár János esetében ugyanis nem egyértelmű, direkt bűncselekmények láncolatáról van szó, hanem egy sokkal kifinomultabb, nehezebben megfogható folyamatról.

„Nem gondolom, hogy olyan nagyon könnyen lenne tetten érhető” – mutat rá Martin József Péter a politikus gazdagodásának természetére. „Voltak a NER-ben olyan politikusok, olyan kormánytagok, akikhez egyértelműbb bűncselekménygyanús esetek kapcsolódnak. Lázár János esetében is lehet dolga a vagyonvisszaszerzési hivatalnak, de talán nehéz kiemelni egy vagy két olyan nagyon emblematikus esetet, amely az ő nevéhez fűződik. Az ő vagyonosodása az egyrészt inkább az árnyékban zajlott, tehát kevésbé volt explicit, másrészt pedig valószínűleg több kisebb ügyhez köthető, és kevésbé egy vagy két nagyobb emblematikus ügyhöz. Úgyhogy nem ő lesz a legkönnyebb eset akár a vagyonvisszaszerzési hivatal, akár az ügyészségi vizsgálódások számára, de azért az vélelmezhető, hogy az ő vagyonosodása – ezeknek a felhalmozása – azért nehéz elképzelni, hogy minden tekintetben jogállami módon történhetett.”

A politikai elit zárt világában Lázár az utolsó pillanatig a hatalom belső köréhez tartozott, amit az is bizonyít, hogy a legutóbbi kampányidőszakban Orbán Viktor miniszterelnök mellett a rendszer egyik legfontosabb arcaként pozicionálták. A háttérben meghúzódó, mozaikszerűen felépített vagyon azonban komoly fejtörést okozhat a nyomozóknak, hiszen a klasszikus korrupciós minták helyett itt a legálisnak látszó, ám morálisan és gazdaságilag nehezen védhető ügyletek dominálnak.

Pártpropaganda az állami infrastruktúra mélyén

A kormányváltást követően a minisztériumok átvilágítása azonnal megkezdődött, és az új vezetés egészen a pincékig ment le, hogy feltárja a múlt nyomait. Magyar Péter beszámolói és felvételei alapján az Építési és Közlekedési Minisztérium alagsorában megdöbbentő leletek fogadták a vizsgálódókat. A lomok között nemcsak az utolsó pillanatban ledarált hivatali iratok tömkelege hevert zsákokban, hanem többtucatnyi dobozban fideszes választási plakátok, szórólapok, használt pártzászlók, valamint a miniszter családjának privát karácsonyi üdvözlőlapjai is előkerültek.

Ez a felfedezés messze túlmutat a hanyag iratkezelésen vagy a költözési káoszon; közvetlen és kézzelfogható bizonyítéka annak a rendszerszintű gyakorlatnak, amely teljesen eltörölte a határvonalat a közpénz és a pártvagyon között. A minisztérium épülete, amelynek kizárólag a pártatlan közérdeket kellene szolgálnia, a kormánypárt logisztikai bázisává és raktárává korosodott. A szakértő szerint ez a pincében talált bizonyítékhalom tökéletesen leképezi a NER lényegét, ahol a párt és az állam tevékenysége és finanszírozása teljesen összefonódott, azaz gyakorlatilag közpénzből folytattak pártkampányt, kisajátítva a közszféra infrastruktúráját.

„Ez egyébként nem csak a Lázár János vezette minisztériumra volt igaz, hanem ez tulajdonképpen áthatotta az egész kormányzati munkát” – hangsúlyozza Martin József Péter. „Rengeteg kék plakátot láttunk az utcákon, amelyekkel a kormány közpénzből tulajdonképpen pártpropagandát, pártkampányt folytatott. Azt gondolom, hogy ez mindenképpen jogellenes, egyébként alkotmányellenes is, mert ugye az alkotmányban benne van az, hogy közpénzt csak közcélra lehet fordítani. És hát én azt gondolom, hogy lesz olyan igazságszolgáltatás Magyarországon, amely akár büntetőjogilag is tudja ezt a kérdést értelmezni, de polgárjogilag mindenképpen. Tehát azt gondolom, hogy pénzbírsággal biztos, hogy sújthatók kellenek, hogy legyenek azok, akik ezt elrendelték, a közpénzeknek a pártcélokra való felhasználását.”

A morális gátak fokozatos lebomlása

A tiltott pártfinanszírozás és az állami erőforrások gátlástalan elszívása nem egyik napról a másikra vált a rendszer alapműködésévé. A folyamat egy hosszú, tudatos és fokozatos erózió eredménye, amely során a morális aggályok teljesen kikoptak a kormányzati kultúrából. A politikai elemzők és korrupciókutatók szerint a NER korai szakaszában még léteztek bizonyos külső és belső kényszerek, amelyek korlátok közé szorították a legdurvább visszaéléseket.

A fordópontot a kutatók az állam foglyul ejtésének, szakmai kifejezéssel a state capture folyamatának kiteljesedésében látják. Míg az első kormányzati ciklusban, nagyjából 2014-ig a demokratikus intézményrendszer alapvető játékszabályait és a kormánypénz, illetve a kampánypénz közötti minimális megkülönböztetést helyenként még tiszteletben tartották, a kétharmados többség tartós birtoklása felszámolta ezeket a gátakat. A morális igény helyét átvette a totális politikai és gazdasági dominancia vágya, amely végül oda vezetett, hogy a minisztériumok pincéi fideszes kampányraktárakká korosodtak, a miniszteri vagyonok pedig követhetetlen, bonyolult céghálókon és magántőkealapokon keresztül a láthatatlanság homályába vesztek. Az elszámoltatási szervek előtt álló legnagyobb feladat most ezen bonyolult struktúrák darabonkénti felfejtése lesz.